Gyerek

Derékfájás gyerekeknél: ilyen okai is lehetnek

A derékfájás igen gyakori probléma, mely leginkább a felnőtteket érinti, bár olykor előfordulhat, hogy gyerek panaszkodik arra, hogy fáj a dereka. Ilyenkor gyakran nem is mozgásszervi probléma áll a hátterében, ezért, ha tartósabban fennáll, érdemes ultrahanggal ellenőriztetni a hasi szervek állapotát, mivel meglehet, ott kell keresni a probléma gyökerét.
2023. Július 17.
derékfájás kislány
Mi minden okozhat derékfájdalmat a gyerekeknél? (Kép forrása: Getty Images)

Hogy mi minden okozhat derékfájdalmat a gyerekeknél, azt dr. Kövi Ritától, az Ultrahangközpont gyermek radiológusától kérdeztük meg.                                                          

Gyakori panasz a derékfájás

A derékfájás az egyik leggyakoribb mozgásszervi probléma, melynek gyakorisága az életkor előrehaladtával fokozatosan nő. Általában 40 éves kor körül veszik kezdetüket a hasonló panaszok, ám olykor a gyerekeknél is jelentkezhetnek. Nagyon gyakori például, hogy a túlsúly, lúdtalp, nem megfelelő iskolatáska, rándulás miatt lép fel a fájdalom, sőt, megeshet, hogy lelki problémákra hívja fel a figyelmet. Amikor fáj a derék, a mozgástartomány beszűkül, a gyerek nem tud megfelelően mozogni. A fájdalom lehet tompa, állandó, de az is lehet, hogy csupán bizonyos mozdulatok során jelentkezik. A gond legtöbbször csak átmeneti, pihentetés után megszűnik – ilyenkor biztosan nem utal komolyabb problémára a panasz. Orvoshoz abban az esetben szükséges fordulni, ha a dérékfájás állandósul, visszatér, lábakba/húgyhólyagba/alhasba is kisugárzik, illetve egyéb panasz is társul hozzá.

Belgyógyászati probléma is állhat a gyerekkori derékfájás mögött

Fontos tudni, hogy derékfájdalmat nem csupán mozgásszervi probléma okozhat, hanem például a hasüregben elhelyezkedő szervek megbetegedése is. A hasnyálmirigy, a máj, az epe-és a húgyutak, a vese, ivarszervek, bélrendszer, petefészkek zavarai, mind megnyilvánulhatnak derékfájdalomban is, nem csak hasiban. Ilyenkor gyakori, hogy egyéb tünetek is fennállnak, például vizelési zavarok, hőemelkedés/láz, rossz közérzet, menstruációs zavarok, emésztési panaszok, fogyás stb. Éppen ezért nem szabad félvállról venni a derékfájást, így, ha nem múlik, érdemes mihamarabb orvoshoz fordulni!

Ultrahanggal megfigyelhető a hasi szervek állapota

Bár derékfájdalom esetén a legtöbb esetben Rtg vizsgálatot rendel el a háziorvos, ám mivel az nem alkalmas a hasi szervek vizsgálatára, így, ha belgyógyászati, gasztoenterológiai probléma gyanúja merül fel, célszerű hasi/kismedencei ultrahanggal alaposan szemügyre venni az adott területet.

Az ultrahangos vizsgálat során látható, ha epekő okozza a panaszt, de ugyanúgy fény derülhet a belek esetleges gyulladására is – hiszen ekkor az ultrahang képen látható, hogy a bélfal megvastagodott-, bélkárosodásra, az esetleges bélgyulladás szövődményeire. Érdemes tudni, hogy a hasnyálmirigy gyulladása is gyakran mutatkozik meg derékfájásban, melynek hátterében olykor epekő áll, ami gyerekeknél is előfordulhat. A hasüreg nagyobb ereiről, megnagyobbodott nyirokcsomókról, cisztákról, tályogokról is felvilágosítást adhat az ultrahang.

“A vesék, húgyutak rendellenességei igen gyakran mutatkoznak meg derékfájásban, így ezen szervek ultrahang vizsgálata kiemelkedő jelentőséggel bír. A vesék cisztás megbetegedése, üregrendszeri tágulata, vesemedence gyulladás, vesekő, vesedaganat mind okozhatja a panaszt, akár gyermekkorban is!  Mivel sok vesebetegség komoly problémákat okozhat, így a mielőbb diagnózis és kezelés igen nagy hangsúlyt kap” – mondja dr. Kövi Rita, az Ultrahangközpont gyermek radiológusa.

Mi mindenben segít a hasi ultrahang?

  • a fájdalom forrásának meghatározása (pl. epekő, vesekő, tályog vagy gyulladás)
  • a megnagyobbodott hasi szerv jelenléte és okának tisztázása
  • hasi folyadékgyülem felfedezése, okának tisztázása
  • daganatok felfedezése

Amennyiben a szakorvos indokoltnak látja, úgy MRI vizsgálat, illetve béltükrözés is szükséges lehet a pontosabb diagnózis céljából.

Mi minden okozhat még derékfájdalmat gyermekkorban?

  • gyulladás (pl. ízületi, porckorong)
  • trauma
  • fejlődési rendellenességek
  • mechanikus zavarok
  • daganatok (jó-és rosszindulatúak is)
  • pszichés probléma

Forrás: Ultrahangközpont