Család

A külön alvásnak több pozitívuma van a kapcsolatodra nézve, mint gondolnád

Nem feltételül jelez gondot, ha egy pár úgy dönt, hogy külön-külön térnek nyugovóra. Sőt, sok esetben kifejezetten előnyös lehet, ha nem osztoznak közös hálószobán.
2025. Március 13.
Fotó: GettyImages

Fotó: GettyImages

Március 14-e, az alvás világnapja, ez alkalomból az Egyedülfekvők.hu pszichológus segítségével járta körbe a külön alvás témáját. A felmérések szerint egyre több pár dönt a sleep divorce, azaz az alvási válás mellett, aminek megvannak a maga előnyei és hátrányai.

Habár a külön alvás növekvő tendenciát mutat, legtöbben valószínűleg valamilyen párkapcsolati problémára asszociálnak róla. Pedig számtalan oka lehet annak, ha két ember úgy dönt, nem egy ágyban hajtják álomra a fejüket.

A külön alvás lehetséges okai

Gyakori ok, hogy az egyik partner „aktívan alszik”, vagyis horkol éjszaka, mocorog vagy beszélget álmában, ami egy nehezen alvó személynek rémálom tud lenni.

Másik gyakori ok a partnerek eltérő életvitele, ami jelentheti a különböző munkabeosztást, de a „pacsirta” és a „bagoly” mód közti különbséget is, amikor az egyik fél korán kel, és reggel aktívabb, a másik fél pedig későn fekszik le, és este tevékenyebb.

Külön alvás esetén szóba jöhetnek még a kényelmi szempontok is, ugyanis lehetnek eltérések abban, hogy milyen hőmérsékletben, zaj- és fényszintben tudnak pihentetően aludni a felek, illetve mekkora terű „privát” felületre van szükségük az ágyban.

A sleep divorce előnyei

Ha a döntés közös megegyezés alapján születik, és célja a minőségi, nyugodt alvás, akkor ez erősítheti a kapcsolatot. A kipihent partnerek ráadásul könnyedebb kommunikációt és kapcsolódást élhetnek át, így a külön alvás párkapcsolati elégedettséget is eredményezhet. Sőt, egyes pároknál a külön alvás képes felpezsdíteni és izgalmasabbá tenni a fizikai intimitást is – mondja Órás M. Andrea pszichológus.

A külön alvás veszélyei

A külön alvásnak lehetnek negatív következményei is. Az együtt alvás könnyebben megteremti azokat a helyzeteket, amikor fizikailag közeledhetünk a párunkhoz, megölelhetjük, hozzábújhatunk. A külön alvás erre nem ad ilyen mértékű spontán lehetőséget, és ha nem figyelünk, akkor ez érzelmi eltávolodáshoz is vezethet – figyelmeztet a szakember. Ezt azonban elkerülhetjük, ha tudatosan figyelünk arra, hogy más helyzetekkel pótoljuk a hiányt, és máshogy teremtjük meg a közös időt, például közös étkezésekkel, beszélgetésekkel, programokkal vagy hobbik formájában.

Az alvás minősége a legfontosabb

Az együtt és külön alvásnak is megvannak tehát a maga előnyei és hátrányai, így a választás már csak egyéni preferencia kérdése. A kulcs a minőségi alvás, ez ugyanis a mentális és fizikai jóllétünk alappillére. Szerepet játszik az agyi működésünkben, az érzelemszabályozásban, az immunrendszerünk működésében, és meghatározza a mindennapi teljesítményünket. A nem megfelelő mennyiségű és minőségű alvás koncentrációs és memóriaproblémákat okoz, érzelmileg instabillá és feszültté tesz, gyengíti az immunendszert, és komolyabb megbetegedésekhez is vezethet, mint például cukorbetegséghez, szívproblémákhoz vagy túlsúlyhoz.

A pihentető alvás feltételei

  • próbáljunk meg hasonló időben kelni és feküdni
  • legalább 6-7 órát aludjunk
  • lefekvés előtt már csak nyugtató tevékenységeket végezzünk, úgy mint olvasás vagy relaxáció
  • ne használjunk semmilyen képernyőt
  • ne fogyasszunk nehéz ételeket, koffeint, alkoholt
  • az edzéseket se estére időzítsük
  • legyenek ideálisak a körülmények: megfelelő hőmérséklet, csend, sötétség