1. Majd, ha anya leszel, meg fogod érteni…
Anyukám minden téren a legjobbra törekedett. Még meg sem születtem, és a házunknak is csak egyetlen lakható kis szobája volt, de anyu már beszerezte az összes fontos gyermekkönyvet és diafilmet. Úgy rémlik, nem múlt el egy nap sem anélkül, hogy ne mondókázott, énekelt és mesélt volna. Mivel sokat betegeskedtem, mindig napra kész volt dr. Spockból is, akinek a könyvét már a várandóssága idején alaposan áttanulmányozta.
Amikor az iskolában beletört a bicskám a halmazelméletbe, akkor a fogadóórán arra kérte a kikerekedett szemű tanítónénit, hogy legyen kedves elmagyarázni neki, hogy segíthessen nekem. Akkoriban ezt nem értettem, és – bevallom – kissé nehezteltem is rá, de kétgyermekes anyaként világossá vált számomra, hogy csak azt szerette volna, hogy gördülékenyebb legyen az indulásom, mint neki.
2. Nem érdekelnek mások gyerekei!
Amikor hosszas magyarázkodásba kezdtem az iskolai előmenetelemmel vagy a viselkedésemmel kapcsolatban, amihez osztálytársaimat és szüleiket hoztam fel példaként, anyu egy huszárvágással rövidre zárta a témát, és jelezte, hogy nem különösebben érdekli, mi van mások gyerekeivel.
Szeretném, ha a gyerekeim is tisztában lennének azzal, hogy felelősséget kell vállalniuk magukért minden körülmények között.
3. Csináld azt, amit a szíved diktál!
A legfontosabb tanács, amit anyutól kaptam, hogy kövessem a vágyaimat. Ez persze nem jelentette azt, hogy teljesen szabadjára voltunk engedve a testvéremmel, de megvolt felénk a bizalom, és az életünket meghatározó fontos döntésekbe nem szólt bele senki a családból.
Mindez óriási kincs volt számomra, bár akkoriban nem tudtam értékelni, hiszen olyan természetesnek tűnt, mint a levegővétel.
Nemrégiben azonban a lányom megköszönte, hogy szabad kezet adok neki, és maximálisan tiszteletben tartom a döntéseit, érzéseit és vágyait. És azt hiszem, ettől nagyobb elismerés nem is kell.
4. Légy kitartó! A kétkezi munka nem szégyen.
Anyu nem győzte elégszer hangsúlyozni, hogy mindig legyek megbízható, pontosan végezzem el a rám bízott munkát, és ne viselkedjek kelekótya módjára. Nálunk teljesen természetes volt, hogy kisiskolás koromtól fogva bevontak a napi teendőkbe: a mosogatástól a gyomláláson át a fahordásig mindig akadt tennivaló.
Anyu, aki maga is úttörőnek számított a családjában azzal, hogy főiskolai diplomát szerzett, sokszor emlegette, hogy a kétkezi munka soha, semmilyen körülmények között nem szégyen.
Most, hogy kamaszlányom is belekóstolt a nyáron a kétkezi munkába, büszkén zsebeltem be az elismerést, hogy milyen szorgalmasan és kitartóan végezte el a rá bízott feladatot. Tudom, hogy bárhogy is alakul az élete, ez egy életre szóló muníció lesz számára.
5. Egy gyereknek minden nap meg kell ennie egy kiló koszt
Igazi vidéki gyerkőc voltam, akit simán kiengedtek a kertbe mezítláb, hogy a földből kihúzott sárgarépát és a frissen szedett barackot két pofára ehesse. Nyugodt szívvel dagonyázhattam a sárban, kimehettem a szakadó esőbe, és nem kaptam dorgálást, ha koszosan és leharcolva tértem haza az utcai bandázásból. Anyu úgy vélte, hogy ez a módszer az egyik legjobb immunrendszer-erősítő.
Bár ebben még bőven van hová fejlődnöm, de jómagam is törekszem arra, hogy ne kíméljem meg az efféle dolgoktól a gyerekeimet.
