Gyerek

Erős akaratú a gyereked? Így fordíthatod a javára

Minden gyerek tud akaratos lenni, de most azokról lesz szó, akiknek erős temperamentuma és akarata már egészen pici korban is egyértelműen megmutatkozik. Ez nem minden helyzetben könnyű és nem is mindig előnyös.
2023. Május 24.
Akaratos gyerek anyával
Kép: Getty Images

Az erős akaratnak két véglete van, az egyik akár csodálatra méltó is lehet, hiszen párban jár a kitartással, eltökéltséggel, de van egy kevésbé előnyös oldala is, ami nehézzé teheti az óvodai, iskolai és családi életet. Érdemes lehet hát elgondolkodni azon, hogyan fordíthatjuk pozitív irányba ezt az erős akaratot.

Tudnia kell az okokat

Az “Azért, mert én azt mondtam” sok gyereket frusztrál. A gyermeked tudni szeretné például azt, miért nem mehet ki focizni az esőben, és a “mert csak” nem lesz számára megfelelő válasz. Adj egy rövid magyarázatot, ami leírja az okot. Például: “Ma nem mehetsz ki focizni, mert csúszik a fű, és nem biztonságos így játszanod.” Ez így nem egyszerűen tiltás, nem is erőből utasítás, hanem észérv.

Mert ő a főnök

Az erős akaratú gyerekek némelyikére igaz, hogy mindig, minden helyzetben ő akar lenni a főnök. Legyen szó testvérről, családtagokról vagy óvodai pajtásokról. Nem feltétlenül jó, ha ezt mindenki tolerálja, a kortárs csoport nem is fogja. Ha nem formálódik magától, akkor érdemes elmondani neki, miért nincsenek rendben az olyan mondatok, mint pl. Te most állj oda! vagy Én mondom meg, mit játszunk. Világítsuk meg neki, mit érezhetnek mások ebben a helyzetben és miért nem szimpatikus valaki, aki mindig csak dirigál.

Hiába kéred, nem hajlandó megcsinálni

Ha az erős akaratú gyerek megmakacsolhatja magát, és nem hajlandó megtenni valamit, nem segít, ha könyörögsz. Ajánlj fel inkább két választási lehetőséget, sokkal könnyebben tesz majd eleget a kérésnek, ha úgy érzi, hogy van választása és végső soron ő döntött. Ahelyett például, hogy azt mondod neki, hogy rakjon rendet a szobájában, kérdezd meg, hogy “Most vagy 10 perc múlva rakod inkább rendbe a szobádat?” Arra azonban figyelj, hogy amit megígért, azt be is tartsa.

Türelmetlenség

Az erős akaratú gyermek gyakran türelmetlen, nem tudja kivárni a sorát, nem akar és nem is tud várni. Ez később megnehezítheti az életét, a várakozás ugyanis nagyon is fontos képességünk. Ha tudod, hogy a gyermeked nem egy kis Buddha, akkor tervezd meg előre a várakozással töltött időt: vigyél magaddal könyvet, magyarázd el neki a várható helyzetet és találjátok ki közösen, mivel köti majd le a figyelmét és tölti el az időt. Engedd, hogy ő is válasszon, hogy lássa, képes kezelni ezt a helyzetet.