Család

Kempingben szülte meg a babáját, fogalma sem volt róla, hogy terhes

A hirtelen jött szülés után azt mondta az anya, korábban sosem hitt azoknak, akik azt állították, hogy nem tudtak a terhességükről.
2024. Augusztus 30.

A brit Zoe Doyle és családja egy kempingben vakációzott, amikor derült égből villámcsapásként furcsa rosszullét tört az édesanyára. A kislányt, akinek érkezésére senki sem számított, a születése helyéről nevezték el: Hayling Island után a Hayley nevet kapta.

Kempingben szülte meg a babáját, fogalma sem volt róla, hogy terhes

„Csodásan teltek a nyaralás napjai, egyikünk sem gondolta, hogy gyökeresen megváltozik majd közben az életünk” – mondta Zoe, aki augusztus első napján, a reggeli órákban hozta világra második gyermekét, komplikációk nélkül.

„Rémes hasfájásra ébredtem reggel, először azt hittem, hogy a vacsorára evett csirkével elrontottam a gyomromat. El akartam menni vécére, de nem volt annyi erőm, hogy elérjek a közös fürdőig. A fájdalmaim egyre erősebbé válták, és egyszer csak vérezni kezdtem. Akkor már tudtam, hogy nem a vacsora tehet a dologról” – folytatta Zoe, akinek ekkor már a férje is próbált segíteni.

Az asszony ösztönösen négykézlábra ereszkedett, a családfő pedig meglátta az úton lévő baba fejét. Néhány nyomást követően világra is jött a kicsi, akinek a köldökzsinórját is ott, a családi sátorban vágták el. A kislánnyal, aki 3700 grammal érkezett, ezután kórházba siettek, ott pedig megállapították, hogy minden a legnagyobb rendben van vele.

„Korábban sosem hittem azoknak, akik azt állították, hogy nem tudtak a terhességükről, Mi, úgy a várandósság hatodik hónapja körül még Törökországba is elrepültünk, és a világon semmit nem vettem észre abból, hogy terhes vagyok. A menstruációm valamivel gyengébb volt a megszokottnál, ez igaz, de rendszeresen jelentkezett, így nem gondoltam arra, hogy terhes lehetek” – folytatta az immár kétszeres anya.

A család végtelenül hálás a kemping személyzetének a sok segítségért, és a Queen’s Alexander Hospital orvosainak is, akik nemcsak gondos ellátásban részesítették őket, hanem sok-sok hasznos babaholmival is felvértezték őket, tekintve hogy semmit nem vásároltak a kicsinek.

Nyitókép: Getty Images, Forrás: Via