Gyerek

A fiúk HPV-oltása is megkezdődhetne szeptembertől

A fiúk HPV-oltásának mielőbbi bevezetésére hívja fel a figyelmet az akadémikus patológus.
2020. Augusztus 21.
A fiúk HPV-oltása is megkezdődhetne szeptembertől (fotó: Getty Images)

Schaff Zsuzsa Széchenyi-díjas patológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja szerint a fiúk humán papilloma vírus (HPV) elleni oltása is megkezdődhetne szeptembertől az iskolákban, hiszen az ezt lehetővé tévő kormányhatározat már idén áprilisban megjelent – írja a Quibit.hu.

Magyarországon jelenleg csak a lányok részesülnek ingyenes HPV-védőoltásban. A patológus elmondása szerint a 7. osztályos lányok hazai átoltottsága a program 2014-es bevezetése óta 70-75 százalékról 80 százalék fölé növekedett. Csak a nők HPV elleni oltása esetén azonban évtizedekre lenne szükség a méhnyakrák megszűnéséhez. A fiúk bevonása az oltásba további 40 százalékkal csökkentheti a méhnyakrák, illetve a hüvely és a szeméremtest rákjainak előfordulását.

Schaff Zsuzsa elmondta, hogy a HPV-fertőzés átvitelében a férfiaknak jelentős a szerepük. A fiúk oltásának célja így kettős: amellett, hogy a társukat is védik a HPV-fertőzéssel szemben, saját megbetegedésüket is elkerülik. Hangsúlyozni kell, hogy a HPV a szájüreg-garat-gége, a gáttájék és a férfi nemi szervek rosszindulatú daganatainak kiváltásában is közrejátszik – az első ráktípus a férfiakat nagyobb gyakorisággal érinti, mint a nőket.

“Az oltást a szexuális élet megkezdése előtt célszerű beadni, emellett ebben az életkorban a legerősebb a szervezet immunválasza. A nemzetközi ajánlások is ezt az életkort javasolják, és számos országban ezt gyakorolják” – mondta Schaff.

Forrás: Qubit.hu