Gyerek

Hogy előzzük meg, hogy lebetegedjen a gyerek?

A csirkehúsleves valóban működik, az antibiotikum nem segít mindig, és számos egyéb hasznos információ arról, hogy előzzük meg a betegséget, vagy hogy segítsük a mielőbbi gyógyulást.
2019. December 16.
Hogy előzzük meg, hogy lebetegedjen a gyerek? (Fotó: iStock)

A gyerekek igazi bacimágnesek, egy 3 év alatti gyerek átlagosan 6-8 alkalommal is megfázhat évente. – Mivel az ennyi idős gyerekek először találkoznak a vírusokkal, a szervezetük nem tudja még olyan hatékonyan legyűrni ezeket, mint amikor később ismét támadásba lendülnek ugyanazok a kórokozók – magyarázta Carol J. Baker, a Baylor Orvosi Egyetem gyermekgyógyász professzora. Sőt, mivel a gyerekeket nem foglalkoztatja különösebben, ha folyik az orruk, a vírusok a kezükön, ruháikon, játékaikon is megtalálhatók nagyobb számban, ahol akár 30 percig is életképesek maradnak. Amikor egy másik gyermek ezeket megfogja, ő maga is könnyedén elkaphatja a betegséget.

Azonban a jó hír az, hogy ha a gyerekek gyakran megfáznak az óvodai évek során, iskoláskorban már ritkább náluk, hogy megtámadják őket ezek a vírusok. Ennek feltehetően az oka az, hogy immunrendszerük már megtanulta felismerni és leküzdeni ezeket a kórokozókat. Egy német tanulmány szerint azoknak a gyerekeknek, akiknek 1 éves koruk előtt egynél több megfázásos betegségük van, kisebb esélyük van az asztmára.

Milyen tünetei lehetnek a megfázásnak?

A nátha, illetve megfázás általában 6-14 napig tart – hosszabb ideig, mint a szülők többsége gondolná. Leginkább az első 3 napban fertőző a beteg személy, de még attól is elkaphatjuk, aki már 2 hete szenved vele.

Mikor jelentkeznek az egyes tünetek?

  • Torokfájás: a megfázás első jele, 5-9 napig tarthat.
  • Orrfolyás: a 2-3. napon kezdőik, és a gyerekek 30%-ánál 10 napig tart, 20%-uknál pedig akár 14 napig is.
  • Köhögés: a megfázás középidejében kezdődik, és akár 3 hétig is elhúzódhat.
  • Láz: a gyerekek közel felénél az első 2-3 napban akár 38-39 fokos láz is jelentkezhet. Ha tovább tart, érdemes konzultálni a gyermekorvossal.

Valóban működnek az ismert módszerek megfázás ellen?

Kézmosás

A megfázást úgy a legegyszerűbb elkapni, ha a vírus a kezünkre kerül, majd ezzel megérintjük az orrunkat, szánkat. A kézmosás valóban működő stratégia ellene, de csak akkor, ha szappannal, legalább 30 másodpercig mosunk kezet. De az alkoholos kézfertőtlenítők is legalább ilyen hatékonyak.

Tüsszentéskor a szánk elé tenni a kezünket

Kórokozók milliói kerülnek a levegőbe egyetlen tüsszentéssel, azonban meglepő módon a vírusok nem terjednek annyira könnyen a levegőben, kivéve, ha valaki közvetlenül az arcunka tüsszent. Ettől függetlenül udvariasabb, ha zsebkendőbe tüsszentünk, vagy a szánk elé tesszük a kezünket.

Réteges öltözködés

Érdemes melegen öltöztetni a gyereket, ha lehűl az idő, azonban a pulóver és a kabát nem akadályozza meg a megfázást. Kutatók vizsgálták, hogy a melegen öltözött, vagy a hideg, nedves ruhát viselők kapják-e el a vírusokat, és azt tapasztalták, hogy ugyanolyan sebességű esetükben a fertőzés.

Mi gyorsíthatja a gyógyulást?

A gyerekek esetében a gyógyszeres kezelésről érdemes megkérdezni a gyermekorvost is, hiszen számos olyan vény nélkül kapható szer van a piacon, amit nekik nem szabad adni. Gyógyszerrel csak tüneteket lehet csillapítani megfázás esetén, így fájdalom- és lázcsillapítót tudnak felírni a kicsinek.

A nagymamának igaza volt a csirkehúslevessel kapcsolatban, ugyanis ez az étel olyan gyulladás gátló anyagokat tartalmaz, amelyek segítenek a tünetek enyhítésében. A leves könnyen emészthető, megelőzi a kiszáradást, enyhíti a torokfájdalmat, és a legtöbb gyerek szereti is.

A párásító használata is jó ötlet, hogy könnyebben tisztuljon a gyerek orra. Azonban naponta ki kell mosni és megszárítani, hogy ne telepedjenek meg benne a vírusok, és ne fertőzze vissza a gyereket, illetve hogy ne penészesedjen be.

Öt megfázás mítosz

Az antibiotikumok segítenek, ha megfázott a gyermek

Mivel a megfázást vírusok okozzák, amelyek ellen nem hatékony az antibiotikum, nem kezelhető ezekkel a gyógyszerekkel. Az antibiotikum csak bakteriális fertőzések esetén vethető be.

A zöld orrváladék arcüreggyulladásra utal

Minden megfázásnak van egy olyan szakasza, amikor az orrváladék sűrűbb, sárgásabb, esetleg zöldes – ez még nem jelent feltétlenül arcüreggyulladást.

Jó, ha kevesebbet eszik megfázáskor a kicsi

Fontos, hogy a gyerek rendesen étkezzen a betegség idején is, hogy erősebb legyen a szervezete, és könnyebben le tudja küzdeni a fertőzést. Ne aggódjunk, ha egy-két napig nincs étvágya, de itatni ilyenkor is kell, hiszen ha lázas, könnyen kiszáradhat. Ezeken a napokon jöhet jól a leves.

Ne hagyjuk a köhögést

A köhögés valójában a szervezet védekező mechanizmusa, amely segít eltávolítani a nyálkát a légzőrendszerből. Éppen ezért kerüljük a köhögéscsillapítók használatát, kivéve, ha az orvos kifejezetten javasolja.

A gyógynövények, vitaminok, ásványi anyagok megakadályozzák a megfertőződést

A kutatók tesztelték a C-vitamint, a cinket és az echinaceát is, kiábrándító eredményekkel. Sőt, egy nemrégiben készült tanulmány kimutatta, hogy a cinket szedő gyermekek olyan kellemetlen mellékhatásokat is tapasztalhatnak, mint az émelygés, a hasmenés vagy a torokirritáció.

(VIA)

Kapcsolódó írásaink: