GYES-betegség
A GYES-betegség egyike a szülés utáni tabuknak: nem illik panaszkodni, lehangoltnak lenni, örülni kell a nap 24 órájában a kisbabánknak és simán venni minden akadályt. Vagyis nem, akadályok és nehézségek egyáltalán nincsenek. Csak babaillat, mosoly, gördülékeny szoptatás, villámgyorsan regenerálódó test, hamar visszatérő barátok, új értelmet nyert párkapcsolat, könnyű összecsiszolódás, mintababa.
Rendkívül károsak azok az elképzelések, amelyek egyfelől nem veszik számításba mind az anya, mind az apa illetve a pár megváltozott élethelyzetét és azt a nehézséget, amit ez az új helyzet jelent. Szinte mindegy is, hogy egy jól funkcionáló párkapcsolatba vagy egy addig is megterheltbe érkezik meg a kisbaba: a család élete gyökeresen és végérvényesen megváltozik. A kettőből három, a nőből anya, a férfiból apa lesz, az új szerepek komoly változást jelentenek mindenki életében. Ezeket a változásokat viszonylag kevesen vészelik át könnyedén, sokan megküzdenek magukkal és a társadalmi-, családi elvárásokkal. A változás mindig valami újat jelent, de egyben valaminek a végét is.
Másfelől még a legszebb, legháborítatlanabb szülés is hatalmas test-lelki, érzelmi erőpróba. Az anya hormonális változásai pedig vitathatatlanul léteznek, ezekről nem tudomást venni nem túl okos dolog.
Közhely számba megy, hogy száz évvel ezelőtt a nagycsalád és a kisközösségek megtartó ereje sok mindenen átsegítette a friss anyákat, bár abban nem vagyunk teljesen biztosak, hogy gondolataikkal, érzelmeikkel nem voltak-e ugyanúgy egyedül az anyák, mint manapság. Praktikus, mindennapi segítség sokkal inkább kéznél volt az anyával egyháztartásban élő nagymama, testvér, sógornő vagy egyéb nőrokon személyében, és a szó fizikai értelmében nem voltak egyedül az asszonyok, de korántsem biztos, hogy a társadalmi elvárás nem pontosan ugyanaz volt, mint ma: egy anyának panaszkodni nem ér, rosszul éreznie magát nem ér, hiszen ott van a gyönyörű és áhított újszülött.
Az anyaság természetesen csodálatos dolog, talán nem túl magasztos azt állatíni, hogy egyike az élet nagy csodáinak, de azt sem szabad eltitkolni, hogy kemény, embert próbáló és rengeteg erőforrást igénylő szerep is egyben. A nap 24 órájában szolgálatot kíván, amit sokan lemondásként élnek meg: folyamatos ütközésként a gyermek és az anya saját vágyai, elképzelései között. Az egyensúly megtalálása nem mindenkinek olyan nagyon könnyű és egyértelmű, mint hogy azt sokszor elvárja a környezet.
Éppen ezért az ún. GYES-betegség vagy GYES-szindróma megosztja a közvéleményt. Pedig valójában nem az unatkozó kismamák allűrje, hanem az új élethelyzethez való alkalmazkodás nehézsége, a megváltozott életmód, életritmus és a hormonális változások okozta lelki folyamatok együttes problémája. Az anya kialvatlan, sokszor egyedül érzi magát, a felelőssége óriási, hiszen egy magatehetetlen csecsemővel találja magát egyedül.
Ennek a szorongó állapotnak a tünetei lehetnek a bizonytalanság, ingerlékenység, félelem, depresszió, kényszerek megjelenése, szomorúság, folyamatos feszültség vagy az állandó fejfájás.
Mivel tabutéma, ezért nehéz felismerni a tüneteket, pláne beszélni róla, ezért az anya mindinkább befelé fordul, elszigetelődik, szorong, mindez pedig természetesen kihat a családra: a párkapcsolatra és a csecsemőre is. A szorongó anyák gyermekei nem lesznek mintababák (nem mintha annak kéne lenniük), a válaszkészség, a kötődés nem lesz zökkenőmentes, ettől az anya még jobban szorong és ezzel ki is alakult az ördögi kör.
Mire lenne szükség? Címszavakban sorolhatjuk, hogy pihenésre, együttérzésre a környezettől, megértésre a családtól, sok-sok támogatásra, kiszakadásra a mindennapokból, sportra, mozgásra, bármilyen feltöltődésre. Ezek nagyon fontos megoldások természetesen, de mindezek mellett, vagy inkább ezek előtt az lenne a legfontosabb, ha beismernénk, hogy az anyaság nem mindig habkönnyű állapot, nem megy mindannyiunknak egyformán könnyedén. Beszélhetünk róla, kérhetünk tanácsot, barátoktól, családtól, a párunktól és szakembertől is.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
