Gyerek

Ezen a képen ovis, most pedig az egyik legnagyobb énekesnőnk – Ki az?

Ez a mosolygós, szöszke ovis kislány ma már 70 éves és elképesztő zenei sikereket tudhat magáénak. Felismered, ki van a képen?
2024. Június 02.
kislány
Fotó: Fotocentrál.hu - x Archívum Nők Lapja

Nem könnyű rájönni, hogy kinek a gyerekkori képére bukkantunk, de ha eláruljuk a megoldást, biztos te is a homlokodra csapsz, mert bizonyos vonásai máig megmaradtak!

Fotó: Fotocentrál.hu - x Archívum Nők Lapja

Fotó: Fotocentrál.hu – x Archívum Nők Lapja

Segítségképp néhány infó

1953. október 20-án született Ráckevén, ő az első női előadó hazánkban, akinek a magyar könnyűzene négy korszakalkotó beat énekesnője (Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta és Harangozó Teri) után önálló nagylemeze jelenhetett meg. Presser Gábortól kapott beceneve: Lárika.

Énekelni 13 éves kiskamaszként kezdett, az országos ismertséget az hozta meg, hogy a Kék Csillag, majd a Neoton együttes énekese lett. 1971-ben szerepelt az év eleji Made in Hungaryn és a nyári Táncdalfesztiválon. A Bővizű forrás című dalával az 1972-es Táncdalfesztiválon előadói díjat kapott. Később is rendszeresen szerepelt hazai és külföldi tánczenei fesztiválokon.

A következő években olyan dalai váltak slágerré, mint a Szállj, kék madár, a Könnyek nélkül, a Voltál, és nem vagy itt, az Ő és én, az Akit szerettem, melyeknek szerzői Malek Miklós, Payer András, Gábor S. Pál, ill. Tolcsvay Béla voltak.

Ha a fotó és a dióhéjban összefoglalt tudnivalók sem segítettek rájönni, ki van a képen, lerántjuk a leplet: ő Katona Klári, EMeRTon-díjas énekesnő.

Katona Klári

Fotó: Fotocentrál.hu – Sárközy Marianna

Nyitókép: Fotocentrál.hu – x Archívum Nők Lapja