Gyerek

Ezt tanítsd meg tini lányodnak a sötétedés utáni közlekedésről

Melyik lányos anyuka rémálma ne lenne az, hogy sötétedés után a tinédzser korú gyermekét atrocitások érik valamelyik tömegközlekedési eszközön?
2021. Február 18.

Tudatos felkészüléssel nem csak a váratlan helyzetek kezelhetők eredményesen, de a megelőzésért is hatalmas lépést tehetnek a fiatalok és a szülők egyaránt.

A korai sötétedés miatt a fiatalok gyakran még sötétben indulnak haza különóráikról vagy iskola utáni egyéb elfoglaltságaikról. Az elmúlt hetek eseményei kapcsán azonban ismét a figyelem középpontjába került a közösségi közlekedési eszközökön esetlegesen bekövetkező atrocitások kivédésének fontossága, amely a legtöbb tinédzserkorú lánynak hatalmas kihívást és teljes tanácstalanságot jelent. Kovács Ildikó önvédelmi szakértő öt tippjének megfogadásával azonban a fiatalok helyesen tudják kezelni a felmerülő problémákat, és a szülők is megfelelően tudnak reagálni, illetve segíteni tudnak a nagyobb baj megelőzésében.

  1. Rendkívül fontos, hogy pontosan ismerjék a szülők a gyerek napirendjét. Reggelente, indulás előtt érdemes egyeztetni, hogy iskola után milyen programjai vannak, ezek meddig tartanak, és azt is, hogy hogyan tervez hazajönni onnan. Ha egy barátjához megy át tanulni, vagy akár ott is alszik, minden esetben kérjük, hogy írja meg annak címét és telefonszámát.
  2. Tanítsuk meg a tinédzsernek, hogy az utcán folyamatosan figyelje a környezetét, így azonnal reagálni tud, ha valami furcsát lát. Magyarázzuk el neki, hogy bármennyire is divatos és menő, ne viseljen kapucnit és ne hallgasson zenét fülhallgatóval sem az utcán, sem pedig a közlekedési eszközön, hiszen így nem csak a periférikus látását csökkenti, hanem a gyanús környezeti zajokra sem tud felfigyelni.
  3. Rendkívül fontos, hogy a gyerek és a szülő telefonja is fel legyen töltve, hogy el tudják érni egymást szükség esetén. A szülők számára emellett ajánlott felírni néhány barátjának, osztálytársának a telefonszámát, így ha valami miatt átmenetileg mégis elérhetetlenné válik, kapcsolatba tud lépni vele. Szintén fontos, hogy a tini is tudja fejből néhány családtagja számát, így akár egy utcai telefonfülkéből, vagy egy barát telefonjáról is tud jelentkezni. Közösen állítsuk be a telefonján gyorshívás funkcióba az általános segélykérő számot, a 112-t és tanítsuk meg neki, hogyan kell hatékonyan segítséget kérni, ha baj van.
  4. Ma már a technika is segítségére van a szülőknek, hiszen számos olyan applikáció letölthető az okostelefonokra, amelyek valós időben mutatják meg, hogy a gyerek hol tartózkodik. Fontos azonban, hogy a programot a tinivel egyetértésben telepítsük. Tudatosítani kell benne, hogy a szülő nem lenyomozni akarja őt, hanem az app lehetőséget biztosít arra, hogy baj esetén azonnal tudják, hogy merre van, így a lehető leghamarabb a segítségére tudnak sietni.
  5. A fiataloknak fontos az ösztöneikre hallgatni akkor, ha valaki számukra nem szimpatikus. A szülők feladata az, hogy megértessék velük, bármilyen helyzetből ki tudnak és ki is kell lépniük akkor, ha az félelmet, vagy bizonytalanságot kelt bennük. Az önvédelmi képzések hatalmas segítséget jelenthetnek ebben, hiszen a tinik nem csak azt tanulják meg, hogyan tudnak kivédeni egy-egy váratlan helyzetet, hanem magabiztossá, bátrabbá is válnak. A pandémia miatt most nincs lehetőség csoportos önvédelmi edzésekre lejárni, de személyes vagy online tanácsadás során az egyedi körülményeknek és igényeknek megfelelő,  a gyakorlatban is jól alkalmazható tippeket, praktikákat, hasznos információkat kaphatnak, melyeket azonnal alkalmazni is tudnak majd.