“Van egy gyereked, aki kitűnő tanuló. Tízéves. Van egy másik gyereked is, akinél tanulási zavart diagnosztizáltak. Fejlesztésekre mentek, rengeteget dolgozott és haladt, de egyetlen ötös nem volt a bizonyítványában. Nyolcéves. Mit csinálsz, ha a fürdő, ahová készül a család, ajándékot kínál az ötös tanulóknak?” – teszi fel a kérdést egy népszerű jogvédő oldal. Hagyod, hogy a tízéves bezsebelje a meglepetést, miközben a nyolcéves szomorkodik? Átveszitek az ajándékot, de megosztoznak rajta a gyerekek?”
A poszt alatt hamar kiderül, hogy a helyzet nem is olyan ritka, mint hinnénk. Nagyon sok gyerek és szülő szenved amiatt, hogy ezek a promóciók mindig a kitűnő tanulókat célozzák meg, miközben egy tanulási nehézséggel diagnosztizált diák négyese, hármasa mögött esetleg több munka van, mint amibe azok az ötösök kerültek. Hiszen mindenkinek magához képest kell kihozni a maximumot, nem? A beszélgetők hamar konklúzióra jutnak: a bizonyítványokat nem volna szabad marketingcélokra használni (amellett, hogy sok iskola eleve ad jutalmat a kitűnőknek), hiszen az sokak számára fájdalmas lehet.
“Mi nem járunk ilyen helyekre, mert a kicsinek fájdalmas, hogy a nővére mindig kitűnő, ő meg örül, ha megvan a négyes” – fejti ki egy apuka. “Nem kell, hogy az ilyen hülye akciók is emlékeztessék a fiamat a kudarcaira” – mondja egy édesanya. “Én világéletemben kitűnő tanuló voltam, de anyámék csak legyintettek rá, hogy jól van, fiam, tőled ezt vártuk. Közben meg ünnepelték a léhűtő öcsémet, amiért a pótvizsgán legalább már nem bukott meg” – így egy vélemény a másik oldalról. “Én imádom a tesómat, de nálunk mindig minden az ő fejlesztései körül forgott, másra soha nem volt se pénz, se idő. Én hiába voltam kitűnő, senkit se érdekelt. Hol van itt az igazság?!” – teszi hozzá egy másik érintett.
Mindenki másban ügyes, de mindenki ügyes valamiben
Én a magam részéről nem gondolom, hogy ezek a promóciók önmagukban véve problémásak. Ha beleképzelem magam a kitűnő tanuló és tanulási zavarral érő gyerekek anyukájának a helyébe, számomra a történetben rejlő lecke nem az, hogy ki kap ajándékot és ki nem, hanem inkább az, hogy a család meglátja és értékeli-e mindkét gyerek képességeit, és a két gyerek testvérként tud-e örülni egymás sikereinek. Most a nagytesót ünnepeljük, mert kitűnő lett a bizonyítványa. De ünneplünk téged is, mert gyönyörűen rajzolsz, mert te vagy a legügyesebb karate-bajnok, mert teljesítetted a Kék-túra összes állomását, mert egyszer sem hiányoztál a fejlesztő foglalkozásokról, mert már tudsz szótagolva olvasni vagy mert te vagy az, aki mindig megvédi a kisebb, gyengébb diákokat az udvaron. Vagyis te is ugyanolyan értékes vagy, mint a testvéred, és a te sikereidnek is ugyanúgy örülünk.
Nem hiszem, hogy az eltérő képességkészlettel, tehetséggel rendelkező gyerekeket egyformává kéne gyalulnunk. Elvégre egy olyan világra készítjük fel őket, ahol a sokféleséggel találkoznak majd. Lehet jutalmazni és példaként a közösség elé állítani a kitűnő tanulókat, de közben óriási szükség van arra, hogy a másképp, másban ügyes gyerekek sikertörténeteit is meglássuk, kiemeljük. Erre elsősorban otthon, a családban van mód, hiszen mi, szülők, nagyszülők, felnőttek adjuk a mintát arra, hogy mi számít értéknek, mit tisztelünk, mi a jó példa a gyerekek számára. A mi családunkban a sokféleség érték: mindenki másban ügyes, de mindenki ügyes valamiben.
A második lépés természetesen az iskoláé: észreveszik, megtalálják az értéket, a tehetséget a kitűnő bizonyítványon túl is? Érték az igyekezet, a segítőkészség, az empátia, a türelem, a kitartás, a kreativitás is, vagy csak a pontszámot nézi a tanár? Igen, valóban probléma, hogy sok iskolában minden a mérhető teljesítmény körül forog, de ha a szülők figyelembe veszik az egyéb értékeket is, és legalább egy tanár van, aki kiemeli a gyereket egy adott területen, máris sikerélménye van annak is, aki hiába küzd a jó jegyekért. És ha ő is megízleli, megéli a figyelmet, az elismerést, az ünneplést, akkor már nem fogja zavarni, ha mást meg pont olyasmiért emelnek ki, ami neki nincs – jelen esetben épp a kitűnő bizonyítványáért.
#nekemsevoltötösömde
Biztos vagyok benne, hogy a mostani cégvezetők, cégtulajdonosok egy jelentős hányada valaha ADHD-s kisdiák volt változó magatartással és tömérdek kettessel a bizonyítványban, esetleg öt percig nem tudott megülni olyan feladat fölött, ami nem érdekelte őt. Felnőttként már a digitális technológia és a mesterséges intelligencia segít kiküszöbölni a tanulási zavarokkal járó hátrányokat, az ADHD-val járó hiperfókusz pedig segíti őt abban, hogy az átlagnál összeszedettebben legyen képes koncentrálni arra, ami igazán a szívügye – épp ezért lett sikeres vállalkozó. Itt az ideje annak, hogy azok a sikeres felnőttek, akik valaha kudarcos közepes tanulók voltak és bukdácsoltak, kitaláljanak néhány remek promóciót azok számára is, akik ugyan nem kitűnő tanulók, de keményen megdolgoznak az eredményeikért.
Figyelem, kedves cégek, kitűnő marketinglehetőség rejlik ebben a felismerésben is! És máris elindultak a fejemben a nagyszerű, inspiráló történetek #nekemsevoltötösömde indítással. Nekem se volt ötösöm, de filmekből és játékokból megtanultam angolul nyolcadikra, és ma abból élek. Nekem se volt ötösöm, de nem ismerem a “nem” szót a munkámban, és ma éttermem van. Nekem se volt ötösöm, de én vagyok a legjobb hallgatóság a világon, így amikor beértem, szuper pszichológus lettem… a példákat sorolhatnánk. Mert fantasztikus, elismerésért kiáltó teljesítmény, de nem a siker egyetlen alapja az ötös.
Soha nem baj az, hogy a jó tanulókat ünneplik: jár nekik. A baj az, ha a kevésbé jó tanulók sikerélmény és inspiráló példa nélkül, kudarctudattal végzik el az iskolát. Ideje megtalálni az értéket abban is, ami nem feltétlen mérhető, és ezért mi szülők, tanárok és sikeres felnőtt emberek tehetjük a legtöbbet.
Kapcsolódó cikkek
