Család

Nevelési stílusok: milyenek a C-típusú szülők?

Honnan ered az A- és B-típusú személyiségek elmélete, mit jelenthetnek ezek a gyereknevelésben, és milyenek hozzájuk képest a C-típusú szülők?
2026. Január 24.

Minden szülő valamennyire egyedi stílusban, megközelítésben, különböző elvek szerint neveli a gyerekeit, és általában többféle szempontból is merít. Az újfajta nevelési irányzatok között több olyannal lehet találkozni, amik valamilyen állathoz hasonlítják a gyereknevelés módszereit, hallhattunk olyan szemléletekről, mint a gentle parenting, a hibrid nevelés, a silky, a crunchy vagy a scrunchy mom-ról. Egyfajta megközelítés pedig az A- és B-típusú személyiségekből indul ki, és ezekhez viszonyítva a C-típusú szülőkről. Mit is jelent ez?

család a nappaliban, kanapén ülnek a szülők, két kisfiukkal

(Kép forrása: Getty Images)

Honnan erednek az A- és B-személyiségtípusok?

Az „A-típusú” és a „B-típusú” személyiségek elmélete két amerikai kardiológus, Dr. Meyer Friedman és Dr. Ray Rosenman munkája után lett ismert, az 1950-es években. Ők eredetileg nem személyiségelméletet akartak megalkotni, hanem a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőit azonosítani. A két személyiségtípus elkülönítése két fő kritériumon alapul: az idővel való versengésen és a stresszre adott reakciókén, írja a Motivátor Magazin.

Azóta a két személyiségtípus gondolata sok helyen jelen van, köztük a gyereknevelési elméletekben is megjelenik. Ahogy arról a HuffPost UK korábban írt, az A-típusú személyiségeket szorgalmasnak, szervezettnek és céltudatosnak szokták leírni, a B-típusúakat pedig érzelmileg jobban ráhangolódottnak, érzékenyebbnek és lazábbnak tartják, gyakran a motiváció és a sürgetettség rovására. De egyre többször beszélnek egy C-típusú személyiségről is, ami a kettő keveréke.

Mit jelent a C-típusú szülőség?

Hogy milyenek lehetnek a C-típusú szülők, arról a HuffPost nevelési szakértőket kérdezett meg. „A »C-típusú« szülő szándékosan az éppen elég jóra törekszik, nem a tökéletesre” – mondta el a portálnak Susan Groner, a The Parenting Mentor szerzője és alapítója. „Ez a megközelítés felismeri, hogy a gyerekek nem azért boldogulnak, mert minden simán megy. Azért boldogulnak, mert biztonságban érzik magukat, látják és támogatják őket, még akkor is, ha a dolgok rendetlenebbek – legyen szó a konyháról, a játékokról vagy akár a lefekvésről.”

Az elmélet szerint a C-típusú szülők hisznek a rutinokban és az elvárásokban, de tudják, hogy az életben ez nem mindig történik így, nem mindig működnek együtt a dolgok az elképzeléssel. Ennél a nevelési típusnál az érzelmi jelenlét és szándék van előtérben, a hibátlan kivitelezéssel és a nagyfokú kontrollal szemben. Itt a cél inkább az, hogy rugalmas, érzelmileg biztonságos gyermeket neveljünk.

„Ez egyfajta új divatos szó arra a fajta szülői létre, ami nem túl feszült, de nem is túl laza – egyesek akár azt is mondhatnák, hogy ez az arany középút, a nyomás és a szabadság tekintetében” – mondta a lapnak Kristene Geering szülői coach. „Annak az elképzelésnek az elengedése, hogy a gyereknevelésnek tökéletesnek kellene lennie – vagy hogy egyáltalán lehetne tökéltes –, de ettől még nem kell teljesen feladni, és minden rendszert kidobni az ablakon.”

