A kiégés vagy burnout-szindróma egy tünetegyüttes, amit a tartós feszültség okoz: fizikai és érzelmi kimerültséggel jár, és súlyosabb esetben kísérhetik később krónikussá váló stresszbetegségek is, mint a magas vérnyomás vagy a depresszió. Sokáig úgy tartották, hogy azok a legveszélyeztetettebbek, akik a munkájuk során teljes személyiségüket használják, valamint azok, akik nehezen találják meg az egyensúlyt munka és magánélet között – írja az nlc. cikke.
A teljesítménykényszer, a látványos eredmények hajszolása szintén vezethet kiégéshez. Mindez úgy hangzik, mintha csak a munkafüggő, sikerorientált menedzserek vagy a segítő szakmák képviselői lennének érintettek. Az utóbbi időben azonban látványosan megnőtt a kiégési tüneteket mutató gyerekek száma is.
Kis emberek nagy nyomás alatt
Egy 2023-as amerikai kutatás megdöbbentő eredményre jutott. 2000 iskoláskorú gyermek családjában végeztek felmérést, azt kérdezve tőlük, hogyan ér haza a gyerek az iskolából, és mennyi időre van szüksége, hogy kipihenje magát, illetve van-e olyan otthoni viselkedési forma, ami a szülők szerint kapcsolatba hozható az iskolai terheléssel. Kiderült, hogy a kiégés már nemcsak munkahelyi, hanem iskolai probléma is: a családok 66 százaléka jelzett olyan tüneteket a gyerekek esetében, amelyek közvetlenül kapcsolódhatnak a burnout-szindrómához. A leggyakrabban ezeket említették:
- Alvási szokások megváltozása: ide tartozik a túl kevés vagy nyugtalan alvás, az elalvási nehézségek, a rémálmok, és a rendszeresen fáradtan ébredés.
- Étkezési szokások megváltozása: ez jelenthet étvágytalanságot vagy falási rohamokat is, illetve stresszevést, amikor a gyerek feszült helyzetben étkezéssel próbálja megnyugtatni magát.
- Fizikai tünetek: olyan fejfájás, gyomorfájás, hányinger, amely mögött nem áll diagnosztizálható betegség.
- Kedvetlenség: a gyerek abbahagy olyan tevékenységeket, amelyeket korábban élvezettel végzett, még akkor is, ha esetleg kiemelkedően tehetségesnek is bizonyult benne és sikerei voltak. A társas kapcsolatai is beszűkülnek, nem akar kimozdulni sem a barátaival, sem a családjával.
A fenti tünetek korábban csak a túlhajszolt felnőttek esetében jelentek meg, de ma már kimutathatók az általános iskolás korosztályban is. Valami olyasmi történik itt, ami senkinek sem jó, mégsem figyeltünk rá eddig eléggé.
Lúzernek éreztem magam, aki folyton csalódást okoz
Dani 17 éves, a tanév elején váltott iskolát. A döntést nem ő kezdeményezte, a szülei ötlete volt, de így utólag úgy érzi, nem volt rossz ötlet, mert egyre kilátástalanabbnak érzett mindent, ami a tanulással és a jövővel kapcsolatos.
„Már tavaly is sokat hiányoztam, folyton megbetegedtem, és nagyon nehezen tudtam meggyógyulni – meséli. – Ami másnak egy pár napos nátha volt, az nekem nem múlt el, csak két hét alatt, és tényleg rosszul voltam közben. Az osztályfőnököm azt hitte szerintem, hogy lógni akarok az iskolából, pedig próbáltam nem lemaradni a tanulnivalókkal akkor sem, amikor otthon voltam.
De egy idő után egyszerűen nem ment, nem tudtam figyelni, féltem, hogy megbuktatnak, ettől rágörcsöltem, és még kevésbé tudtam tanulni. Pedig nem vagyok hülye… de akkor annak éreztem magam.
Nyáron összeszedtem magam, szeptemberben úgy mentem be, hogy minden más lesz, de egy új probléma jött: nem tudtam aludni. Próbáltam ilyenkor tanulni, de közben azt éreztem, hogy semmi értelme annak, amit be akarnak magoltatni velünk; de akkor meg minek?”
Dani egy ötgyerekes családban a második legfiatalabb. A szülei egy darabig küzdöttek azért, hogy maradjon az iskolában, ahová az idősebb testvérei is jártak, és ami ráadásul egy jó nevű intézmény, ahova nem volt könnyű bekerülni; de aztán belátták, hogy Dani másképpen reagál a stresszre, mint a többi gyerek a családban, és úgy döntöttek, az a legfontosabb, hogy jól legyen. Amikor a tanév elején két hét alig alvás után megint jött egy betegség lázzal, köhögéssel, levertséggel, és Dani teljesen elkeseredett, hogy máris kudarcot vallott, a családi kupaktanács úgy döntött, hogy nincs az a reménybeli fényes jövő és karrier, ami megéri, hogy a gyerek teljesen elveszítse önmagát. A váltás, bár Dani ettől is tartott, meglepően zökkenőmentesre sikerült.
„Az volt a legrosszabb, hogy egy lúzernek éreztem magam, amiért nem tudok megfelelni sem a szüleimnek, sem saját magamnak, és folyton csak csalódást okozok – mondja. – Attól is féltem, hogy az új helyen nem fognak befogadni, mert ez már messziről látszik rajtam, és ki akarna barátkozni egy lúzerrel? Aztán láttam, hogy senkit nem érdekel, hogyan teljesítek, hanem tényleg rám kíváncsi mindenki.
Nem volt sürgetés vagy nyomás, hogy zárkózzak fel, és amikor én kezdem el mondani az osztályfőnökömnek, hogy „de akkor hogy lesz így meg a matek”, mindig megnyugtat, hogy meglesz, csak lehet, hogy nem azonnal, hanem kicsit később, és az sem baj.
Még meg kell szoknom ezt az egészet, pedig már fél éve itt vagyok. De mostanában egész jól alszom, és megint elkezdem rajzolni, amit régen nagyon szerettem, aztán abbahagytam, amikor elkezdődtek a problémáim, mert semmi nem tetszett, amit csináltam. Most szeretnék nyáron elmenni rajztáborba, hogy kicsit képezzem magam benne. Még vannak visszacsúszásaim, rosszabb napjaim, de szerintem jól vagyok.”
A lehetséges megoldásokhoz kattints a CIKK FOLYTATÁSÁRA!
Kapcsolódó cikkek
