Gyerek

Ingyen készít frizurát egyedülálló anyák kislányainak egy édesanya

Több másodállást is visz az az anya, aki vállalta, hogy ingyen fonja be gyerekek haját, hogy egyedülálló anyáknak segítsen.
2021. Szeptember 06.

A kétgyermekes Tennessee-i édesanya, Brittany Starks első kézből ismeri a stresszt, amely azzal jár, ha az ember egyedülálló szülőként iskoláztatja a gyermekét. A teher enyhítésére felajánlotta, hogy ingyen fonja be a gyerekek haját a közösségében.

A lányok frizurájának elkészítésére bizony sokszor kevés reggel az idő, pláne, hogyha szépet szeretnénk alkotni. Brittany azt szerette volna, ha a “mit csináljak a gyerek hajával” problémakörrel eggyel kevesebb kérdés és költség lenne az egyedülálló anyukák számára az iskola előtti gondok listáján.

Sok szülőhöz hasonlóan Brittany sem tudta járványszempontból mire számítson az idei tanévben. Három helyen is dolgozik, hogy biztosítsa a lakhatását és a megélhetését. Jól tudja, hogy az iskolakezdés megkönnyebbülést, de extra terheket is hoz.

Amikor egyik ismerőse meglepte őt azzal, hogy iskolaköpenyt és tanszereket adott a gyermekeinek, rájött, hogy az apró, váratlan jó cselekedetek óriási hatással lehetnek. Azon gondolkodott, ő mit adhatna a közösségének. Rájött, hogy fonási ügyessége lesz az, hiszen egy-egy jobb frizura sok pénzbe és türelembe kerül.

“Ismertek olyan egyedülálló szülőket, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy gyermekük haját elkészíttessék? Én ingyen befonom – írjatok!” – tette közzé augusztus 4 -én a helyi közösség támogató csoportjában a Facebookon. Starks estéi és hétvégéi gyorsan beteltek – sőt, már várólista is van.

“Azt hittem, hogy öt-hét gyerek lesz, de végül 35 lett” – idézi őt a Parents.com. Hozzátette, már nem is számolja, hány fonást készített el a bejegyzés óta.

Starks megjegyezte, hogy a hajuk befonása után a gyerekek többet mosolyogtak és boldogabbnak tűntek, mint amikor megérkeztek. “Ha szép a hajad, jobban is érzed magad a bőrödben – mondja – annak ellenére, hogy a pandémiás helyzet mindenkit lelomboz függetlenül attól, hogy online oktatás van-e vagy sem.

Persze a fonás is munka, és a kellékek sem olcsók. Brittany rájött, ahhoz, hogy minél több gyermeket támogasson, kérnie kell a közösség segítségét. Végül 462 adományozótól több mint 16 ezer dollárt gyűjtött össze. A kampány, amelynek hozzájárulási összege 5 dollártól 500 dollárig terjedt, megerősítette abban a meggyőződésében, hogy egyetlen jó cselekedet sem túl kicsi ahhoz, hogy hatással legyen a világra. Néhányan anyagilag segítettek, mások az idejüket adományozták.

Starks és önkéntes csapata a legkülönfélébb helyeken készített frizurákat: templomokban, üzletekben és az emberek otthonában. Ám az antiókhiai közösség támogatása nemcsak a gyerekeken segít. Starks tudja, hogy a fonással több problémát is megold egyszerre. Nyugalmat biztosít azzal, hogy időt és pénzt takarít meg a szülőknek egy bizonytalan világban.