Gyerek

Hogyan tudjuk tisztán tartani a homokozót?

Sajnos nagyon gyakori, hogy a gyerekek a homokozókban kapnak el valamilyen betegséget. Hogyan lehet ezt megelőzni? Milyen módszerrel tudjuk tisztán tartani a homokozót?
2016. Augusztus 03.

A homokozót minden kisgyerek szereti, azonban gyakran megfordulnak bennük nem kívánt “vendégek”. Sok szülő pedig emiatt nem szívesen engedi homokozókba, játszóterekre a gyermekét, nehogy a kicsi elkapjon valamilyen fertőzést, betegséget. A következő egyszerű lépések segítségével azonban sokat tehetünk, legalább az otthoni homokozó biztonságáért.

1. Ellenőrzés

Első lépésként ellenőrizzük a homokot! Ha tele van bogarakkal, sokkal egyszerűbb az egészet kidobni, mint átszitálni. Ráadásul már sok helyen, nem is drágán tudunk új homokot vásárolni. Vannak kifejezetten ilyen célra készített homokok, amelyekre érdemes beruházni, ha biztonságban akarjuk tudni a kicsit.

2. Előkészület

Mielőtt felhasználnánk a homokot, a területet, ahova azt szánjuk, elő kell készíteni. Legalább két nappal használat előtt alaposan permetezzük be a területet rovarirtóval, ami megöli a már esetlegesen lerakott petéket is. Ha letelt a két nap, meleg vízzel és mosogatószerrel alaposan tisztítsuk meg a területet, hogy a rovarirtónak nyoma se maradjon. Miután megszáradt, és kártevőmentes a hely, az alap már megvan ahhoz, hogy a gyermek biztonságos környezetben homokozhasson.

3. Rétegezés

Műanyaggal, vagy erre a célra kialakított szövettel béleljük ki a homokozónkat. Ez a burkolat segít, hogy a homokba alulról vagy oldalról rovarok ne juthassanak be.

4. Védekezés

Vannak olyan rovarriasztók, amelyek nem tartalmaznak emberre káros mérgeket. Barkácsboltokban ilyet is lehet kapni, ezt a homokozó környékén használjuk, hogy távol tartsuk a területtől a kártevőket.

5. Jöhet a homok

Ha ezekkel megvagyunk, akkor az új, tiszta homokot bele is szórhatjuk az alapba.

6. Fahéj

Bizony, a titkos összetevő a fahéj: egy keveset szórjunk bele a homokba és keverjük össze vele! A legtöbb rovar nem szereti a fahéjat, ezért ez is segít őket távol tartani.

7. Fedjük le

Ha nincs használatban, ponyvával vagy műanyaggal mindig fedjük le a homokozót, így még a macskáktól is meg tudjuk azt óvni.

8. Csak semmi nassolás!

Ne engedjük, hogy a gyerek a homokozóban egyen. A kis morzsák ugyanis biztosan oda fogják vonzani a bogarakat, különösen azokat, amelyek repülnek is.

9. Tisztítás

Érdemes rendszeresen átszitálni a homokot, hogy ne legyenek benne például növényi maradványok. Így például a füvet, gallyakat is mindig távolítsuk el belőle. Hogyha ezeket a műveleteket rendszeresen elvégezzük, akkor tényleg megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy a legkisebb veszélynek tegyük ki a gyereket a homokozóban.

(via)

Ezek is érdekelhetnek: