Kisgyerek

Mikor ülhet előre a gyerek az autóban?

Azt tudjuk, hogy gyerek csak gyerekülésben utazhat az autóban. De a gyerekülésnek csak hátul szabad lennie?
2024. Március 11.
autóban gyerek
Kép: Getty Images

Magyarországon kötelező a biztonsági gyermekülés használata az autókban, ha gyerekkel utazunk. Minden esetben az, akkor is, ha nem megyünk túl messze.

Főszabály szerint a 150 cm-nél alacsonyabb gyerek a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben, vagyis gyerekülésben rögzítve szállítható. A 3 évnél fiatalabbak csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállíthatók. A jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban a jármű első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsákot kikapcsoljuk.

Ha a gyerek elmúlt 3 éves és 150 cm-nél kisebb, akkor az első ülésen nem utazhat. Ha hátul utazik és betöltötte a 3. életévét, legalább 135 cm magas, akkor utazhat gyerekülés nélkül abban az esetben, ha az üléshez beszerelt biztonsági övvel – testméretéhez igazodóan – biztonságosan rögzíthető. Ha ez nem tud megvalósulni, akkor szoktuk használni az ülésmagasítót.

Összegezve tehát: nem, a gyerek nemcsak hátul utazhat az autóban, hanem az első ülésen is. Azonban menetiránynak hátrafelé csak abban az esetben, ha az ülés előtt nincsen légzsák, vagy kikapcsolt állapotban van, de hagyományos gyerekülésben (a menetiránnyal megegyező) szállítható elől a gyermek. Amint elérte a 150 cm-es magasságot már kiegészítő ülés nélkül is utazhat elől.

Míg az első ülésben tehát 150 cm-es a magasság felett, addig hátul már 135 cm-es magasság felett is elhagyható a gyerekülés használata, amennyiben a gyermek az üléshez szerelt biztonsági övvel a testméretéhez igazodóan biztonságosan rögzíthető – az öv megfelelően tartja, nem vágja a nyakát, vállát. Ha ezek a feltételek nincsenek meg, akkor ülésmagasító használata javasolt.