Képtelenség lenne általánosítani, mivel a vélemények markánsak és eltérőek, mégis megpróbálom rendszerezni a gondolatokat, és összefoglalni, mi jár a húszas lányok fejében az anyasággal kapcsolatban. A legtöbben huszonöt és harmincéves kor között látják magukat anyaként, viszont gyakori az is, aki kifejezetten csak 30 felett tudja elképzelni a gyerekvállalást. Erre viszont nagy befolyással van a biztos anyagi háttér és a magánéleti stabilitás, mely sokunknál még messze kialakulóban van.
Magánélet
Ahhoz, hogy akár csak elméletben is eljuthassunk az anyaság gondolatához, először az ideális partnert kell megtalálnunk, ami sokszor kihívást jelent ennek a generációnak. Vannak, akik rettentő tudatosan keresnek párt, és nem adnak lejjebb az elvárásaikból, még akkor sem, ha érzik a társadalmi nyomást amiatt, hogy nem volt még tartós párkapcsolatuk huszonkét évesen. Ezzel ellentétben mások úgy látják, hogy egyáltalán nem a párkeresés a prioritás, hanem az önmegvalósítás, jelentse ez a munkát, a tanulást vagy az utazást. „Azért tartom önmagam megismerését prioritásnak, mivel minél kevesebb generációs traumát és sérülést szeretnék átadni a gyerekeimnek. A partneremtől pedig ugyanezt várom el.” (Dóri, 22)
Ebből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy akkor „csak” a megfelelő partner megtalálásán áll vagy bukik a történet, viszont ennél összetettebb a válasz: „Anyukám huszonnégy éves volt, amikor én megszülettem, ami így, huszonkét évesen nagyon ijesztő számomra, mert még ha lenne is stabil párkapcsolatom, akkor se szülnék ilyen fiatalon. Én még élni, utazni szeretnék, kötöttségek nélkül.” (Niki, 22)
Ha jobban belegondolunk, a Z generációs fiatalok azok, akik gyerekek voltak egy változó politikai környezetben az ezredforduló körül, majd a 2008-as gazdasági világválságkor kicsiként tapasztalták meg, mit jelent az, amikor várni kell a kedvenc játékukra a következő hónapig, és tinik voltak, amikor a koronavírus teljesen felforgatta az életüket. Ezek a tapasztalatok, mind ott vannak ebben a korosztályban, és arra sarkallja a fiatalokat, hogy inkább kis lépésekben, lassabban, de biztosan haladjunk.
„Azért nem szeretnék gyereket vállalni, mert félek, hogy elveszíteném azokat a jellemzőket, amik meghatároznak. Szimplán anya lennék, a párom pedig apa. Egy nő felé pedig elvárás, hogy mindent áldozzunk fel a gyerekért.” (Gina, 22)
Ennek ellenére a legtöbb lányban megvan a vágy az anyaságra, egyértelműen látják is ezt megtörténni, és nagy nyitottsággal beszélnek az ezzel kapcsolatos félelmeikről is. Mint például arról, hogyan változik meg a női test a szülés miatt, magáról a szülés élményéről, melyet elképzelni sem tudnak, de megosztják az anyukáiktól hallott történeteket, és ott vannak még a szerepköri kérdések is, hogy hogyan lehet menedzselni egyszerre, hogy nő is legyen az ember, anya is, feleség és dolgozó nő is.
„Én azért szeretnék sok gyereket, mert úgy látom, hogy minden nyűgjével, hangosságával ez szépen tud működni, és én tudnám is menedzselni. Izgatott és magabiztos vagyok ezzel kapcsolatban, mert azt gondolom, hogy a kisebb hibákat lehetetlen elkerülni, de ha igyekszel, hogy egy minél szebb gyerekkort teremts, akkor csak ez számít.” (Martina, 22)
Tegyük fel ezután, hogy megtaláltuk a megfelelő partnerünket, és a vágy is megvan bennünk, hogy családot alapítsunk. Itt jön szembe velünk a következő kihívás, mellyel az egész generáció szembenéz: a lakhatás kérdése.
Pénzügyek és lakhatás
„Gyógypedagógusnak tanulok, és három-négy gyereket szeretnék, de ahogy most ezt kimondtam, rájöttem, hogy milyen hosszú időre kiesnék így az amúgy sem a legjobban fizető munkámból. Hatalmas dilemma ez számomra, hogy inkább még most elkezdjek más irányba tanulni, vagy egész életemben függeni fogok a páromtól.” (Dóri, 22)
Szívünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy szülői támogatás, hitelfelvétel vagy külföldön eltöltött pár év nélkül tényleg szinte lehetetlen, hogy saját ingatlanunk legyen. Sokan ezért húzzák minél tovább a mama-hotelben eltöltött éveket vagy vándorolnak albérletből albérletbe. Ez pedig mind hozzájárul a kitolódó gyermekvállaláshoz.
„Számomra az anyaság a húszas éveimben is ugyanolyan távoli koncepciónak érződik, mint amikor meg tinédzser voltam. Nehéz magamat valódi felnőttként látnom, mert az életemben nem voltak olyan drasztikus változások, mint a filmekben: továbbra is a családommal lakom egy házban, és még mindig az iskolapadot koptatom.” (Gina, 22)
Ha visszagondolunk, nagymamáink a húszas éveikben „öregnek” számítottak, anyukáink házasságban és anyagi biztonságban éltek, bármelyik pillanatban érkezhetett is baba. Akkoriban ez volt az elfogadott, a „normális”. Ehhez képest mi még a legtöbben útkeresők vagyunk, ami azzal is együtt jár, hogy sokkal jobban elfogadjuk egymás különböző álláspontját az anyasággal kapcsolatban, ami generációkkal ezelőtt nehezebb volt. A mi korosztályunkban rendben van, ha nem szeretnél gyereket, és az is, ha otthon maradnál akár hárommal. Természetes az is, ha szeretnéd megtalálni az egyensúlyt a munka és a család között. Ez az elfogadás és nyitottság, mellyel a Z generáció tagjai az anyasághoz közelítenek, és talán az sem baj, ha a világ is efelé tart.
A szerző gyakornoki programját tölti a Central Médiacsoport Gyerekszoba.hu weboldalánál.