Iskolaérettségről gyakran beszélünk, óvodaérettségről ritkábban. Vannak olyan helyzetek, amikor nem is vehetjük figyelembe, hogy mennyire érett a gyerek, vissza kell mennünk dolgozni, és kész. Ám van, amikor érezzük, hogy valami nem stimmel, naphosszat nyűglődünk, a gyerek látványosan unatkozik, de amint más gyerekekkel összekerül, kivirul, és remekül eljátszik.
Ebből könnyen arra következtethetünk, hogy a gyereknek már oviban a helye. Pedig dehogy… Igazából nem az ovi hiányzik neki, hanem az, hogy mások társasága, nyüzsgése, mozgalmas, mégis nyugodt és megbízható világ vegye körül. Ha ezt az ovi meg tudja adni, akkor minden rendben!
De vajon miért szeretne másokkal lenni, miért nem elég neki az édesanyja? Kukkantsunk be őseinkhez, hogyan éltek vajon réges-régen, mielőtt a biológiai evolúciótól elhúzott a kulturális fejlődés. A gyerek idegrendszerének érése ugyanis az ősi ritmust követi, tehát az igényei is egy kőkorszaki babáéinak felelnek meg.
A természeti népeknél a gyerekek mindig társaságban vannak. (A kép a Babák – az első év című filmből származik.)
Nyugalom és nyüzsgés együtt
A családban több korosztály élt együtt, az anya nem szigetelődött el a gyerkőccel, körülvették őket az idős, tapasztalt nők, a fiatalok és sok-sok gyerek, mindenféle korosztályból. Az anya nem egy személyben volt felelős a gyerek épségéért, táplálásáért, fejlődéséért, hanem mindannyian együtt.Ha az anya éppen nem volt kéznél, a síró gyereket felkapta egy nagyobbacska testvér, nagybácsi vagy nagyi, szinte kézről kézre járt. Lehet, hogy nem voltak fejlesztő játékai, de figyelte a nála nagyobbakat, és mindenfélét kipróbált. Általában senki nem kapkodott, nem kellett időre odaérni sehova, senki nem akarta, hogy különösebb teljesítményeket érjen el, a nevelés egyszerű utasításokból állt.Ami megvolt: társaság, válaszkészség, mozgalmasság, nyugalom, biztonság. Ez az, amit manapság a legtöbb anya nem tud biztosítani a kicsinek, ha egyedül van vele otthon – pláne ha egy kisebb testvérrel. Nagyon sok a “mindjárt!”, a “most hagyj békén!”, a “foglald el magad!”, a “ne rosszalkodj!”, a “siessünk!”.A játszótéren, játszóházban az ősi közeghez hasonló helyzetbe kerül a kicsi: jelen van az édesanyja, de még számtalan érdekes tárgy, gyerek és felnőtt is körülötte nyüzsög. Anya figyelme nem rá összpontosul folyamatosan, megfigyelhet nagyobb gyerekeket, kipróbálhatja magát, és ha bajba kerül, azonnal segítenek rajta, hiszen sok felnőtt veszi körül. Az oviban hasonló a helyzet, csakhogy ott nincs jelen az édesanyja.
A kulcs az óvó néni
Rengeteg kutatás folyik manapság a gyerekkori stresszel kapcsolatban. Ez többek között annak köszönhető, hogy pofonegyszerű mérni a gyerekek stressz-szintjét, hiszen a kortizol nevű stresszhormon egy csöpp nyálból is kimutatható. A tapasztalatok szerint a legkomolyabb stresszfaktor az anyától való szeparáció. Ebből természetesen arra következtethetünk, hogy bűn a gyereket oviba adni.Ám a tovább finomított kutatások arra is fényt derítettek, hogy azoknak az ovisoknak, akik számára egy biztonságos felnőtt bármikor elérhető volt, nem emelkedett meg a kortizolszintje akkor sem, ha anya az oviban hagyta őket. Tehát nyugodtan kimondhatjuk, hogy egy egészséges gyerek számára jó óvó néni mellett akár jól is jöhet az ovi, persze csak akkor, ha az óvónő elérhető számára, vagyis a csoport nagy létszáma nem akadályozza meg a személyes figyelmet, gondoskodást.
Oviban vagy otthon?
Oké, lehet jó is a gyereknek az oviban, de vajon jobb-e, mint otthon? Erre a válasz attól függ, hogy érzi magát az anya. Ha anya jól van, rá tud hangolódni a gyerekére/gyerekeire, és nincsenek naphosszat a négy fal közé zárva kettesben/hármasban, akkor nagyon jó lehet otthon. Sőt, a legjobb. Ám ha anya nincs jól, vagyis folyamatosan zaklatott, ideges, vagy éppen depressziós, az nagyobb stresszt jelenthet a gyereknek, mint az, hogy néhány órára el kell szakadnia tőle, és egy jól behatárolt környezetben, érzelmileg megközelíthető felnőtt társaságában tölti az idejét.(Minden gyermeknek, aki az év augusztus 31-ig betölti a harmadik életévét, óvodába kell járnia. A 2011. évi CXC. Nkt. rendelkezései értelmében a gyermek abban az évben, amelyben augusztus 31-ig a harmadik életévét betölti, az óvodai nevelési év első napjától, vagyis szeptember 1-től kezdődően napi négy órát óvodai nevelésben köteles részt venni. Az óvodába járás alól azonban a 4. életév betöltéséig felmentés kérhető. 2020. január 1-jétől egy a kormány által kijelölt szerv a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja- a szerk.)
Időt a beszoktatáshoz!
Talán a fentiek ismeretében már nem is kell magyarázni, milyen fontos a gyerek tempójához mért beszoktatás. A kicsinek időt kell engedni, hogy édesanyja jelenlétében megszerethesse az óvó néniket, hiszen csak ekkor jelenthet számára megfelelő érzelmi támogatást a jelenléte.
Hogy is áll az önállóság?
Ahhoz, hogy a gyerek önálló legyen, biztonságban kell éreznie magát, és meg kell tapasztalnia a korai időszakban, hogy nem kell önállónak lennie, hogy teljes mértékben rábízhatja magát a körülötte élő felnőttekre. Attól, hogy egy anyjától függő gyereket oviba küldenek, nem lesz feltétlenül önállóbb.Csak abban az esetben, ha az oviban remekül érzi magát, és nem szigetelődik el, vagy nem ül szorongva az óvó néni szoknyája mellett. A szorongó gyereknek nem tesz jót, ha mélyvízbe dobják, ebben a korban nem működik a sokkterápia. Csak ebből a célból, hogy “nőjön már fel”, nem érdemes oviba küldeni.Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
