Alig járunk túl a vakáció felén. Akik már voltak nyaralni (és túlélték a rövidebb-hosszabb autóutat kisgyerekkel), azoknak ezúton gratulálunk, akik még előtte vannak a Nagy Kalandnak, azoknak küldjük együttérzésünket, egyúttal megnyugtatásunkat: ha végre ott lesznek a célnál, azt mondják majd: megérte.
Főként, ha kellően tágas a családi autó, és van mivel lefoglalni a kiskorúakat a hosszú, hosszú (akármilyen rövid, nekik nagyon hosszú) úton.

Rutinos szülők hajnalban indulnak, még félálomban, mások épp hogy este – persze mindenki maga ismeri a legjobban a gyermekét; meddig terjed a tűréshatára, hogyan lesz a legfájdalommentesebb a dolog. De akárhogy csináljuk is, a leggyakoribb kérdés úgyis az lesz: „Mikor érünk oda?” Igen, tíz perccel indulás után már elhangzik.

A kérdések sűrűségét azért csökkenthetjük néhány jól megválasztott, gyerekekre szabott tevékenységgel. Ilyen például a piros autók számolása, a barkochba vagy épp a mágneses társas mini kivitelben. Idővel azonban a legjobb ötletek is elfogynak, a legkitartóbb szülők is elfáradnak. Ekkor jöhet az igazi ütőkártya: a mese. Nem, nem tableten, sem mobilon, mielőtt rosszat gondolnátok rólunk. Persze az sem ördögtől való, hiszen mese és mese között is vannak különbségek; akadnak köztük kedves vagy épp építő jellegűek, és mi lenne az a helyzet, ha nem a hosszú autóút, amikor engedhetünk a szigorból?

Mielőtt azonban a végső megoldáshoz nyúlnánk, javaslunk egy köztes verziót, ami a lehető legjobb ilyen helyzetekre. Ez pedig a hangosmese. A meseélményt ugyanúgy megadja, mint egy rajzfilm, viszont sokkal inkább fejleszti a képzelőerőt, és a kicsik szeme, feje sem fájdul meg azzal, hogy egy képernyőt bámulnak a mozgó autóban. Ma már rengeteg jó minőségű hangosmese érhető el a legnépszerűbb klasszikus és kortárs szerzők műveiből szerkesztve, amelyeket kiváló színészeink olvasnak fel. Bár a megosztókon találhatók olyan adaptációk is, ahol képek váltakoznak, mi azt ezek adják vissza a legjobban azt az élményt, amikor anya, apa olvas fel otthon.

Most olyan műveket válogattunk nektek, amik ingyen letölthetők, és a szülők sem unják őket. Vagy azért, mert gyerekkoruk kedves szereplői köszönnek vissza bennük, vagy épp azért, mert vadonatúj történeteket elevenítenek fel – már a modern korra szabva.

Bálint Ágnes: Mazsola

Az évtizedek alatt, amióta létezik, sok gyerek nevezte el róla alvós plüssét, háziállatát, hiszen olyan ennivalóan édes! Ő Mazsola, a kis zöld malac, aki rágcsálni kezdte Manófalvi Manó frissen berendezett tökházát. Így ismerkedtek meg ők, ketten: Mazsola, a kicsit falánk, kicsit lusta, de persze nagyon szerethető kisállat, és Manócska, a világ legkorrektebb pedagógusa, aki nagy türelemmel irányítgatja kettejük életét – és persze Mazsola jellemfejlődését.
Egy ilyen kis közösségben egyszerű dolgok történnek, de épp ebben rejlik a csoda: Bálint Ágnes a legkisebb ügyekből tud mesét varázsolni, olyat, amit szerethetünk is, amin el is gondolkodhatunk.
Für Anikó zseniálisan jeleníti meg a karaktereket; legalább ötféle hangon mesél. Példaképpen a „Tavalyi bogáncs” című történetet ajánljuk nektek, amelyben Mazsola és egérke sétálni megy, és naná, hogy valami turpisságot művelnek.

Pom-pom újabb meséi – A benzinszívó szúnyog

”Hogy kicsoda Pom-pom? Hogy nem ismertek? Hohó! Igazán senki sem ismer, mert hol ilyen vagyok, hol olyan…” – bizonyára sokan tudnák folytatni a monológot, hiszen generációk nőttek fel a vicces szőrpamacs sztorijain, amikkel Picurt, a szőke kislányt szórakoztatta reggelente, iskolába menet. És persze minket is, mert viccesebbnél viccesebb teremtményekről szóltak. Olyanokról, mint Órarugógerincű Felpattanó, Madárvédő Golyókapkodó vagy Festéktüsszentő Hapcibenő. Nem beszélve az ikonikus Gombóc Artúrról, aki a világ összes csokoládéját szereti, mert ugye van a lyukas csokoládé, meg a kerek csokoládé, meg a szögletes csokoládé… akárcsak mi, és a gyerekeink.
Pom-pom létezett rajzfilmen a tévében, mesekönyv formájában, és most már van hangoskönyvben is – a nagyszerű Pogány Judit tolmácsolásában. Nála ugyebár nem lehetne jobb szinkronhangot találni mesefiguráknak.

