
(Kép forrása: Getty Images)
A @hannahwiththelipstick felhasználónevű édesanya aranyos videót osztott meg kislányáról, aki éppen a konyhában eszik – miközben ő és párja gyermekük „háta mögött” beszélnek róla, de ezt nagyon kedves módon teszik.
Ahogy a Motherly is írja, amit a szülők tesznek a videón, az egy új gyereknevelési trend, a pozitív „kibeszélés” vagy „pletykálkodás”: ez azt jelenti, hogy úgy dicsérik a gyermeküket, mintha ő nem hallaná őket, úgy tesznek rá kedves megjegyzéseket, mintha nem tudnák, hogy éppen hallgatózik.
A videóban például a szülők olyanokat mondanak kislányukról, mint hogy: „ma annyira jó hallgatóság volt és olyan szépen játszott a többi gyerekkel, osztozkodott velük és nagyon kedves volt velük, olyan büszke voltam rá”, vagy hogy „ő a legjobb, olyan jó a színezésben”, és hogy „ma annyira jó kedve volt… mindenki olyan boldog volt, hogy találkozhattak vele”. A kisgyerekük pedig nyugodtan eszik közben, és nagyon aranyosan és büszkén mosolyog, miközben hallja a dicsérő szavakat.
Tehát a pozitív „kibeszélés” lényege, hogy ahelyett, hogy közvetlenül dicsérnénk a kisgyereket, pozitívan beszélünk róla másnak, miközben tudjuk, hogy hallótávolságon belül van. Így kihallgathatja magáról a dicséretet. Ahogy a Motherly írja, több szülő osztott meg hasonló videót, hasonló gyengéd, kedves, „kihallgatott” pillanatról – mert a gyerekek számára emlékezetes szavak nem mindig azok, amiket nekik mondanak, hanem amiket róluk. És amikor ezeket a szavakat kihallgatják, az is formálja azt, ahogy önmagukat látják.
A portál a kihallgatott dicséret mögött rejlő pszichológia kapcsán említi, hogy a gyerekek nem csupán azt fogadják be, amit nekik mondanak, hanem azt is, amit körülöttük mondanak. Ez különösen igaz a kisgyerekkorra, amikor a gyerekek folyamatosan önmagukat építik azoknak a jelzéseiből, akikben a legjobban megbíznak. A kutatások szerint pedig a kihallgatott dicséret hatékonyabb is lehet, mint a közvetlen bókok, mert nyíltabbnak, őszintébbnek érződhetnek – mintha bepillanthatnának abba, hogyan látja őket a világ. Ezek a kihallgatott pillanatok segítenek formálni a belső hangjukat, építi az identitásukat, az önbizalmukat, az önbecsülésüket.