Család

Hathetesen örökbe fogadták, 58 év után találkozott szülőanyjával

Mindössze hathetes volt, amikor örökbe fogadták, 58 évvel később felkutatta szülőanyját.
2023. Február 08.
Idős anya fogja fia kezét
Kép: Getty Images

Az  59 éves Timothy tanárként dolgozik Londonban, örökbefogadó szüleivel Billel és Eunicéval nőtt fel. “Az örökbefogadó szüleim mindig azt mondták nekem, hogy különleges vagyok, mert máshogy érkeztem hozzájuk.” Billnek és Eunicénak nem lehetett saját gyermekük, 36 évesen fogadták örökbe a kisfiút, aki akkor hathetes volt.

Timothy-nak nagyon boldog gyermekkora volt és soha fel sem merült benne, hogy megkeresse szülőanyját, mindaddig, amíg örökbefogadó szülei meg nem haltak: Bill 2018-ban, két évvel később pedig Eunicé is elment. Timothy úgy fogalmazott, hogy akkor elgondolkozott azon, ki is ő valójában, mik a gyökerei.

“Amikor az örökbefogadó szüleim meghaltak, másképp kezdtem érezni magam a világban.”

Timothy 2022 januárjában kezdte el keresni szülőanyját, miután átnézett néhány régi családi fotót. “Találtam egy fényképet a szülőhelyemről. Keresés közben észrevettem, hogy van egy zárt Facebook-csoport az ott született gyerekek és az ott szült anyák számára.” A csoport adminja, Penny segített Timothy-nak a további keresésben.

Az asszony azok számára hozta létre a Facebook-csoportot, akik a baptista egyház által működtetett anya- és csecsemőotthonban születtek. Ő is itt született. A 60-as években sok hajadon anya szült itt, a babáikat pedig örökbe fogadták, gyakran erőszakkal vették el tőlük. Az anya-és csecsemőotthon az 1970-es évekig üzemelt és közel 1800 baba született ott. Penny anyukája 36 éves volt, amikor a szülei oda küldték megszülni őt, mivel egyedülálló volt. Sok fiatalabb anyával ellentétben azonban ő nem volt hajlandó lemondani Pennyről. Penny anyja a szülés után megváltoztatta a nevét, és mindenkinek azt mondta, hogy özvegy, és a baba apja  autóbalesetben meghalt.

Timothy is úgy vélte, hogy édesanyja is kényszer-örökbefogadás áldozata volt, mert fiatal volt, nem volt munkája, nem tudta volna eltartani őt. Nem igazán volt más választása, mint örökbe adni őt.

Pennyi és Timothy alapos kutatómunka után – többek között kikérték Timothy eredeti születési anyakönyvi kivonatát – megtudták ki volt a szülőanya. Megtalálták Timothy édesanyjának férjét, és emailt írtak neki. A férfi továbbította a levelet Timothy féltestvéreinek és végül a testvérek Londonban találkoztak. „Csodálatos emberek, kedvesek, figyelmesek voltak” – mesélte az első találkozásról Timothy. “Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy életemnek ebben a szakaszában találkozhattam velük, és megismerhetem őket és a családjaikat.”

58 év után, 2022. őszén a két testvér, Chris és Greg elvitték Timothy-t az édesanyjukhoz. A találkozás érzelmes volt, de Timothy fogalmaz, valahogy olyan természetes. “Sokféle dologról beszéltünk, de a legjobb az volt, hogy végre láthattam őt. Csak néztem őt és próbáltam magamba szívni, ki is ő, ki az édesanyám.”

Édesanyjától megtudta, hogy 17 évesen lett várandós vele, de nem ő volt az első gyermeke. 16 évesen szült egy kisfiút, akit örökbe adott és akit azóta sem látott. Megtudta azt is, hogy ki volt az édesapja, és hogy egy kamasz szerelemből született ő. Timothy most próbálja felkutatni a bátyját is.

Forrás: bbc.com