Az alvásidő az egyetlen, amiben nem ismerek kompromisszumot
“Senki nem vádolhat azzal, hogy szigorú anya vagyok. Nálunk a gyerekek ugrálhatnak a kanapén, bármikor nassolhatnak, ha éhesek. Szabad kezet kapnak az önkifejezésre, ami többek között abban is megnyilvánul, hogy olyan színesre festhetik a körmeiket, amilyenre csak akarják. A dologhoz hozzátartozik, hogy gyakran fordítva van rajtuk a nadrág, és folyamatosan, mindenhonnan 5 perc késésben vagyunk.
A legtöbbször számomra is úgy tűnik, hogy csak improvizálom ezt az egész anyaság dolgot és útközben találom ki a szabályokat.
De egy dologban mégis hajthatatlan vagyok, és ez az esti lefekvés.
Ha eljön az ágyba bújás ideje, akkor maga vagyok a könyörtelen kiképző őrmester.
Mióta a fiam 5 évvel ezelőtt megszületett, a lefekvési rituálénk volt az egyetlen, amit mindennél szigorúbban vettem. Hogy miért?
Azért, mert fontosnak tartom, hogy segítsek a gyerekeimnek elcsendesedni, biztonságban érezni magukat, hogy kellően ráhangolódhassanak az alvásra.
Azért, mert azzal, hogy irányítom a kis esti rituálénkat, igazi gondoskodó anyának érzem magam, mellyel ártatlan, biztonságos gyerekkort biztosíthatok nekik.
Azért, mert a frissen fürdött, jó illatú gyermekeimmel összebújni a világ legjobb dolga.
De, ami a legfontosabb, azért teszem őket ágyba szigorúan ugyanabban az időben minden nap, hogy megőrizzem az ép eszemet.
Azokat a csodás órákat, miután a gyerekek elaludtak, arra használom, hogy összeszedjem és felkészítsem magam (mentálisan és fizikailag is) a következő napra.
Mindannyiunknak szüksége van egy kis szünetre, a gyerekeknek és nekem is.
A lefekvési idő az, ami erőt ad a folytatáshoz.
Nálunk az esti rituálé már délután 5-kor kezdetét veszi azzal, hogy elkezdjük a vacsoráztatási procedúrát. (Nos, egy 1, egy 3 és egy 5 évest asztalhoz ültetni és evésre bírni valóban procedúra… nem a legegyszerűbbek közül való.)
Ha sikerült az étel egy részét bejuttatni a szájukon (melynek nagyobb része őszintén szólva inkább a földön landol), eljön az ideje a 2. lépésnek: a takarításnak.
Fürdés után mindig felhívjuk Apát telefonon, majd halk, nyugtató zene, elcsendesedés és esti mese következik.
Tulajdonképpen nálunk évek óta minden egyes este ugyanígy zajlik. Semmi sem változott, csak egy-két gyerekkel nőtt a létszám. Vacsi, fürdés, pizsama, esti mese, imádság, ágyba bújás, egy kis jó éjt dal, puszi, lámpaoltás és alvás. Minden este. Pontban 7:30-kor.
7:30-kor. Minden. Egyes. Nap. Ez a napom fénypontja.
Nekem nincs szükségem tudományos bizonyítékra, hogy azok a gyerekek, akik este korábban fekszenek le, jobban teljesítenek az iskolában. Pontosan látom a három gyerekemen, hogy mi van, ha nem pihenik ki magukat.
Nincs szükségem bizonyítékra, hogy azok az édesanyák, akiknek a gyerekei éjszaka jobban alszanak, jobb mentális egészségnek örvendenek. Pontosan tudom, hogyan érzem magam, ha nincs időm, hogy eltakarítsam a romokat a lakásban, hogy kicsit kikapcsoljak, és ne kelljen ötpercenként valamelyik gyerekre rászólni, hogy ne akarja kiszúrni a testvére szemét.
Szükségük van a korai lefekvésre, és nekem is szükségem van rá.
Miután a gyerekek ágyba kerültek, eljön az én időm. Behozhatom a lemaradásom a munkáimmal, megihatok egy pohár bort, filmet nézhetek, beszélgethetek a férjemmel vagy éppen kitakaríthatom a konyhát. Vagy egyszerűen csak fekhetek a kanapén, és anélkül görgethetem végig a Facebook-ot 3 órán keresztül, hogy egyszer is fel kellene állnom. Mindezek közül csak rajtam múlik, hogy épp mihez van kedvem. A legutóbbinak van egyébként a legnagyobb valószínűsége mind közül, de a lényeg: hogy a választás az én kezemben van, és hogy miért? Mert a gyerekek már ágyban.
Próbáltam későbbre tolni ezt a 7:30-as időpontot. De nekik ugyanúgy, ugyanabban az időpontban kipattant a szemük reggel. Néhány óra alvás után is. Próbáltam korábbra tenni, de a komoly majdnem 5 évesem, kiselőadást tartott nekem arról, hogy mivel a nap fent van, még nincs itt az ideje az alvásnak, szóval úgy döntöttem, nem változtatok azon, ami nekünk bevált.
Így aztán maradt a 7:30-as fekvés. És ez az egész nem csak arról szól, hogy ezután végre magamra is van egy kis időm, hanem arról is, hogy nagyon jó érzés látni reggel a kipihent gyermekeimet, akik mosolyogva ébrednek és megölelnek. Tudom, hogy erre a pihenésre nekik is nagyon nagy szükségük van. Hogy aztán másnap mind újult erővel vehessük az akadályokat.”
(A cikk forrását itt találod.)
Kapcsolódó cikkeink altatás témában:
- Vekerdy: pár tipp a gyerek altatásához
- Ha időben fekteted le a gyereket, kiegyensúlyozottabb lesz
- Ha el akarod altatni a gyereket, mesélj a munkádról
Kapcsolódó cikkek
