A gyerekek vagy az orvoslás szeretete irányított a pályára?
Nagyon szeretem a gyerekeket, igen, talán ez volt az elsődleges motivációm, illetve mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, segíteni nekik. De volt egy másik, talán megmosolyogtatónak hangzó inspirációm is: gyerekként a családommal rendszeresen néztem a “Vészhelyzet” című sorozatot, az abban látottak is nagy hatást gyakoroltak rám. A családban egyébként nincsen egészségügyben dolgozó, de mindenben támogattak.
Dr. Kabai Anna (jobbra) – fotó: magánarchívum
Borsod nemcsak Magyarország, de az egész Európai Unió egyik legelmaradottabb, legszegényebb régiója. Vajon nehezebb a dolgod, mint például a fővárosban, vagy Nyugat-Magyarországban dolgozó gyermekorvosoké?
Természetesen nem könnyű. Igaz, nincs összehasonlítási alapom, hiszen az egész eddigi munkámat itt végeztem. Ez a régió nagyon szegény, és sok esetben olyan, periférián élő társadalmi csoportok tagjait látjuk el, akiknek az alapismeretei sincsenek meg az egészségügyről. Persze nem lehet általánosítani, sokszor látjuk azt is, hogy a nagycsaládokban élők átadják egymásnak a tudásukat például a gyermek ellátásával kapcsolatban. A külön élő, első gyermekes párok gyakran elveszettek, nem tudnak kihez fordulni. Sokszor olyan alapvető ellátáshoz is orvosi segítséget vesznek igénybe, mint a lázcsillapítás. Két véglet van, az egyik, amikor a legapróbb tünettel is a sürgősségi betegellátót keresik fel az alapellátás helyett, a másik amikor már a nagyon rossz állapotban lévő gyermekkel fordulnak csak hozzánk, mert addig próbálták otthon kezelgetni, míg súlyos állapotba nem került. Nagy szükség lenne a betegedukációra ebben a régióban, talán az alapellátásban lenne jó ezt elkezdeni, sőt inkább az általános iskolákban.
Vannak olyan tévhitek, amelyekbe sokszor belefutsz?
Sok tévhit él az emberek fejében (ha nem is általánosan), például tejföllel kezelnék az égett bőrfelületet vagy kalciummal az allergiás reakciókat. A cél az lenne, hogy tudják differenciálni a tüneteket otthon megoldható esetekre, illetve háziorvosi ellátást és valódi sürgősségi ellátást igénylőkre.
A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat kötelékében is dolgozol. Mennyire megterhelő ez a feladat?
Elsősorban gyermekgyógyászati esetekhez vagy gyermektraumatológiai esetekhez hívnak minket. Bizonyos napokon sehová sem kell mennünk, egy másikon pedig négyszer-ötször vonulunk. Hál’istennek az esetek nagy részében már gyakorlatilag a mentőben megoldjuk a problémát. Fizikálisan eléggé megterhelő, mert egyébként is nyolcórás munkarendben vagyok. Emellett van havi hat ügyeletem és kétszer vagyok a gyermekmentőn. Az ember a szabadidejéből áldoz ez utóbbiakra, hiszen a hétvégéken vagy a szabadnapjaimon csinálom ezeket a munkákat.
A fáradtság mellett lelki megterhelést is jelent, amikor találkozunk egy-egy súlyos esettel, és már nem igazán tudunk segíteni. Viszont mindig feltöltenek azok az élmények, amikor ellátunk úgy valakit, hogy a gyógyulás útjára léphet.
Dr. Kabai Anna kollégájával, mentős szolgálat közben. Fotó: magánarchívum
Van olyan történet, ami végigkísér a pályán?