Szabó Gyula: Kacor király

Hát most gondban vagyunk. Mert ha már hangok… nehéz lenne dönteni, kinek az előadását szeretjük jobban: Für Anikóét, Pogány Juditét vagy egy olyan legendás művészét, mint Szabó Gyula. Az örök mesemondó olvassa fel a következő mókás mesét, egyet a hatalmas magyar népmesekincsből. Emlékeztek Kacor királyra? Ő az a csalafinta macska, aki királynak képzeli magát, és „minden állatot megreguláz”, bizony, annak idején nem nagyon értettük ezt a szót, de végül ebből a történetből megtanultuk a jelentését. Több van azonban ebben a szövegben ennél (mint a népmesékben általában). Hiszen a benne szereplő állatok mi vagyunk. Megjelenik az emberi kíváncsiság, a szorongás, a tulajdonítások, a pletyka és még az a mondanivaló is, hogy ha valamit elhiszünk saját magunkról, azt előbb-utóbb mások is úgy látják majd. Egy kisgyereknek persze nem kell mindezt átlátnia, elég, ha jól nevet Kacor király történetén, amíg eljut a család a Balatonig (vagy akár a horvát tengerpartig).

Dániel András: Kuflimese

És akkor íme, egy kortárs választás, aminek a népszerűsége ma már a nagy klasszikusokéval vetekszik. A kuflik fura teremtmények, Dániel András találmányai. Nehéz megmondani, mik is pontosan, körülbelül úgy, mint Pom-pom esetében. De talán nem is ez a fontos, inkább az, hogy milyen érdekes-furcsa-groteszk kis világ az övék ott, az elhagyatott réten, ahol élnek. Fityirc, Pofánka, Bélabá, Titusz, Zödön és Hilda, vagyis egy kupac kufli. „Egyszer firkáltam (mindig firkálok), és valami kukacszerű izét rajzoltam. Ránéztem, és eszembe jutott a kufli név. Eldobhattam volna, mint sok ezer más firkámat, de ha egy lénynek neve lesz, akkor már csak egy lépés, hogy elkezdjen történni vele valami” – mesélte az író-rajzoló. Szóval így lettek az uborkaszerű izék, és még véletlen sem csillámpónik vagy effélék. “Én ezt csinálom. Ahogy Titusz mondta egy alkalommal: nincs cukizás az elhagyatott réten.” Más mesékben rengeteget küzdenek egymással a mesefigurák, folyton le kell győzni valakit, mindenütt van egy gonosz karakter… nem biztos, hogy ez jó egy olyan világban, ahol amúgy is sok a feszültség. Úgyhogy a gyerekekre kifejezetten jól hat ez a békés-mókás világ. Talán még el is altatja őket. Ebben a verzióban egyenesen a szerző hangján szólal meg:

Kodi maci kalandjai

Egy mackó az élet minden területén jó társa lehet egy kisgyereknek, legyen szó játszóterezésről, délutáni alvásról vagy épp egy utazásról. Különösen, ha nevet és személyiséget is kap. Ilyen Kodi maci, repertoárunk legfiatalabb szereplője. Ő a Kocsis család (szűkebben véve a Kokó nevű kisfiú) plüssjátéka, aki naná, hogy valójában él, gondolkodik, beszél, és megejtő iróniával mutatja be egy átlagos család életét. Apa, anya, Emil papa, Emma, Kokó, Karcsika és Kami játsszák a főszerepet, na és persze a családi autó, amibe (szinte) mindannyian beférnek. Vele indulnak újabb és újabb kalandokra, amiket fent nevezett kis kedvenc szemszögéből követhetünk. Még dal is született hozzá: „Kodi vagyok, a kismackó / velem utazhatsz, ez nagy szó / figyelj, indul a történet / itt nem kell csendben maradnod” – szól, és valóban: a történet bizonyos pontjain a hallgatók mondhatják be a helyes válaszokat. Jó kis játék ez a gyerekeknek amellett, hogy sokat tanulnak közben aktív életről, környezetvédelemről – és persze az autózásról.