“Negyvenegy évesen szültem a harmadik gyermekemet, de akár hetvenegy is lehettem volna az alapján, ahogyan néhány (egyébként jó szándékú) egészségügyis beszélt velem – fakadt ki nemrég egy anya a Parents.com-on. – Volt például egy ápolónő (ő TÉNYLEG volt vagy hetven éves), aki azt mondta nekem, amikor a terhességi cukorbetegségről beszélt: “Tudod, ahogy öregszünk, ez előfordulhat.”
Hm. Mármint mi? Noha ez a nővér sok tekintetben gondoskodó és segítőkész volt, megjegyzése a harmincöt – vagy most már inkább negyven év feletti – szülőkhöz való elavult hozzáállásra utal, már nem tükrözi a jelenlegi trendeket.
A Centers for Disease Control (CDC) szerint 2002 és 2012 között mindenütt nőtt az első gyermeküket szülők aránya a 35 és 39 év közöttiek körében. Talán meglepő, de a 40 és 44 év közötti első gyermekesek aránya helyenként 60%-kal is megugrott.
Ettől még persze tény, hogy bizonyos terhességgel kapcsolatos kockázatok az életkor előrehaladtával nőnek, ideértve a Down-szindrómát, a terhességi cukorbetegséget és a magas vérnyomást, valamint a vetélést. De azért mondjuk el, hogy ezek a kockázatok bizonyos mértékig fennállnak függetlenül az életkortól.
Francesca Scala, a kanadai Ottawai Egyetem politológia professzora írt egy cikket a Health, Risk and Society folyóiratban, amely azt állítja, hogy az idős terheseket indokolatlanul megbélyegzik. Vagyis bár a terhességek aránya az idősebbek körében egyre nő, semmi sem változott azon, ahogy sokan írásban vagy szóban hivatkoznak a leendő szülők e csoportjára.
Ha harmincöt év feletti terhes vagy, vagy voltál, gondold csak át, hányszor hallottál olyan kifejezéseket, mint az “előrehaladott anyai életkor”, vagy hányszor neveztek “idősnek”, “idősebbnek” a terhesgondozás során. Amikor Scala és szerzőtársa átvizsgálta az 1993 és 2020 között megjelent szakmai nyilatkozatokat és más hivatalos dokumentumokat, azt találták, hogy bőven akadnak a szövegekben ilyen fordulatok. Fontos megjegyezni, hogy a kutatók elismerik a harmincöt év feletti terhességgel járó kockázatokat, de ahogy Scala mondja: “Társadalomtudósként nem az volt a célunk, hogy megkérdőjelezzük az orvosbiológiai statisztikákat, hanem az, hogy megvizsgáljuk, problémának tekinti-e az orvostársadalom önmagában a kort, és ez hogyan hat a várandósra.”
Ennek fényében az különösen érdekes, hogy ma már nem feltétlen az anya az “elsődleges” gondozó, a gyermeknevelési felelősség szerencsére kiegyensúlyozottabban oszlik meg a partnerek között. De a megbélyegzésnek azért sincs értelme, mert az idősebb szülők akár még jobb helyzetben is lehetnek mind a tapasztalatok, mind a jobb egzisztencia miatt. Bár mindenki más, én – tekintettel arra, hogy voltam anya a húszas, harmincas és negyvenes éveimben is – elmondhatom, hogy a szülői lét számos vonatkozása egyszerűen kevésbé megterhelő előrehaladottabb korban. Nekünk a férjemmel például több pénzünk és több önbizalmunk volt a döntéshozatalban, mint az első gyermekünk születésekor, amikor nagyon stresszesen fogtuk fel az egészet. Ma már nem esek annyira kétségbe, tudom például, hogy egyszer a dackorszak is véget ér…
A tanulmány szerint mindenesetre itt az ideje annak, hogy az idősebb szülők több tiszteletet kapjanak, és úgy is bánjanak, beszéljenek velük.
Kapcsolódó cikkek
