Gyerek

A 10 legcukibb, legmeghatóbb videó gyerekekről

Gyereknap alkalmából összegyűjtöttük az elmúlt időszak legédesebb, legmeghatóbb videóit.
2023. Május 28.
Kislány mosolyog
Kép: Getty Images

Amikor kisbabád születik, rengeteg meglepő dologgal szembesülhetsz, például azzal, hogy a csecsemők bizony furcsa hangokat adnak álmunkban, vagy hogy mennyi érzelem tükröződik az arcukon alvás közben. Meglepő lehet, hogy az a kevés élettapasztalat mégis mennyi érzelmet tud kiváltani.

Komoly kihívás a szülőknek, hogy mivel nyugtassanak meg egy síró babát, főként, ha már mindent kipróbáltak: szoptatás, ringatás, éneklés, le-föl sétálás a lakásban, hordozás, babakocsiban tologatás és semmi nem segített. És akkor egyszer csak valakinek eszébe jut egy hip-hop sláger…

Ahogy nő a baba, egyre több mindent fedez fel a világból, például a saját tükörképét is. Nincs is viccesebb ennél:

Kettőt pislogunk és máris ott tartunk, hogy járni tanul a kisbabánk. Ebből a videóból az is kiderül, hogy ezen az új képességen még néha ők is meglepődnek.

Önálló evéssel próbálkozás? A legviccesebb pillanatok egyike:

Keaton tizenöt hónapos volt, amikor kiderült, hogy nagyon rosszul lát. Szemüveget kapott – mindkét szemére 7-es dioptriát. Az első szemüvegben eltöltött pillanatokat videóra vették, így mi is láthatjuk, hogy örül a kisfiú, amikor életében először tisztán, élesen látja az édesanyját.

@magenluster We found out our son had really bad vision and could not see anything further than a couple inches from his face. The moment he put his glasses on and saw Mommys face clearly! 🤍 #boymomlife #TheBestLife #eyeglasses #glassesareamazing #nanovista #fyp #foryoupage ♬ Sad Emotional Piano - DS Productions

Ki ne találkozott volna orrba dugott szőlőmaggal, legódarabkával? Egy szülőnek sem kívánjuk ezt az érzést. Ennek a kisfiúnak nagy szerencséje volt, édesapja ugyanis fogorvos, aki fájdalommentes, gyors, határozott mozdulattal egy pillanat alatt eltávolította az apró tárgyat:

Ahogy a gyerekek nagyobbak lesznek, egyre határozottabb véleményük lesz a világról. Ez a hatéves kisfiú azért kampányol, hogy négy napos legyen az iskolahét, és több ideje legyen a gyerekeknek mással is eltölteni az idejüket, mint tanulással. „Nem elég erre két nap, ahhoz, hogy eleget játsszak hogy sétáljak a nagymamámmal, hogy az anyukámékkal legyek. Több időre lenne szükségem.” Őszintén drukkolunk neki.

@jess_kenyon Dear Government 😭😆 I’m not sure who all to address but he asked me if I sent this yet and if we have 3 day weekends now 😂😍 #petitions #protests #freespeech ♬ original sound - Jess_kenyon

Csodálatos felvételeket tett közzé egy édesanya. Kislánya Down-szindrómával született, amiért éveken át sok sajnálkozást kellett végighallgatnia. Azt kéri az emberektől, nézzék meg ezt a videót, és felejtsék el a sajnálkozást, hiszen nincs rá okuk.

@brittanyyclawson Tomorrow is 3/21! A once insignificant day to us and now its one of our favorite to celebrate as we shower our piper with love and spread awareness to her extra chromosome 💙💛 as I think back to all the “im sorrys” I heard during our pregnancy, I cant help but think how much easier it would have been if those were all “congratulations.” A down syndrome diagnosis is never the end of the world, its the start of a new and different beginning 🥰 celebrate someone with down syndrome with us tomorrow! #theluckyfew #downsyndrome #downsyndromeawareness #worlddownsyndromeday #ndss #fyp #foryoupage #SeeHerGreatness ♬ Ruth B Dandelions Hihihiaaaauuu (Remix) - FAITAH NADA

Meddig ünnepeljük a gyereknapot? Amíg tizennyolc éves lesz a “kicsi”? Ameddig tanul? Amíg otthon lakik vagy míg nem lesz saját családja? Vagy örökké, mert életünk végéig a gyerekünk marad? Ezzel a megható videóval zárjuk a válogatást: a hatvanhat éves Ian McLeod fia születésétől kezdve minden nap készített róla egy fényképet. Három évtized alatt közel tizenegyezer fotó született, belőlük pedig ez a time-lapse videó. Boldog gyereknapot minden kis- és nagy (vagy csak lélekben) gyereknek!