Család

Harmadával olcsóbb lehet a húsvéti tojás tavalyhoz képest

Célszerű lehet időben, egy-két héttel előre beszerezni a szükséges mennyiséget.
2024. Március 12.
(Kép forrása: Getty Images)

Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből, amiről az MTI számolt be.

Mint írják, bár a hazai termelők képesek alkalmazkodni az ilyenkor megnövekvő igényekhez, ennek ellenére célszerű lehet időben, egy-két héttel húsvét előtt beszerezni a szükséges mennyiséget.

A hatóságilag szabályozott módon 28 napos szavatossággal rendelkező tojás esetében ugyanis a készletek előre beszerzése – megfelelő tárolási körülmények mellett – nem jár minőségi kockázattal – emelte ki az Agroinform.hu.

Héjja Csaba, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának szenior elemzője szerint a takarmányköltségek kedvező alakulása miatt a termelés költsége tavalyhoz képest jelentősen mérséklődött, ami a fogyasztói árakban is megjelenik.

A húsvét utáni időszakban a kereslet visszaesésére lehet számítani, amit az is erősít, hogy a falusi portákon tartott tyúkok is elkezdenek tojni, kiváltva a bolti, piaci beszerzések egy részét. Emiatt az árak rövidebb távon visszatérhetnek majd a jelenlegi 50-55 forintos szintre.

Hosszabb távon azonban elkerülhetetlennek látszik az árak emelkedése – derül ki az elemzésből. A takarmányköltségek csökkenésével szemben ugyanis mind az eszközbeszerzések, mind az energia- és munkabérköltségek újra emelkedő pályán vannak.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a húsvéti csokoládéfigurák esetében 10-15 százalékos árnövekedés figyelhető meg a tavalyi árakhoz képest.

Forrás: MTI