6. Ha hideg van, legyen betakarva a derekad és a hasad!
Anyu nem szólt bele abba, hogy milyen ruhát veszek fel, és valójában nem a vizuális borzongás miatt intett óva a haspólóktól és rövid felsőktől sem. Egyszerűen csak úgy vélte, hogy aki ezeket a ruhákat tervezte, az nem gondolt a lányok egészségére.
Ha csak pár centinyi területet meglátott a derekamból, egyből elkezdte betűrni a felsőmet a nadrágomba, és hosszas kieselőadásba kezdett, hogy milyen nyavalyákat szedek össze. Pedig akkoriban még nem tudhatta, hogy az unokája megőrül majd a crop topokért, én meg ősztől kora tavaszig lerágom a körmeimet amiatt, hogy felfázik, és vesemedence-gyulladással rohanhatunk majd az ügyeletre.
7. Minden nap egyél meleg ételt!
Anyukám még ahhoz a nemzedékhez tartozott, aki nagyon megbecsülte az ételt és különösen a jó házi kosztot. Vasárnap jó előre megfőzött nekünk többféle ételt, hogy a már akkor is pocsék menzai ebéd után biztosan ehessünk valami finomat, amikor hazaestünk az iskolából. Most, hogy visszaemlékszem, mindig volt legalább egyféle főtt étel a hűtőben, mert anyu úgy vélte, hogy naponta legalább egyszer fontos, hogy ilyet is együnk. És ehhez a szokáshoz különösen ragaszkodom, mióta a gyerekeim is beültek az iskolapadba, és sokszor éhesen kóvályognak haza.
8. A nyári szünetnek augusztus 20-án van vége
Azt hiszem, ez volt a legcikibb dolog, amire gyerekkoromból vissza tudok emlékezni, és amin a barátnőim is mindig jót nevettek.
Máig nem tudom, miért ehhez a nevezetes naphoz kötötte anyu az iskolára való felkészülés időpontját, de tény, hogy az államalapítás ünnepe nálunk összekapcsolódott a tanszervásárlással, könyvkötéssel és tolltartórendezéssel.
Aztán úgy alakult, hogy mióta anya vagyok, ez a láthatatlan kapcsoló az én fejemben is átbillen augusztus 20-án. A gyerekeim pedig már tudják, hogy innentől fogva – nem rohamtempóban –, de elkezdünk készülni a sulira. Ez a pár nap épp elég arra, hogy beszerezzük az iskolakezdéshez szükséges holmikat, megnézzük, mit kell újítani a ruhatáron, és egy kicsit ráhangolódjunk az új tanévre.
9. Vasárnaponként nyugodt szívvel sziesztázhatsz!
A szüleim éjjel-nappal dolgoztak, de anyu soha nem csinált abból gondot, hogy a vasárnapi ebéd után egy picit sziesztázzunk, vagy ahogy ő mondta: nyűglődjünk. Ilyenkor elheveredtünk az ágyon, beszélgettünk és olvastunk, vagy csak szunyókáltunk egy kicsit. Ennek a sziesztázásnak, ami már-már szertartássá vált nálunk, az első gyermekem megszületése után értettem meg a jelentőségét, és óriási segítséget adott ahhoz, hogy egy kicsit kiléphessek a hétköznapok taposómalmából.
10. Én minden körülmények között szeretni foglak.
A feltétel nélküli pozitív elfogadásról Carl Rogersnél olvastam először, de anyu tanította meg nekem igazán, mit is jelent ez. Ha hülyeséget csináltam, feleseltem vagy megbántottam, ő akkor sem szűnt meg szeretettel fordulni felém, mint ahogy a döntéseim sem befolyásolták soha ezt az érzést benne.
Ahogy a gyerekeim bekanyarodtak a kamaszkorba, rá kellett jönnöm, hogy ez az egyik legnagyobb próbatétel egy anya életében, de egyúttal fontos lelki zsinórmérték is, amit mindig szem előtt kell tartani.
Forrás: Gyerekszoba.hu
Kapcsolódó cikkek
