Gyerek

Ilyen volt gyereknek lenni 50 évvel ezelőtt – Szívmelengető retró fotók

Azok, akik ezeken a retrónak számító képeken voltak kicsik, egészen más élményeket gyűjtöttek, mint a mostani gyerekek. Öveket becsatolni, indul az időutazás!
2025. Június 12.

Nem is olyan rég, anyák napja alkalmából azt mutattuk meg, hogy teltek az édesanyák mindennapjai 50 évvel ezelőtt, és leporoltunk több igazán helyes fotót, ami abba engedett betekintést, hogy köszöntötték évtizedekkel ezelőtt az anyukákat. Most a gyerekeken a sor!

gyerekek 50 éve

Fotó: Fortepan / Wein Sarolta

Ahogy az anyákról szóló összeállításnál sem arra kerestük a választ, hogy kinek volt jobb, most sem akarunk ennek a végére járni, hiszen a régi szép időknek és a mai kornak is megvan a szépsége – meg persze a hátránya is…

Nem jobb vagy rosszabb, hanem más volt

A célunk inkább az, hogy akik akkoriban gyerekeskedtek, nosztalgiázhassanak egy kicsit, akik pedig még világra sem jöttek azokban az időkben, most betekintést nyerhetnek, milyen volt a hetvenes évek derekán kicsinek lenni.

Öt évtizeddel ezelőtt még hírből sem ismerte senki a világhálót, a közösségi oldalakat és az okostelefonokat, az pedig egészen elképzelhetetlen volt, hogy távoli földrészekről érkezzen az otthonokba pár kattintással rendelt portéka.

Az idejüket egész másképp múlatták a gyerekek (és a felnőttek is), mégsem unatkoztak. Az akkori játszótereken nagyjából egyik játék sem felelt meg az EU-s szabványoknak, és a biciklizeshéz sem volt alapkellék a bukósisak…

Gyerekcsínyeket nyilván az akkor cseperedők is elkövettek, de hosszú-hosszú évekkel ezelőtt nyilván az is más volt. Te telefonbetyárkodtál annak idején telefonfülkéből? A mostani gyerekeknek ilyesmiben már csak hallomásból lehet része, és maximum okostelefonról próbálhatják meg átverni a nem túl szerencsés hívott felet…

Na, de nézzük, mi volt még visszahozhatatlan a ’70-es, ’80-as években!

14 fotó megtekintése

Nyitókép: Fortepan / Kozák