kórház
A Heim Pál kórház szerint nem jók az adományágyak
A kórház szerint nem lehet használni az adományágyakat, miközben egy másik telephelyén megfelelőnek tartják és használják is.A szülők még mindig a földön alszanak, pedig lenne ágy a kórházban
Az "Ágyat az anyukáknak" akció hiába küldött ágyakat a Heim Pál kórháznak, a szülők továbbra is a földön alszanak.Nem kérhető pénz a szülőtől, aki beteg gyereke mellett marad a kórházban
Székely László alapjogi biztos szerint olykor súlyosan aggályos, indokolatlan korlátozásokat tartalmaznak a kórházakban kezelt gyermekek mellett tartózkodó szülő elhelyezésének feltételei, díjat kérni ezért pedig törvénytelen.A lázmérőt is a család vitte be a kórházba – A kórház cáfol
Sem ágynemű, sem lázmérő, sem fertőtlenítő szer nincs egy budapesti kórházban. Egy anya állítása szerint a legalapvetőbb higiénés körülmények is hiányoznak a kórházból. A kórház cáfol.Nincs orvos, bezárt a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház csecsemő- és gyerekosztálya
Nincs ellátás, bezárt a sátoraljaújhelyi kórház gyermekosztálya. A beteg gyerekeket a Miskolcon lévő megyei kórházba kell átszállítani, ez 85-100 kilométert jelent.Megújult a Dél-pesti Kórház Gasztroenterológiai osztálya
Színvonalasabb körülményekkel várják a betegeket a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Gasztroenterológiai Osztályán.A kórházi csapokban hemzsegnek a szuperbaktériumok
A szuperbaktériumok ellen folytatott küzdelem még tart, egy tanulmány szerint ezt a harcot a kórházi csapoknál lenne érdemes kezdeni.Hős cica mentett meg egy babát a fagyhaláltól
Mása a lakóház közös macskája bemászott az utcára kitett kisbaba mellé a dobozba és addig nyávogott, ameddig az egyik lakó fel nem figyelt rá. Ezzel megmentette a babát a fagyhaláltól.Kórházba kerül a gyerek
Kórházba menni senki sem szeret. A gyerekek számára főleg ijesztő lehet a szokatlan környezet és a sok idegen ember. Segítünk, hogy minél zökkenő mentesebben vészeljétek át ezt az időszakot!Hogyan élik meg a gyerekek a kórházi tartózkodást?
A kórházi tartózkodás minden gyerek számára nehéz. Az otthontól és a barátoktól való távollét, az idegen szituáció, a vizsgálatok, a szokásos napi rutin megváltozása mind-mind frusztrációt okoznak a gyerekeknek.Gyerek a kórházban – avagy a beteg gyermekek számokban
Legtöbbször mérhetetlen fájdalom és megrázkódtatás a szülőknek, amikor gyermekük kórházba kerül. A tavalyi évben több mint 187 ezer édesanyának kellett ezzel szembesülnie.6 tipp, hogy megkönnyítsük gyerekünknek a kórházi tartózkodást
Betegnek lenni soha nem jó, hát még az ünnepek alatt! Sajnos vannak olyan gyerekek, akik ezt a néhány napot is a kórházban töltik.Több mint ezren olvastak mesét a kórházakban
Az elmúlt hónap során több mint ezer meseolvasó járult hozzá a beteg gyermekek lelki egészségéhez. A meseolvasásra most már egészen év végéig lehet jelentkezni.Ha a gyerek kórházba kerül
Az ismeretlen helyzet szorongást, félelmet vált ki a gyermekből. Hogyan készíthetjük fel a legkisebbeket a kórházi tartózkodásra és hogyan könnyíthetjük meg számukra a bent töltött időt?Kell-e készülődni a szülésre?
Egyre több szülészet kínál szülésre felkészítő tanfolyamot. És miért is hagynád ki?