Család

Közel 78 millió forintot ítéltek meg a volt feleségnek 25 év házimunkáért

Egy spanyol üzletembert arra kötelezett a bíróság, hogy közel 78 millió forintnak megfelelő eurót fizessen volt feleségének 25 évnyi házimunkáért. A volt feleség elégedett a döntéssel.
2023. Március 08.
házimunka nő
Kép: Getty Images

A külön élő házaspárnak két közös lánya van, az ítélet szerint az asszony a házasságuk alatt szinte minden idejét a családjuk ellátásával és házimunkával töltött.

A pár 1995-ben házasodott össze és 2020-ban döntöttek a válás mellett. Az asszony elmondta, hogy semmije sem maradt a válása után, volt férje mindenből kizárta, noha sok éven át minden idejét, energiáját a családjába fektette. „Támogattam a férjem a munkájában, nyugodt hátteret biztosítottam, gondoskodtam a családról, az otthonunkról, a házimunkáról. Soha nem férhettem hozzá az anyagiakhoz, nem dönthettem anyagi kérdésekben, minden a férjem nevén volt.”

A Cadena Ser rádiónak nyilatkozva a nő elmondta, hogy férje nem engedte, hogy dolgozzon, kizárólag az exe tulajdonában lévő edzőtermekben végezhetett munkát. A nő azt mondja, nem tudott ezen változtatni.

A pár vagyonjogi nyilatkozatot kötött, amikor összeházasodtak, e szerint  mindenki a saját jövedelme felett rendelkezik, és csak a vagyontárgyakon osztoznak. Így az asszonynak lényegében nem maradt semmije a válás után.

Az ítéletről úgy fogalmazott, elégedett vele, mert úgy érzi, megérdemli.

A volt férj várhatóan fellebbez a döntés ellen.

forrás: dailymail.co.uk