Terhesség

Ennél több kávét semmiképp se igyál, ha terhes vagy

Kutatók több mint 740 korábbi tanulmányt néztek át a koffein egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Arra a következtetésre jutottak, hogy akár napi 4 kávét is nyugodtan megihatunk anélkül, hogy annak bármilyen káros következménye lenne ránk nézve.
2017. Április 28.

Ha terhes vagy, kevesebb kávét fogyaszthatsz

Terhes nők esetében a javasolt maximum mennyiség napi 3 csésze.

A szakemberek dr. Eric Hentges vezetésével öt különféle hatást vizsgáltak: mérgezéses tüneteket, valamint csontra, szívre, agyra, illetve a termékenységre gyakorolt hatást. A 2001 és 2015 között született tanulmányokból az derült ki, hogy 400 mg-nyi koffein – ami nagyjából négy csésze kávénak felel meg – még teljes biztonsággal fogyasztható egy nap, míg a várandós nők esetében 300 mg a megengedett mennyiség.

Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy a kávé mellett más termékekben is található koffein. Egy csésze tea 50 mg, egy doboz Red Bull 80 mg, egy kis tábla étcsokoládé 50 mg, míg egy pohár kóla 30 mg koffeint tartalmaz.

Ezek is érdekelhetnek kávéivás terhesség alatt témában:

Forrás: Medipress