Gyerek

A lánytestvérek jobb emberré teszik egymást

Pozitív hatással van a mentális egészségünkre és az önbecsülésünkre, ha lánytestvérünk van, ráadásul nagyobb eséllyel ússzuk meg a szeretethiányt és magányt.
2018. Március 15.
A lánytestvérek jobb emberré teszik egymást

Alex Jensen, a Brigham Young Egyetem professzora több tanulmányt is készített a testvérkapcsolatokról. Úgy találta, hogy amellett, hogy jó hatással van két lánytestvér egymás mentális egészségére, nagyobb eséllyel tartanak össze a szülők halála után – írja a Motherly.

A konfliktusok sem hiábavalók: fejlesztik a kommunikációs és a konfliktuskezelő készséget is. (A lánytesó bizonyítottan pozitívan befolyásolja a másik szociális készségeinek fejlődését.) A tanulmány igazán meglepő megállapítása azonban az, hogy a lánytestvérek közötti kapcsolat sokkal erőteljesebben támogatja az empatikus, gondoskodó, altruista személyiségjegyek felerősödését, mint a szeretetteljes szülői háttér. 

Határozottabbak, boldogabbak is lesznek a lánytesók

Egy 2009-es felmérés szerint – amit brit pszichológusok végeztek – határozottabb és magabiztosabb lesz az, aki legalább egy lánytestvérrel nő fel. A családi szituációkból fakadóan ezek a gyerekek nagyobb bátorsággal vágnak bele céljaik megvalósításába. Sokkal inkább ott van bennük a belső vágy és késztetés arra, hogy valamit egyre jobban és jobban csináljanak – állapította meg Tony Cassidy, az Ulster Egyetem szóban forgó tanulmányának társszerzője. 

A fent említett, 571 17 és 25 év közötti fiatal részvételével zajló kutatás azt is megállapította, hogy a belső béke megteremtését is elősegíti egy lánytestvér. Kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak az ilyen testvéri viszonyban nevelkedők, s ez valószínűleg arra vezethető vissza, hogy kapcsolatukban hatékonyabban működik a kommunikációs csatorna – véli Cassidy. Az érzelmek kifejezése, a dolgok kibeszélése pedig nélkülözhetetlen a belső harmóniához.   

A lány-lány testvéri kapcsolat dicséretén túl azért ejtsünk szót a fiú-lány felállásról is. Ennek is van ugyanis előnye: sokkal könnyebben megtalálja majd a közös hangot a fiú testvér később a lányokkal, lazábban megy neki a kommunikáció, mint annak, akinek csak fiú tesója volt, vagy egyáltalán nem volt testvére.  

Kapcsolódó cikkek testvér témában: