Család

Jobb a kevesebb játék a játékminőség szempontjából?

Hatással van a játék minőségére az, hogy kevesebb játék van-e a kisgyerek körül?
2024. Március 18.
(Kép forrása: Getty Images)

A Psychology Today-en megjelent írásában David J. Bredehoft házasságra és családra szakosodott pszichológus professzor teszi fel a kérdést, hogy befolyásolja-e a kisgyermek környezetében lévő játékok száma a gyereknél a játékminőséget – amire azt feleli, hogy igen.

A szakember felidéz egy 2018-as tanulmányt, amit annak a hipotézisnek a tesztelésére végeztek kutatók, hogy a kevesebb játék a környezetében jobb játékminőséget eredményez-e a kisgyerekeknél. A vizsgálatba a kutatók 36, 18-30 hónapos kor közötti kisgyereket és szüleiket vonták be. A tanulmány során harminckét különböző játékot használtak, amiket négy kategóriába soroltak: oktató jellegűek (formák, színek, számok), szerepjátéknál/utánozós játéknál használt tematikus játékok, cselekvési játékok (építés, egymásra pakolás, nyitás, csavarás) és járművek (kézzel tologathatók). Két hasonló játszószobában zajlott a vizsgálat.

A gyerekek vagy négy, vagy tizenhat játékkal játszottak, amiket véletlenszerűen választottak ki a négy kategóriából. Minden gyermek és szülő három egyórás elfoglaltságon vett részt, amelyek során a megfigyelők azt vizsgálták, hogy: hányszor játszott egy kisgyermek egy játékkal, a teljes idő, amennyit a játékkal játszott, és a játék különböző módjait és típusait az egyes játékokkal (például dobolás, dobálás, felfedezés, utánzás, összepárosítás, összegyűjtés, egymásba helyezés).

A kutatók jelentős különbséget találtak a kisgyerekek játékának minőségében, amikor négy, illetve tizenhat játékkal játszottak. A négy játékkal játszó gyerekeknél jobb volt a játékminőség, mint a tizenhat játékkal játszóknál.

A négy játékkal körülvett gyerekek:

  • kevesebb játékkal játszottak
  • hosszabb ideig játszottak a játékokkal és minden játékkal jobban bevonódva
  • minden játékkal ötletesebb módon játszottak

A kutatást vezető Dauch és munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy a kevesebb játék javította a játék minőségét, míg a több játék zavarónak tűnt, ami miatt a kisgyerekek felhagytak a játékkal, hogy felfedezzék a többit. A túl sok játék elvonja a figyelmet. A gyerekek kétszer annyi ideig játszottak a játékokkal, amikor négy játék volt körülöttük, mint amikor tizenhat, és ötletesebb módon.