Amíg a gyerek kicsi, még csak-csak beszélünk, magyarázunk nekik az érzelmekről, még ha nem is teljesen tudatosan tesszük ezt. Gondoljunk arra, amikor egy kicsi valami rosszat, számunkra helytelenítőt tesz és felkiáltunk, valami olyasmit, hogy “jujj”, vagy “fúj”miközben rosszallóan összeráncoljuk a homlokunkat. Ezzel végül is demonstráljuk hogy mit érzünk, sőt, miután azt mondjuk, hogy így nem szabad viselkedni ezért és ezért, meg is magyarázzuk az érzelmünket és megmutatjuk a helyes utat – valahogy így magyarázza el Jaime Gleicher viselkedésterapeuta, hogy miért is fontos beszélni az érzelmekről.
Gyakran azonban nem vesszük észre, hogy ahogy nő a gyerekünk, már nem fordítunk elég időt és energiát arra, hogy ugyanezt tegyük. A szakértő szerint, ha annyival megelégszünk, hogy a szobájába zavarunk egy kisiskolást amikor rosszul viselkedik, akkor elszalasztjuk annak lehetőségét, hogy megvitassuk vele miért cselekedett így és milyen érzelmei vannak. Pedig ha így tennék, akkor a gyerekünk megértené a saját érzéseit és az érzelmek bonyolultságát.
“Nincs olyan iskolai tantárgy, amely az érzelmek beazonosítását és magyarázatát szolgálja, annak ellenére, hogy gyermekek érzelmi intelligenciájának és érzelmi szókincsének kiépítését és bővítését nagyon fiatalon el kell kezdeni. Véleményem szerint ez ugyanolyan fontos, mint a számok vagy betűk” – mondja Gleicher. Az érzelmek megértése azt a célt szolgálja, hogy megértsük mi történik bennünk és körülöttünk. Ha ezt már megéltük, tudatosítottuk, akkor később ez a múltbeli tapasztalat gyors felismeréshez vezet.
Ha még egy gyerek kicsi, akkor nincs tapasztalata, amihez visszanyúlhat. Ekkor még a szülő érzelmei alapján reagál. Ezért elsődlegesen a szülő feladata, hogy megnevezze, értelmezze az érzelmeket, ezzel pedig a gyerek egy új nyelv birtokába jut, amivel képes lesz az önkifejezésre. Ez a nyelv nem fojtogatja, nem tolja le, nem fojtja el az érzelmeit, hogy aztán felrobbanjon, inkább segít neki megérteni, hogy mit is érez valójában. “A legnagyobb ajándék, amelyet gyermekeinknek adhatunk, az az érzelmek megtapasztalásának, felismerésének és kezelésének képessége – ez lesz a kulcs, ahhoz, hogy később rugalmas legyen” – mondja Gleicher.
Íme, ezek a leggyakoribb összetett érzelmek, amelyek az összes többi érzetet kiváltják.
Düh
Erős bosszúság érzet, ellenséges érzés. A gyerekek könnyen lesznek dühösek, ha például egy másik gyerek elveszi a játékát. Megküzdhet vele vagy elmenekülhet (üss vagy fuss reakció). Ugyanezt érezheti akkor, amikor hisztizik, amikor nem megfelelően reagál olyan ingerre, ami fájdalmas vagy frusztráló számára.
A düh irracionálisnak tűnhet sok helyzetben, de egy olyan gyermek számára, aki még nem tanulta meg az érzelmek szabályozását, ez egy azonnali természetes reakció – mondja Jaclyn Shlisky, klinikai pszichológus.
Beszéljük meg a gyerekkel, hogy éppen mi is történik, azonosítsuk be az érzést, esetleg utánozzuk a dühös arckifejezését. De ne adjunk pontos szavakat az érzésre, inkább vezessük rá és figyeljük meg, hogy miért is érez dühöt, mi váltotta ki azt.
Magyarázza el az érzést: “Néha a dolgok nem úgy mennek, ahogyan szeretnénk, és ettől idegesek leszünk.” Ezután tanítsuk meg a gyereknek, hogyan tudja kifejezni magát, amikor ezek az érzések megjelennek. A fenti példa alapján, mondja azt a másik gyereknek: “Nem szeretem, ha kiveszed a játékot a kezemből.” Amikor ilyen helyzetben egy gyerek sírva fakad vagy dührohamot kap, az csupán arról szól, hogy még szavai sincsenek a helyzetre és szabályozni sem képes az érzéseit. Ha megtanul kommunikálni arról, hogy mit érez, akkor azt is érteni fogja, hogy hogyan érzi magát. Így épül fel az érzelmi szókincse.
Ha dühösen csapkod, de megkérdezzük, hogy mit érez, akkor arra is rávezethetjük, hogy attól, hogy még dühös, nem kell csapkodnia, máshogy is kifejezheti az érzéseit.
A gyermekek érzelmekről való tanításának egyik jó módszere, hogy másokban mutatunk rá azokra Amikor mesét olvasunk, vagy filmet nézünk, kérdezzük meg a gyereket, mit gondolnak, hogyan érzi magát a szereplő. Ez nemcsak növeli az érzelmi szókincset, hanem az empátiát is megtanítja – mondja Gleicher.
