Család

Ezért ne vedd el a kamasz gyereked telefonját

Nem igazán válik be, mint fegyelmezési eszköz, hogy elveszed a tinédzser gyereked telefonját. És azt sem tanulja meg belőle, hogyan kezelje helyesen a technológiát. Mutatjuk, miért.
2024. Július 23.
kamaszok mobiltelefont használnak, képernyőidő korlátozása

Fotó: Getty Images

Ha kamasz gyereked van, jó eséllyel neked is szaladt már ki a szádon, hogy „Ha még egyszer szólnom kell, hogy tedd el végre, nem lesz több telefonozás!” vagy: „Ha folyton a telefonodon lógsz, akkor elveszem!” vagy valami hasonló, aminek a lényege, hogy annyira kiakadsz, hogy annyira szeretnéd, hogy kevesebbet telefonozzon és foglalkozzon mással is, hogy a telefon elvételével fenyegetőzöl. Aztán vagy van hatása, vagy nem – de általában az utóbbi. Még ha úgy is tűnik, hogy ez az egyetlen eszköz, amivel hatni tudsz a tinédzser gyerekedre, a módszer (a telefonnal való „zsarolás”) valójában sokkal kevésbé hatékony, mint hinnéd. Dr. Cam Caswell tinédzser-pszichológus szerint a szülők az alábbi okok miatt akarják letiltani kamasz gyerekeiket a telefonozásról:

  • Azt gondolják, hogy ettől jobban tudnak fókuszálni és hatékonyabban megy majd a tanulás.
  • Segít határokat szabni.
  • Megerősíti a tekintélyüket.
  • Felelősséget taníthatunk ezzel.
  • Szép elgondolás, érthető célok, csakhogy a dolog egyáltalán nem ilyen egyszerű.

Hogyan hat az, ha elveszed a kamaszodtól a telefont?

Vagy ha ezzel fenyegetőzöl? A szakértő szerint pont nem úgy, ahogy szeretnéd, hanem így:

  • Sokkal stresszesebbé tesz minden helyzetet és a gyereket magát is.
  • Elvonja a figyelmét attól, amit csinálnia kellene.
  • Ellenkezést és bizalmatlanságot szül.
  • Kamuzásra, megtévesztésre kényszeríti őket.

De mit tehetsz akkor, ha azt szeretnéd, hogy kevesebbet bámulja a telefonját, legyenek valódi, élő kapcsolatai, olvasson, kapcsolódjon ki, lépjen ki a virtuális világból? Felejtsd el a telefontól való eltiltással való fenyegetőzést – dr. Caswell ezeket ajánlja inkább helyette:

1. Erősítsd, ne erőltesd

Itt arra gondolunk, hogy ne erőszakosan akard leszakítani a gyereket a telefonról, inkább támogasd abban, hogy más dolgokban is találjon örömet. És ne te akard megmondani neki, hogyan használja jól, túlzás nélkül a telefont, hanem biztasd arra, hogy ezt ő maga tanulja meg.

Kérd meg például, hogy figyelje meg, hogy érzi magát fél, egy, majd 2 óra telefonozás után. Mit érez a testében, mennyire érzi frissnek, motiváltnak magát. Kérdésekkel segítsd őt, hogy jobban lássa, érezze, hogyan hat rá, ha túl sokat nézi a képernyőt, ha nem foglalkozik semmi mással.

2. Tiltott gyümölcs helyett önszabályozás

Minél jobban tiltod, annál jobban fog vágyni arra a kamasz, hogy éjjel-nappal telefonozhasson. Ha rendszeresen elveszed tőle, ha te határozod meg, hogy mennyi az elég, azzal azt éred el, hogy mindig többet akar, mint amennyit kap, és ettől mindig érdekesebb, vonzóbb lesz a dolog, mint amilyen valójában.

Ha az előbb leírt módon segítesz neki a saját érzésein, érzetein eresztül megtanulni felismerni, mi az elég, és néhány alkalommal rábízod, hogy megérezze ezt, azzal sokkal jobban segíted, hogy megtanulja saját maga szabályozni a képernyőidejét.