Volt egy egy hónapos csecsemő, akihez ki kellett vonulnunk. A laikusok számára enyhébbnek látszó tünetek miatt riasztottak minket, a kicsi aluszékony volt és sápadt, a háziorvos észlelte, hogy rossz állapotban van. Már akkor volt egy sejtésem, hogy nagy lesz a probléma, ami be is igazolódott: kritikus állapotban volt, mire megérkeztünk. Szaporán vette a levegőt, gyorsan vert a szíve és volt néhány apró bőrbevérzése is. A máját és a lépét is nagyobbnak éreztem. Több diagnózis is átfutott az agyamon, úgy mint veleszületett szívfejlődési rendellenesség, rosszindulatú hematológiai betegség vagy súlyos szeptikus állapot.
A helyszínen nem tudunk minden olyan diagnosztikát végrehajtani, ami alapján egyértelműen megállapítható lett volna az ok, az idő azonban sürgetett, ezért azt a döntést hoztam, hogy ez utóbbi vélelem alapján kezdjük el kezelni őt. Vénabiztosításra volt szüksége, a branült azonban sajnos nem tudtam neki megszúrni, egy súlyos állapotban lévő pici gyermeknél ez nem is meglepő. Végül az úgynevezett intraossealis fúrás mellett döntöttem, melynek lényege, hogy a gyermek csontját megfúrva juttattam be a szükséges folyadékot és antibiotikumot. Ez óriási kihívás volt egy csecsemőnél, és nagyon izgultam, de szerencsére sikerült megoldanom. Ezt követően már csak az úgynevezett „gázpedál-terápiát” alkalmaztuk, és száguldottunk vele a kórházba. Meningitis gyanúval érkeztünk az intenzív osztályra, ott azonban az elvégzett vizsgálatok alapján hamar kiderült, hogy sajnos malignus hematológiai betegség állt a tünetek hátterében. Számomra nagyon tanulságos volt ez az eset, hiszen magam is megtapasztalhattam, milyen fontos, hogy a helyszínen a lehető leggyorsabban meghozzuk a legjobbnak vélt döntést. Sürgősségi szempontból jól jártam el, hiszen annak a leküzdésével kezdtem a kezelést, ami a legnagyobb eséllyel kerülhetett volna a gyermek életébe.
A fizikai mellett a mentális egészség megőrzése is fontos. Szerinted mi veszélyezteti leginkább a magyar gyerekek lelkiállapotát?
Sajnos azt látom, hogy borzasztóan elhanyagolt terület ez ma Magyarországon, mind a felnőtt, de még inkább a gyerekellátásban. Egy folyamat azért megindult, több helyütt elkezdtek kiépíteni gyermek- és ifjúságpszichiátriai központokat Magyarországon. Viszont annyira sok mentális problémával küzdő gyerek van, hogy továbbra is telített a rendszer. Rengeteg beteggel kellene foglalkozni, akár fekvőbeteg-ellátás keretén belül, de még inkább a járóbeteg-ellátásban.
Itt, Borsodban különösen nagy gondot okoz az, hogy rengeteg olyan gyerek születik, akinek a szülei valami miatt nem vihetik őt haza, sok esetben a rossz családi körülmények miatt dönt így a gyámhatóság. Ez óriási terhet ró egyrészt a betegellátó rendszerre: jelenleg az intézményben, ahol dolgozom, nagyjából ötven olyan újszülött van, aki nem hazaadható és aktív kórházi ágyakat foglal el azért, mert a csecsemőotthonok telítettek. Ők rengeteg megpróbáltatáson esnek át addig, míg jó esetben megfelelő nevelőszülőkhöz vagy örökbefogadóhoz kerülnek. Ez pedig a mentális egészségükre is súlyos hatással lesz. Később nagyon sok gyermek távozik a nevelőotthonokból különböző mentális problémákkal, legyen szó depresszióról, szorongásról vagy ne adj isten öngyilkossági szándékról. Rengeteg pszichológusra lenne szükség, akik törődni tudnának ezekkel a gyerekekkel.
Hogy mik a doktornő további tervei, megtudhatod a CIKK FOLYTATÁSÁRA kattintva.
(Az interjú teljes terjedelmében 2024. június 21-én jelent meg a Hazipatika.com oldalon.)
Kapcsolódó cikkek
