Volt már olyan gondolatod, hogy: „miért pont az kell, akinek én nem?” „miért maradok benne olyan kapcsolatban, ami nem jó nekem?”, „mindig ugyanilyen rossz embereket vonzok”? Ha ezek a mondatok ismerősek, eláruljuk, nem vagy egyedül!
Sokan, sokszor kerülünk ugyanabba a helyzetbe – csak más szereplőkkel. Nem tudatosan választunk „rosszul”, egyszerűen az ismerőshöz vonzódunk. Számunkra ez ad biztonságot ad, bármilyen szörnyűség is van mögötte.
Gyerekkori minták: ezt tanultuk a szeretetről
A pszichológia szerint a korai, szüleinkkel (vagy más gondozóinkkal) való viszonyunk meghatározza, hogyan kapcsolódunk másokhoz felnőttként. Ha meg akarjuk érteni, mit miért csinálunk, be kell raknunk magunkat valamelyik skatulyába.
Szorongó kötődés
Ha gyerekként a szeretet kiszámíthatatlan volt, felnőttként könnyen rácsúszhatunk érzelmileg távolságtartó partnerekre. A bizonytalanság felerősíti a vágyat: „majd én megmutatom, hogy szerethető vagyok”. A sóvárgás izgalma összekeveredik a szeretet érzésével.
Elkerülő kötődés
Ha azt tapasztaltuk meg, hogy szükségleteinkre nem reagálnak, megtanulhattuk elnyomni az érzéseinket. Felnőttként vonzódhatunk olyan partnerekhez, akik nem igényelnek mély intimitást – így mi sem válunk sebezhetővé. A kapcsolat eleje izgalmas, de amikor felmerül a valódi elköteleződés, jön a hátralépés.
Félelemteli (bizalmatlan) kötődés
Ha a szeretet forrása egyben félelemforrás is volt, a közelség egyszerre lehet vonzó és ijesztő. Ez a két szélsőség közötti ingadozás ismerős, ezért a felnőttben is állandóan váltakozik az intimitás és a távolodás utáni vágyódás. Tipikus megjelenítői a se veled, se nélküled kapcsolatot működtetők.
Biztonságos kötődés
Ők azok a szerencsések, akik kiegyensúlyozott, szerető közegben nőttek fel, így számukra nem okoz gondot a bizalom megadása, az érzelmi kapcsolódás, a konfliktusok vállalása és megoldása.
Egész életünkre kihatnak a gyerekkorban kialakult kötődési mintáink – Fotó: Getty Images
Újrajátszás – talán most sikerül
Utóbbi kategória boldogan éli az életét, de a másik három csoportba tartozók rengeteget bukdácsolnak, elsősorban párkapcsolati vonatkozásban. Merthogy újra és újra ugyanazt a történetet próbáljuk átírni. Olyan partnert választunk, aki emlékeztet egy régi sebre – amit feltehetőleg a szüleink okoztak – és reméljük, hogy most más lesz a vége. Hogy most végre „megnyerjük” azt a szeretetet, amit valaha hiányoltunk.
Csakhogy a forgatókönyv többnyire ugyanoda vezet. Mert általában nem a másikat látjuk, hanem azt, amire szükségünk van. Ha például bizonytalan az önértékelésünk, könnyen idealizálhatunk egy magabiztos partnert, aki mintegy kiegészíthet minket. Így viszont társ helyett megmentőt keresünk.
Sokat árt a megfelelő partner megtalálásában a „nagy Ő” mítosza is. A filmek, romantikus történetek és a közösségi felületek azt sugallják: valahol vár ránk egy tökéletes, mindent elsöprő szerelem. A szikra, az azonnali bizonyosság, az észveszejtő kémia.
Ez a kép könnyen elterel a valódi kompatibilitásról: a kölcsönös tiszteletről, az értékrend egyezéséről, az érzelmi elérhetőségről. Néha azért engedünk el egy jó partnert, mert „nem elég intenzív” – miközben az intenzitás gyakran inkább szorongás, mint szerelem.
A kezdeti fellángolás során dopamin és oxitocin árasztja el az agyunkat. Ez valóban olyan, mint egy drog: euforikus, sodró, nehezen elengedhető. Nem csoda, ha a vörös zászlókat nem látjuk, mert rózsaszín köd fed mindent. A probléma persze nem a vonzalom – hanem az, ha minden mást kizárva, kizárólag arra hallgatunk.
A pszichológus tanácsai
Jó hír: a minta tanult – tehát átírható. A rossz partnerválasztás ördögi körének megtörése az önismeret, a belső gyógyulás és a tudatos munka kombinációját igényli. Íme néhány gyakorlati lépés ehhez:
1. Nézz befelé, ne csak kifelé!
Kérdezd meg magadtól: mit ad nekem ez a dinamika? Mit próbálok bizonyítani? Légy kíváncsi önmagadra, fedezd fel a szükségleteidet, keresd a mintázatot! Mindebben nagy segítségedre lehet, ha naplót vezetsz.
2. Vizsgáld meg a hiedelmeidet!
Hiszed, hogy a szerelemnek szenvedéssel kell járnia? Hogy keményen meg kell dolgozni érte? Ezek a belső mondatok erősen befolyásolnak, pedig az igazságtartalmuk vajmi kevés…
3. Tanulj meg határokat húzni!
Nézz rá kívülről a kapcsolataidra! Figyeld meg a visszatérő vörös zászlókat. Mi az, amit korábban benéztél? Mit nem szeretnél többé normalizálni? Legyél te a legfontosabb önmagadnak! Ha valakinek nem tetszenek a határaid, nem kell lejjebb adnod – egyszerűen nem a te embered!
4. Értékeld magad!
Az önszeretet nem közhely. Minél stabilabb a saját belső alapod, annál kevésbé fogod beérni leeső morzsákkal. Még ha nem is jutottál el arra a pontra, hogy valóban higgy az értékedben, a tiszteletteljes bánásmód önmagaddal a külvilág feléd adott jelzéseit is megváltoztatja. És felejtsd el a szégyent, még ha úgy is érzed, hogy hibáztál valahol. A szégyen nem a megfelelő motiváció a változásra.
5. Lassíts, fejlődj, épülj!
Ne csak azt figyeld, hogy te kellesz-e a másiknak – hanem azt is, hogy ő valóban illik-e hozzád. A kölcsönösség, a tisztelet hosszútávon fontosabb, mint az izgalom.
Ha egyedül nem megy, fordulj szakemberhez. A gyerekkori minták megtörésében sokat segíthetnek ezek a terápiák:
- Kötődésalapú terápia
- Belső családrendszer terápia
- Pszichodinamikus terápia
- Funkcionális analitikus pszichoterápia
A „rossz” partner választása ritkán a balszerencse műve. Inkább egy belső történet újrajátszása. És bár a múltunk hat ránk, nem kell, hogy az írja a jövőnket is.
Kapcsolódó cikkek
