mozgás
5 egyszerű reggeli szokás, amivel sok betegséget előzhetsz meg
Nem kell drasztikus lépésekben gondolkodni, de a napindításnak kulcsszerepe van abban, hogyan működik a szerveztünk. Gyerekeknek is így kéne kezdeniük minden napot.
Manninger Júlia konduktor: “Rosszabb egy szülőnek dilemmák között őrlődni, mint megtudni, mi a valós helyzet”
Amikor először találkoztam azzal a szóval, hogy konduktor, és egy törékeny nőt láttam, aki így mutatkozott be, bevallom, tágra nyílt szemekkel néztem, hogy ő most akkor mit is vezet? Aztán jött a magyarázat: konduktív pedagógiával foglalkozó szakember, aki nyolc féléves egyetemi képzésen esett át ahhoz, hogy „egy kicsit több mint pedagógusként” segítsen. Aha – nem vezet, hanem rávezet. De mire is? Mit csinál ő pontosan?
Pilates gyerekeknek: nem véletlenül van ennyi felnőtt rajongója, a kicsiknek is szuper ez a mozgásforma
Száz éves módszer a pilates, de napjainkban népszerűbb, mint valaha. A rajongás megérdemelt, valóban hatékony, sokféle lehetőséget rejtő programról van szó, ami – némi módosítással – a gyerekek számára is ideális.
Nincs időd sportolni? A mikroedzés a te műfajod!
Annyi a mindennapi tenni- és elintéznivaló, hogy esélyed sincs eljárni edzeni? Attól még lehetsz fitt – tudj meg mindent a mikroedzés jótékony hatásairól.
Emlékszel még? Ez a család mozgatott át mindenkit a Tévétornában
Az 1975 és 1989 között sugárzott Tévétorna mindössze 5 percig tartott, a maga korában mégis az egyik legkedveltebb műsornak számított.
A rendszeres testmozgás a depresszió kezelésében is segít
A betegség kialakulásában a genetikai tényezők mellett a negatív életesemények, egyéb testi betegségek vagy az inaktivitás is szerepet játszik.
Tíz mozgásos játék, amiket a lakásban is tudtok játszani
Ha az időjárás miatt nem tudtok kimenni játszani és szaladgálni, és olyan játékokat keresel, amikkel egy kicsit le tudja vezetni az energiáját a gyermeked, próbáljátok ki a következők valamelyiket!
Nem reggeliznek, keveset alszanak és nem mozognak eleget a magyar serdülők
Riasztó képet mutat a magyar serdülők egészségmagatartásával kapcsolatban egy 6200 diák részvételével készült kutatás.
Szórakoztató mozgásos játékok a gyerekkel
Aktív játékokat mutatunk, ami szórakoztató mozgást jelenthet a gyerekeknek.
Hamarosan receptre írhat fel mozgást a háziorvos
Több mint 30 betegség megelőzésében és kezelésében játszik szerepet a mozgás.
Nem biztos, hogy a lúdtalp önmagában diagnosztikus jelentőségű – interjú Dr. Kis Fanni mozgásszervi rehabilitációs szakorvosjelölttel
Fontos-e, hogy lapos a gyerek lába? Mi az a core izomzat? Ugráljon-e trambulinon a gyerek és milyen legyen a váltócipője? Dr. Kis Fannival beszélgettünk arról, miért kéne sokkal többet foglalkoznunk a gyerekeink lábával.
Edzőterembe akar járni a kamasz gyerekem, engedjem neki?
Ez a szakértő véleménye arról, biztonságos-e, megfelelő-e az edzőtermi edzés kamaszok számára.
Ha ennyi idős a gyereked, indulhat a korcsolyázás
A korcsolyázás az egyik legélvezetesebb téli sport, ráadásul rengeteg mindent észrevétlenül is fejleszt. Összetett mozgásforma, aminek elsajátításához idő, türelem és játékosság kell, de már óvodáskorban elkezdhetitek a siklás megtanulását.
Vízhez szoktatás: így működik a baby spa – videó
Nébald Alexandra mozgásterapeuta mesélt vízhez szoktatásról és a legkisebbekkel is végezhető szenzoros vízi foglalkozásról.
Ennyit kéne mozogniuk a gyerekeknek
A rendszeres mozgásnak bizonyítottan jó hatása van a fizikai- és a mentális fejlődésre is és egész életen át hatással van az életminőségre. Egy új tanulmány konkretizálta, mennyi mozgásra van szükségük a gyerekeknek életkoronként.