Gyerek

6 ok, miért nem hatékony a kiabálás

A gyerekkel való állandó kiabálás nem hatékony nevelési módszer - többek között a következő 6 okból kifolyólag sem.
2021. Május 07.
6 ok, miért nem hatékony a kiabálás (Fotó: Getty Images)

Egyáltalán miért szoktak az emberek kiabálni? Dr. Joseph Shrand, a Harvard Orvosi Iskola pszichiátria oktatója, az Outsmarting Anger: 7 Steps for Defusing our Most Dangerous Emotion (Becsapni a haragot: 7 lépés a legveszélyesebb érzelmünk hatástalanítására – a szerk.) könyv szerzője szerint erre az egyszerű magyarázat az, hogy ez a haragra adott reakció – írja a Parents.com.

Megjegyezte azt is, hogy nincs semmi baj harag érzésével, “az számít, mit kezdünk a haragunkkal”.

A harag gyakori érzelem olyan esetekben, amikor azt szeretnénk, hogy a dolgok másként alakuljanak – például, ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk abbahagyjon valamit, vagy elkezdene valamit csinálni, az idősebb gyerek nem piszkálná a kistesót, ha nem kellene folyton annyit könyörögni, hogy nekiálljon a leckeírásnak, és hasonlók.

De vannak hatékonyabb és kevésbé hatékony erőfeszítések, amelyekkel a viselkedésre lehet hatni. A kiabálás pedig a kontraproduktív technikák közé tartozik. Miért nem hatékony a kiabálás?

A gyerek nem tud tanulni, ha bekapcsol az “üss vagy fuss” reakció

“A kiabálás a düh elengedéséről szól; nem hatékony módja a viselkedés megváltoztatásának”- mondta el a portálnak Dr. Laura Markham klinikai szakpszichológus, a Peaceful Parent, Happy Kids: How to Stop Yelling and Start Connecting (magyarul Békés szülő, boldog gyermek címen jelent meg) szerzője. Amikor egy gyerek megijed, bekapcsol nála a menekülés, az úgynevezett “üss vagy fuss” reakció (ez akkor szokott bekapcsolni, amikor valami olyat tapasztalunk, amire agyunk fenyegetésként tekint).

Így ha a gyermekkel éppen kiabálnak, nem tud tanulni, mert az agya fenyegetést jelez, és hatékonyan kikapcsolja azokat a területeit, amelyek nem a védelemért és védekezését felelősek. “A nyugodt, békés kommunikáció segít a gyermeknek, hogy biztonságban érezze magát, és befogadóbb legyen arra, amit tanítunk neki” – tette hozzá Markham.

A kiabálástól úgy érzi, nem értékelik őt

Dr. Shrand szerint az emberekben közös az, hogy értékesnek, megbecsültnek szeretnék érezni magukat. A legtöbbünknél hatással van az önértékelésünkre, és arra, hogy úgy gondoljuk, számíthatunk a körülöttünk lévőkre, hogy megbecsülve érezzük-e magunkat. Ha ránk kiabálnak, nem érezzük magunkat értékesnek, és megkérdőjelezzük a képességeinket. “A kiabálás az egyik leggyorsabb mód arra, hogy valakivel azt éreztessük, hogy nem értékes” – mondta Dr. Shrand.

Dr. Markham szerint, amikor kiabálunk, olyannak látjuk magunkat, mint egy kalapács, míg mindenki más szeg körülöttünk. Ilyen állapotban a gyerekeink is “ellenségnek” tűnhetnek, nem pedig olyasvalakiknek, akiket szeretünk és értékelünk. “Gyermekeink soha nem érezhetik magukat ellenségnek.”

A kiabálás táplálja a szorongást, a depressziót és az alacsonyabb önértékelést

Tanulmányok kimutatták, hogy azok a gyerekek, akikkel kiabálnak, hajlamosabbak a szorongásra és a depresszióra. Dr. Markham szerint a gyerekek átveszik a szüleiktől a szorongást, és itt az számít, hogy az anya vagy az apa hogyan reagál bármilyen hibájukra, “vagy megnyugtatja a gyermeket, vagy fokozza a szorongást”. A kiabálás pedig sohasem megnyugtató élmény.