Allison McQuaid, engedéllyel rendelkező szakmai tanácsadó és a Tree House Therapy tulajdonosa arról beszélt a lapnak, hogy a C-típusú szülő kifejezés azért jelent meg, mert van, aki nem érzi, hogy sem az A-, sem a B-típusú gyereknevelési irányhoz tartozna. Elmondása szerint az A-típusú szülők gyakran nagyon szervezettek, sikerorientáltak, rendszerezettek és gyakran nagyon elkötelezettek, és prioritás számukra az idő, az eredmények és az erőforrások optimalizálása. A B-típusú szülőkről elmondta, hogy ők gyakran lazábbak, sodródnak az árral, és kevésbé stresszesek a rendetlenség, az időbeosztás vagy amiatt, ha el kell térni a tervektől.

A két típushoz viszonyítva a C-típusú gyereknevelés a teljes szervezettség és a teljes rugalmasság közötti egyensúly. Groner szerint lehetnek rutinjai és rendszerei, de nem ragaszkodik ezekhez, amikor az nem szolgálja a gyereket vagy a családot. Elviselik a tökéletlenséget anélkül, hogy irányt veszítenének. A rendszer az ő esetükben inkább reagáló, mint merev.

Milyen előnyei lehetnek a C-típusú nevelésnek?

„Az ilyen típusú neveléssel való azonosulás lehetséges előnyei közé tartozhat a nagyobb megértés, együttérzés gyakorlása önmagunkkal, a kisebb nyomás arra, hogy „mindent elvégezzünk”, és a szülői kiégés kisebb hatása” – mondta a portálnak McQuaid.

A C-típusú modell lehetővé teszi elfogadni a tökéletlenséget, és elősegíteni a rugalmasságot a szülőknek magukkal és a gyerekeikkel. Groner szerint sokan azután jutnak el ehhez, hogy rájöttek, hogy a perfekcionizmus kimerítő és fenntarthatatlan. „Ez a megközelítés tükrözi annak mélyebb megértését, hogy a gyerekeknek valójában mire van szükségük: következetes határokra, de rugalmasságra, melegségre és térre is, hogy embernek lehessenek.”

A gyerekek eléggé biztonságban érezhetik magukat ahhoz, hogy hibázzanak, és elég erősnek ahhoz, hogy felálljanak utána, megtanulnak megbirkózni a problémákkal, kijavítani a hibákat.

Geering kiemelte, hogy ha példát mutatunk a gyerekeknek, hogyan kezeljék a kudarcot, hogyan reflektáljanak és dolgozzák fel a tanultakat, majd hogyan lépjenek tovább produktívan, az hatalmas dolog. „Ez építi a rugalmasságot és a »kitartást«, és mindenféle olyan dolgot, amit szeretnénk, hogy a gyerekeinknek legyen.”

A C-típusú szülőség lehetséges hátrányai

Groner szerint a C-típusú nevelés megköveteli a bizonytalansággal való megelégedettséget, ami kihívást jelenthet, különösen azoknak, akiket úgy neveltek, hogy a szervezettséget a sikerrel, vagy a nyugalmat a kontrollal azonosítsák. „Az egyensúly gyakorlást igényel. Végső soron a C-típusú nevelés legnehezebb része az, hogy először önmagunkat szabályozzuk. De ebben rejlik az ereje is.”

Felhívta arra a figyelmet, hogy van, aki félreértelmezheti ezt a típust, engedékeny vagy elhanyagoló nevelésként, pedig ez a nevelési módszer szab határokat, és betartja azokat, de merevség nélkül.

McQuaid azt is hangsúlyozta, hogy a szülőknek nem szabad túlságosan korlátozva lenniük az olyan címkék által, mint az A-, B- vagy C-típus, mivel senki sem illik tökéletesen egy sablonba. „A legfontosabb az, hogy egy nevelési stílus fenntartható, érzelmileg biztonságos és összhangban van-e a család értékeivel.”