örökbefogadás
Ők a Grace klinika sztárjának gyönyörű gyermekei
Kathrine Heigl a Grace klinikában lopta be magát a nézők szívébe, ahol Izzie Stevens doktornőt alakította. A színésznő ma már 3 gyermekes anyuka.
Így örült az örökbefogadott kislány az anyukájának a bölcsis előadáson
Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor rájött, hogy nem megyek sehova – mondta az anya.
„A vér szerinti gyerek sem olyan lesz, amilyennek elképzeltük”
Stabil döntés, jó önismeret és erős párkapcsolat lenne ideális minden örökbefogadáshoz.
“3 dolog, amit bárcsak tudtam volna, mielőtt örökbe fogadok”
Mindennél jobban vágytak az örökbefogadásra. Családot, biztonságot, nyugodt és boldog gyerekkort szerettek volna adni két gyermeknek. Ám a boldogság mellett a gyász és a tehetetlenség érzése is előkerült. Egy örökbefogadó anya története...
Egy szemetesben talált rá a babára, úgy döntött, örökbe fogadja
Jimmy Amisial szülőhazájában, Haitin nyaralt, amikor élete örökre megváltozott.
5 mondat, amit soha ne mondj egy meddőséggel küzdő nőnek
Biztosak vagyunk benne, hogy a következő mondatok nagy részét az emberek jó szándékkal mondják a meddőséggel küzdő nőknek és pároknak - ám ahelyett, hogy segítenének nekik, valójában csak a fájdalmukat mélyítik.
Csodálatos kéréssel fordult a vőlegényhez a mostohalánya
Ennél meghatóbb esküvői pillanat kevés van: a vőlegény egy különleges ajándékot kapott a menyasszony kislányától.
Ukrajnában rekedt örökbefogadott lányát próbálja kimenteni egy amerikai anya
Az asszony mindent megtesz, hogy örökbefogadott lányát kihozza a háborús övezetből.
Szerető családra talált a kisfiú, akit senki nem akart örökbe fogadni
A 10 éves Andrew végre otthonra talált: egészen kicsi volt, amikor elvették a szüleitől őt és három testvérét, akiket időközben már örökbe fogadtak. Végre eljött az ő nagy napja is!
A magyarok döntő többsége örökbe fogadna, ha máshogy nem lehetne gyereke
Több mint ezer embert kérdezett meg az SOS Gyermekfalvak a gyerekvállalási elképzeléseiről. A válaszadók negyede gondolja úgy, hogy mindenképpen szükséges a házasság a családalapításhoz.
Örökbefogadás miatt zárva – ezt írta boltjuk ajtajára egy pár, nézd meg a vásárlók reakcióját!
Egy Nápolyban található csemegebolt néhány napra lehúzta a rolót, mert a tulajdonosok életük legfontosabb eseményére készültek: végre örökbe fogadhattak egy gyereket, az örömüket pedig világgá kürtölték.
Ilyen az élet, ha 20 gyereket nevelsz
Nagyot változott az élete a párnak, akik nevelőszülőként több mint 20 gyerekről gondoskodnak.
Három fiút fogadott örökbe egy egyedülálló férfi
Barry Farmer maga is nevelőszülőkkel nőtt fel, természetes volt számára, hogy segít másokon.
Örökbe fogadtak négy gyereket, majd kiderült, hogy az anya négyes ikrekkel terhes
A házaspár mindig is tudta, hogy sok gyereket akar. "Az öt jó számnak hangzott" - nyilatkozta az édesanya. Ez össze is jött nekik - és még négy...
Mit lehet arra válaszolni, hogy miért akarunk gyereket?
Mitől család egy család? Megnéztük az Anyáim története c. dokumentumfilmet és kiderült.