Gondoljuk végig, hogy vajon hasznára válik-e a gyereknek, ha az átlagnál néhány hónappal hamarabb lesz szobatiszta, ha előbb kezd el járni, ha előbb mond ki helyesen néhány szót, előbb tanul meg olvasni és százas számkörben számolni. Miért nem hagyjuk, hogy a maga érettségi szintjének megfelelően haladjon, és örömét lelje képességeinek felfedezésében? Hiszen helyette mi, a szülők, vagy a pedagógusok tanítjuk meg neki ezeket a dolgokat. Ettől értékesebb lesz a gyerek? Szeretnivalóbb? Ezt döntse el mindenki maga.
Az erőltetett fejlesztés miatt néha többet veszítünk, mint amennyit nyerünk. A mozgásukban nem korlátozott, de nem is segített gyerekek általában csak egyéves koruk után kezdenek el járni – ugyanakkor gyönyörűen, biztonságosan mozognak, ritkán éri őket baleset, jól megbirkóznak a közlekedés közben felmerülő problémákkal (a lépcsőfokokkal, az egyenetlen úttal).
A beszédfejlődésben “segített” gyerekek, akiket állandóan szavakra tanítgatnak, gyakran kijavítanak, nagyobb valószínűséggel válnak dadogóvá, kevésbé lesznek közlékenyek.
Ha a kisgyereket speciális fejlesztőjátékokkal halmozzuk el, matematikai és nyelvi foglalkozást tartunk neki, elvesszük idejét az érzelmi szempontból pótolhatatlan szabad játéktól. A legjobb, ha engedjük játszani, beszélgetünk vele, és nem zárjuk ki a mindennapi tevékenységünkből. Nincs jobb finommozgást fejlesztő tréning annál, mint ha segíthet leszedni a száraz ruhát, ha virágot ültetünk, ha megengedjük, hogy ő szeletelje a gombát, vagy türelmesen kivárjuk, hogy befűzze, bekösse a cipőjét.
Ráadásul ez jó alkalom a beszélgetésre, mondókázásra, éneklésre: így a nyelvi fejlesztést is “letudtuk”. Hamarosan meglátjuk, hogy ő maga fog érdeklődni a számok és betűk iránt, anélkül, hogy ezt erőltetnénk.
Néha előfordul, hogy a gyerek még iskolakezdés előtt magától megtanul olvasni. Ha ez így van, nagyon büszke lesz magára, megfelelő önbizalommal kezd neki a “munkának”, nem úgy, mint azok a gyerekek, akikből kipréselik ezt a teljesítményt. Ha nem, akkor egyszerűen csak halad a többiekkel, elvégre az iskola arra való, hogy ott megtanítsák írni, olvasni, számolni.
Szakmai körökben évtizedek óta hangoztatott nézet, hogy az iskola első osztályát az óvodai módszerekhez, a szabad játékhoz kellene közelíteni: így az iskolai munka alkalmazkodna a gyerekek teherbíró képességéhez, “eltűrve”, hogy lassan, az első három év alatt sajátítsák el az alapkészségeket (írás, olvasás, matematikai alapok). Ennek sajnos éppen az ellenkezője érvényesül: sorra nyílnak a fejlesztő programot hirdető játszóházak, magánóvodák, és az első félév végére olvasó gyerekekkel dicsekedő iskolák. Az eredmény sokszor iskolaváltás, vagy a délutáni játék helyett a korrepetáló különórák bevezetése. Egyik sem tesz jót a kisgyereknek.
Ha a körülmények (pedagógusok) rászorítanak az “erőltetett menetre”, próbáljunk azzal könnyíteni, hogy
– jól követhetően osszuk be a kisdiák napját, ne hagyjuk elúszni a délutánt, és az estébe csúszni a tanulást;
– biztosítsuk, hogy ha törik, ha szakad, legyen ideje egy-két óra játékra;
– ha a gyerek sokat követelő iskolába jár, hagyjuk a különórákat későbbre. Igazából harmadik-negyedik osztály előtt nincs létjogosultsága a második idegen nyelvnek. A sportolás indulhat elsőtől, de heti két edzés bőven elég;
– ha a gyerek a teljesítménykényszer hatására kimerült lesz, vagy lelki problémára utaló tüneteket mutat (fél az iskolától; nem mer megszólalni feleltetéskor; bepisil; sokat fáj a feje, hasa; retteg, hogy nem felel meg, ezért éjjel-nappal tanul), váltsunk iskolát. Elsősöknél az évismétlés sem elvetendő lehetőség.
Kérjük szakember (iskolapszichológus) tanácsát a további lépésekhez.
Nemcsak a buta gyerek kap egyest
Nagyon fontos még az iskolai kudarcok másik okáról, a részképesség-zavarokról beszélni. Egyes gyerekek (máig is vitatott okból) némely képességei (olvasási, számolási képességük, mozgáskoordinációjuk, figyelem-összpontosításuk) a szokottnál gyengébbek, vagy lassabban fejlődnek, míg más képességei átlagosak vagy jobbak az átlagnál.
Fontos lenne, hogy ezekkel a gyerekekkel olyan pedagógusok foglalkozzanak – kis létszámú osztályokban, megfelelő pedagógiai módszerekkel -, akik megfelelő tapasztalattal és tudással felvértezve tudnák kezelni ezt a különleges problémát. Sajnos nagyon kevés speciális osztály működik ma Magyarországon, pedig az ilyen gyerekek többsége az első, kitüntetett figyelemmel kísért néhány év után felzárkózhatna a “normál”, nagy létszámú osztályokba. Nem kellene az iskolába lépés pillanatától az osztályközösség szélére sodródva végigbukdácsolniuk az általános iskolai éveket.
A részképesség-zavarok felismerése nem könnyű, de lehetősége minden olyan gyereknél felmerül, aki jó értelmi képességei ellenére nehezen birkózik meg egyes tantárgyakkal. A gyanú mindenképpen megér egy beszélgetést a szakemberrel, hiszen speciális fejlesztő gyakorlatok sorával vagy iskolaváltással elkerülhetjük, hogy a gyerek egész életét megkeserítsék a tanulási gondok.
Forrás: Kismama magazin