A kapcsolatra is negatív hatással van

Ahogy Dr. Markham fogalmaz, “a kiabálás megszakítja a kapcsolódást a gyerekkel, és a kapcsolat bankszámláját pirosra változtatja”. A kiabálás nem eredményez empátiát, és a gyermek úgy érezheti, mintha már nem lenne a szülővel egy csapatban. Amikor kiabálnak a gyerekkel, dacos lesz és védekező, megszakad az interakció, és nem lesz befogadó, nyitott a változtatásra, és nem fog mélyebben kapcsolódni.

A kiabálás ártalmas

Több tanulmány készült már arról, hogyan árthat a kiabálás a gyerekeknek. Az egyik tanulmány szerint a “kiabálás és az ordítozás” az úgynevezett “kemény fegyelmezés”, és arra a következtetésre jutottak, hogy a kemény fegyelmezési módszerek hatással lehetnek a “gyenge iskolai eredményekkel, a viselkedési problémákkal, és a rossz magatartással”.

Egy másik tanulmány szerint a kiabálásnak hasonló hatása van a gyerekre, mint a fizikai büntetésnek; míg az amerikai Nemzeti Orvostudományi Könyvtár (National Library of Medicine) egyik tanulmánya szerint a verbális bántalmazás és a gyakori kiabálás miatt akár a gyermek agyfejlődése is megváltozhat.

Akik kiabálnak, gyenge kommunikációs képességeket modelleznek

“A gyerekek nehezen tanulják meg szabályozni a saját érzelmeiket, ha a szüleik nem mutatják meg nekik, ezt hogyan lehet” – mondta el Dr. Markham. Azok a szülők, akik minden alkalommal dühbe gurulnak, azzal a gyerekeknek is olyan mintát mutatnak, hogy reagálják túl a frusztráló helyzeteket, amikkel találkoznak.

Dr. Shrand szerint ennek részben az oka az, hogy amikor kiabálunk a gyerekeinkkel, aktiváljuk az úgynevezett tükörneuronjaikat, az agy azon részét, amely tükrözi a többiek viselkedését, arra késztetve őket, hogy hasonlóan reagáljanak.  “A harag haraghoz vezet” – tette hozz -, és “ha a gyermekeinkkel kiabálunk, az arra készteti őket, hogy visszakiabáljanak.” A jó hír az, hogy a tükörneuronokkal kiváltható az ellenkező hatás is, mint a gyerekeknél, mind a felnőtteknél. Hiszen, mikor haragudtál utoljára arra, aki tiszteletteljesen bánt veled?

Mit tegyünk kiabálás helyett?

Az első lépés a harag felismerése. Dr. Shrand szerint “abban a pillanatban, ahogy felismerjük, hogy dühösek vagyunk, aktiváljuk a prefrontális kérget és megszakítjuk az érzelmi spirált”. Ez azt jelenti, hogy az agyunk az érzelmi állapotból a gondolkodási állapotra vált át.

A szakértők szerint érdemes kipróbálni a következőket:

  • Vegyünk mély lélegzetet
  • Fussunk helyben
  • Adjuk ki a feszültségünket a kezeink “lerázásával”
  • A lehető legkevesebbet mondjuk, amíg le nem higgadunk
  • Gondoljunk olyan dolgokra, amik visszahúzhatnak a kiabálás széléről (pl.: “A gyermekemnek a segítségemre van szüksége.”)
  • Tegyük folyó víz alá a kezünket
  • Ha mosolyt erőltetünk az arcunkra, vagy akár kényszeredetten nevetünk is, már az is üzeni az agynak, hogy nincs veszélyhelyzet

Miután lehiggadtunk, már nyugodtabban és figyelmesebben állhatunk a dologhoz, ami felbosszantott – mondhatjuk például azt, hogy: “Próbáljuk meg újra”.