Gyerek

Három érv, amiért érdemes kávézni

Egészséges táplálkozás és életmód mellett bátran ihatunk kávét. A léleknek is jót tesz és ha nem esünk túlzásba, akkor egészségügyi előnye is van a kávéfogyasztásnak.
2016. Július 13.

Egy csésze kávé a testnek és a léleknek is jót tehet, ráadásul még a reeggeleinket is tökéletessé, de legalábbis túlélhetővé varázsolja. De a kávé annál sokkat többet tud, mint hogy felébreszt, vagy ébren tart. Szerencsére nem csak egy adag koffeinből és finom aromából áll ez a forró ital, hanem még az egészségünknek is is jót tehet, persze, csak ha nem esünk túlzásba a fogyasztásával.

Égeti a zsírt

Bizony, a koffeinnek van egy ilyen áldásos hatása, hogy serkenti a hőtermelést. Minden reggel egy csésze kávé elősegíti, hogy még több kalóriát égessünk el a nap folyamán.

Csökkentheti a rák kialakulásának a kockázatát

Egy amerikai kutatás megállapította, hogy azoknál, akik naponta 4-5 csésze kávét isznak, 15 százalékkal csökken a végbélrák kialakulásának a kockázata. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy ennél több kávé fogyasztása nem garantálja, hogy teljesen kivédhetjük a rák kialakulását.

Védi a májat

A Minnesotai Egyetemen készült egy tanulmány, amely szerint a magas kávébevitel csökkenti a Hepatocelluláris carcinóma, vagyis a májrák kialakulásának a kockázatát.

Ha egészségesen táplálkozunk és kiegyensúlyozottan élünk, akkor a koffeinfogyasztás nem okozhat gondot. A napi mennyiség azonban semmiképpen ne lépje a 400 mg-ot, ami körülbelül 4 csésze hosszúkávénak felel meg.

(VIA)

Kapcsolódó cikkeink:

Ennél több kávét semmiképp se igyál, ha terhes vagy

A kávé jót tesz a szívnek?