3. Nézz a képernyő mögé

Ha azt látod, hogy esély sincs arra, hogy a kamaszod magától leszakadjon a telefonról, ha nagyon nehéz elterelni tőle, ha akkor sem tud mással foglalkozni, ha ehhez enyhe ösztönzést, támogatást kap, akkor érdemes azon elgondolkodni, hogy állhat-e valami komolyabb a háttérben.

Első körben finoman puhatolózva próbálj beszélgetni vele arról, hogy valójában vannak-e barátai, vannak-e kapcsolatai, mennyire stresszes az iskola miatt, van-e valamilyen nehézsége, problémája. Előfordulhat, hogy egyszerűen nincs más eszköze arra, hogy a feszültségével, problémáival megküzdjön, és valójában ebben lenne szüksége segítségre. Nem egyszerű feladat, arra biztatunk, hogy bátran kérj ebben segítséget – ha van olyan pedagógusa a gyerekednek, akiben megbízol, akkor tőle, vagy iskolapszichológustól, pszichológustól, bármilyen segítő szakembertől, akiben bízol. Előfordulhat, hogy néhány beszélgetés segít neked is másképp látni a problémát, és az idegesítő telefonnyomkodás mögött meglátod azt, miről lenne jó többet beszélgetnetek, miben tudnál te vagy akár egy szakember segíteni a kamasznak.

4. Legyél kíváncsi

Az állandó telefonozást telóelkobzással kezelni olyan, mintha egy törött karra ragtapaszt tennél – magyarázza dr. Caswell. Nem oldja meg a probléma okát, nem hoz hosszú távú változást, nem épít ki felelős viselkedést. Ráadásul neked sem jó érzés. Egyszerűbb ugyan, mint sokat-sokat próbálkozni a beszélgetéssel (és rengetegszer visszapattanni), vagy szakemberhez fordulni, de mindig érezzük, hogy nem igazán működik a módszer.

Sokkal többet segít, ha őszintén kíváncsi vagy a gyerekedre, és teret adsz ennek a kíváncsiságnak – hogy kellő tapintattal és nem kis kitartással ötvözve megpróbáld megérteni, mi rejtőzhet a telefonnyomkodás mögött. És így megtalálhasd azokat a módszereket, amivel tágíthatod kicsit a kamasz gyereked világát.

Fegyelmezz jól

Ha a telefonelvételt fegyelmezésre használod, akkor is megfigyelheted, hogy nem igazán hatékony – ezek a stratégiák sokkal inkább beválnak majd.

  • Mutasd meg a következményeket – ezek azok, amelyekből saját maga vonhatja le a tanulságokat. (Elfelejtette a helyée tenni a szennyesét? Nem lesz tiszta a kedvenc ruhája…)
  • Büntetés helyett jutalmazd a pozitív erőfeszítést. Dicsérd meg, ha időben kész a házija, elpakolt maga után az ebédlőasztalról.
  • Jutalmazd, dicsérd a felelősségteljes viselkedést.
  • Ismerd el a sikereit – akár a legkisebbeket is, főleg, ha a kapcsolatotok épp zuhanórepülésben van, vagy ha az ő önbizalma szorul támogatásra.
  • Támogasd, biztasd az empatikus, segítő viselkedést – és mutass jó példát.
  • Segíts neki abban, hogy hogyan ossza be az idejét, taníts neki szervezési praktikákat, időmenedzsmentet – főleg, ha hajlamos rajta felejteni magát a telefonon”.
  • Beszélgess vele sokat olyan témákról, amelyekkel a kritikus gondolkodását fejlesztheted, hozd döntéshelyzetekbe, mesélj neki a saját dilemmáidról – és kíváncsian hallgasd meg a véleményét, válaszait. Akár el se mondd, te mit tennél, vagy ha mégis, csak mint opciót, ne mint egyetlen lehetséges helyes megoldást, amit neki is követnie kellene.

Forrás: Instagram.com/drcamcaswell