Család

Melegre és esőre is készülni kell: így alakul a hétvége időjárása

Ezen a hétvégén az időjárás is gondoskodik róla, hogy ne unatkozz, egyhangúnak semmiképp nem nevezhető, ami ránk vár!
2023. Július 28.
A hétvége időjárása

A koponyeg.hu előrejelzése szerint mozgalmas hétvégének nézünk elébe, legalábbis időjárás szempontjából. Így, hogy tudod, mire lehet számítani, a programokat is okosabban szervezheted, és tartalmas napokat tölthet együtt a család.

  • Pénteken délutánig sok napsütésre számíthatunk, az eget csak fátyol- és gomolyfelhők tarkítják majd. Délután viszont észak-nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főleg északon alakul ki zápor, zivatar. A délnyugati szél nagy területen megélénkül. A hőmérséklet 27 és 32 fok közé tehető.
  • Szombaton napos, gomolyfelhős idő várható, csak késő este számíthatunk záporokra, zivatarokra észak-nyugaton. A hőmérők higanyszála 30-32 fok közé emelkedik.
  • Vasárnap észak-nyugat felől gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan zápor, zivatar alakul ki. Az észak-nyugati szél megélénkül, a levegő 30 fokra melegszik fel.
  • Hétfőn kezdetben borongós lesz az idő, majd észak-nyugat felől csökken a felhőzet és többórás napsütés várható. A hőmérséklet 25-30 fok között alakul.
  • Kedden fátyolfelhők árnyékolják be a napsütést, estig kicsi az esély csapadékra. A hőmérséklet 30 fok körül alakul.

Nyitókép: Getty Images