Szomorúság
Valaminek az elvesztése, bánat-érzés. Akkor is előfordulhat, ha valaki megbántja, olyat tesz vagy mond, amitől rosszul érzi magát. Fájdalommal jár. Csalódás is kiválthatja.
Amikor a gyermeke szomorú, akkor nem csak szomorúnak érzi magát, hanem szomorúan gondolkodik és szomorúan fog viselkedni – mondja Dr. Shlisky. A könnyek a legnyilvánvalóbb jelei, hogy gyermeked szomorú, de a gyerekek más módon is kinyilváníthatják a szomorúságot: haraggal, elszigeteltséggel és akár ragaszkodással is.
- Kapcsolódó: Így segítsünk kezelni a gyereknek az érzéseit
A szomorúság haraggá alakulhat és összeomláshoz vezethet. Ha minden alkalommal, amikor a gyerek sír annyit teszünk csak, hogy megnyugtatjuk, akkor nem segítettünk valójában az alapproblémáján. Arra van szükségük, hogy ki tudják fejezni: “Szomorú vagyok, mert…”. Ennek hiányában azt tanulják meg, hogyan kell elhallgattatni az érzéseiket, szőnyeg alá söpörni ahelyett, hogy megneveznénk a valódi okokat.
Ha például gyermeked elveszíti kedvenc plüssét, és szomorúnak érzi magát, hallgasd meg, engedd meg, hogy az öledbe bújjon, öleld meg. Mesélj neki arról, hogy te mikor tapasztaltál hasonlót, amikor akkora voltál, mint most ő. Beszélj arról, hogy neked mi segített egy ilyen helyzetben. Nem erősnek kell látszanod, hasznosabb, ha te is elmondod, hogy voltál már szomorú. Az érzések nem olyasmik, amiket maszkokkal kéne eltakarnunk és szégyenkezni kell miattuk.
Persze mindig az életkoruknak megfelelő mértékben magyarázzuk el az érzelmeket. Nem észszerű elvárás, hogy miközben a kisgyermek még a kezdeti szakaszában van annak megtanulásában, hogy szavakat találjon az érzéseire, mi bonyolult fogalmakkal álljunk elő. Mutassunk rá egy rajzra, egy képre, egy mesefigurára, hogy beazonosítható legyen számára az érzelem.
Félelem
Szorongás, aggodalom váltja ki. Félnek, ha veszélyt éreznek. Néhány félelem természetes, bizonyos életkorban félelem az idegenektől, a sötéttől, a szülőktől való elszakadástól. De előfordul, hogy hallott vagy látott valamit, ami félelmet ébresztett benne.
Soha ne becsüljük le az érzéseit, ha félelemmel van dolgunk. Ne legyintsünk, hogy ugyan már, inkább mondjuk azt, hogy igen, ez valóban ijesztően hangzik. Sugározzunk nyugalmat, hogy érezze, biztonságban van.
Fejezzük ki, hogy igen, mi is éreztünk már így. Beszéltessük, tegye fel a kérdéseit. Néha már az is segít, hogy egyszerűen csak elmondja a félelmét, beszél róla ahelyett, hogy belül, önmagában rágná magát rajta.
Mivel egy kisgyermek számára nehezebb kifejezni félelmének gyökerét, meséljünk történeteket, játszunk el helyzeteket, olvassunk ezzel kapcsolatos mesét.
- Kapcsolódó: Tanítsd meg az érzelmek kifejezésére!
Féltékenység
A leggyakoribb a testvér érkezésekor tapasztalható féltékenység gyerekkorban. Bár gyakran bizonytalanság, félelem vagy a tulajdon, a biztonság viszonylagos hiánya miatt érzett aggodalmak vagy gondolatok írják le a féltékenységet, ez az alkalmatlanság, a tehetetlenség vagy a neheztelés érzése is lehet – mondja Francyne Zeltser, pszichológus.
A féltékenység érzése gyakran abban rejlik, hogy az egyén szükségleteit nem elégítik ki. Ez a bizalom hiányából fakadhat, és gyakran bizonytalanság érzéséhez vezet- mondja Dr. Zeltser.
A féltékenység és az irigység szorosan összefügg egymással, azonban az irigységnél valami olyasmit akarsz, ami valójában soha nem volt, a féltékenységnél azonban egyfajta fenyegetettség van olyan dolog elvesztésével kapcsolatban, ami van, vagy legalábbis hiszed, hogy van.
Sok formája van, lehet ez egy tárgyra vagy anyagiakra való féltékenység, de úgy nevezett szociális féltékenység is, pl. amikor valakit nem hívtak meg a pizsamapartira vagy egy zsúrra. Vagy, amikor azt látod, hogy a gyereked szeretné a legnagyobb szelet tortát valaki más szülinapján. “Néha nem azt kapjuk, amit akarunk” – a legfontosabb az, hogy a következő mondatot soha ne a de-vel folytassuk, hanem éssel: “És normális, hogy a legnagyobb szelet tortát akarjuk. De ma neki van szülinapja, így őt illeti meg a legnagyobb szelet torta.”
A szülők által elkövetett legnagyobb hiba az, ha azt mondja egy gyereknek: “Nincs okod szomorúnak lenni” vagy “Ne sírj”, mert ezzel csak elfedjük a valódi érzelmeiket, ahelyett, hogy kimutathatnák és megtanulnák kezelni azokat.
(via)
Kapcsolódó cikkek
