Gyerek

“Köszönöm az ebédet” – tippek erőltetés helyett

Köszönöm - a varázsszó, amit mindenki szívesen hall, sőt, sokan el is várnak a gyerektől. El lehet várni? Milyen életkorban? Meghaladottak a klasszikus illemszabályok?
2021. Május 03.
"Köszönöm az ebédet" - tippek erőltetés helyett (fotó: Getty Images)

Majd az óvodában megtanulja?

Szeretjük úgy látni, hogy a mai gyerekek nem köszönnek, nem tudnak kérni, nem köszönnek meg dolgokat, nem képesek tisztességesen enni. Azt is szoktuk gondolni, hogy a közösségbe kerülés majd egy csapásra megoldja a szocializációs vagy az illemszabályokkal kapcsolatos kérdéseket, mert az óvodában majd úgyis megtanítják a gyerekeket viselkedni. Elég nagyot tévedünk azonban, ha mindent az óvodától várunk, főleg olyan dolgokban, amelyekben mások az elvárások otthon és mások az óvodában. Igen, a gyerekek elsődleges mintája a család, jobb esetben az otthoni minta, szokásrendszer megegyezik az óvodáéval, rosszabbik esetben szöges ellentéte annak.

Felszólítás helyett példa

Piaget szerint a gyerekek 7 éves korukig nem alakítják belső motivációvá a szülői, családi mintákat, csak tanult viselkedésről beszélhetünk. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy 7 éves kor előtt teljesen felesleges lenne bármit is tanítani a gyerekeknek arról, hogyan illik kérni, enni, megköszönni valamit. Sőt, éppen a korai évek azok, amik oly mértékben belénk vésődnek, normává válnak, hogy alapjaiban határozza meg a személyiségünket.A tanítás persze nem azt jelenti, hogy azt mondjuk a gyereknek: “Zsuzsika, köszönd meg szépen a nagymamának az ebédet!” A mai szülők generációja nagy valószínűséggel találkozott ehhez hasonló mondatokkal, mégsem állíthatjuk, hogy kiugróan illedelmes, az etikettet zsigerből használó felnőttekkel találkozunk, felnőttek vagyunk mi magunk.A tanítás valami olyasmit jelent, ami nem a szavakban, hanem a tettekben mutatkozik meg. Ha mi, szülők, belépünk valahova és alap, hogy minden esetben hangosan köszönünk, ha az a természetes, hogy megköszönünk egymásnak dolgokat, a pékségben a kenyeret, a pénztárnál a visszajárót, otthon a másik elvégzett házimunkáját, akkor ez ivódik be a gyerekbe, ezt fogja természetesnek venni és maga is így fog viselkedni. Minden illemszabály abból fog következni a gyereknek, hogy mi, a szülei hogy viselkedünk az utcán, a villamoson, az orvosi rendelőben, a játszótéren.”Az úgynevezett “jólneveltség” – akármit is értsünk ezen – a kölcsönös és folyamatos kommunikációban alakulhat ki, amelyben a gyerek finom érzékelésre tesz szert az emberi viszonylatokban, és bármilyen hihetetlen “magától” is tudni fogja, hogy mikor, kivel, mit lehet és mit nem” – írja Vekerdy Tamás a Kisgyerekek-óvodások c. könyvében. Vekerdy a kommunikáció alatt nem a verbális kommunikációt értette, nem azt, hogy felszólítjuk a gyereket a helyes viselkedésre, hanem azt, ahogyan viselkedünk egymással (a gyerekkel is!), ahogy élünk egymással. Mert az együttélés, folyamatos kommunikáció.Ha például az az otthoni minta, hogy az étkezések alatt megy a tévé, akkor ne csodálkozzunk, hogy a gyerek az óvodában, az étteremben izeg-mozog evés közben. Ha soha nem használunk otthon szalvétát, akkor honnan tudná a gyerek, hogy nem a kézfejével kell megtörölni a száját? Ha úgy gondoljuk, hogy egy 5-6 éves gyerek még túl kicsi ahhoz, hogy a villa mellé kést is terítsünk (miközben az óvodában és otthon is már simán vágnak ollóval, fűznek gyöngyöt, tehát a finommotorikus képességük lehetővé tenné), akkor ne legyünk meglepve, ha 7 évesen, az iskolában képtelen felvágni egy szelet húst és csak villát használ az evéshez. (Ugyanez természetesen ugyanebben a formában nem várható el egy 3 évestől. Ha “rendes” kést még nem is, de kis fa kenőkést nyugodtan adhatunk egy kisóvodásnak is, próbálja meg ő megvajazni vele a zsemlét vacsoránál.)

Már csecsemőkorban is

Lehet, hogy meglepő, de már akkor mintát mutatunk, ha a még beszélni sem tudó gyerekünk odahoz nekünk egy játékot vagy másfél-kétévesen készít nekünk homokpogácsát. Ha mi őszintén megköszönjük neki ezeket a gesztusokat, akkor ez a viselkedése, a kommunikációja természetes részévé fog válni.

Azt se felejtsük el, hogy pl. a dackorszakban más érzelmi állapotok jelennek meg. Mindig csak a gyerek életkorának megfelelő elvárásaink legyenek és soha ne szégyenítsük meg a gyereket, ha szerintünk nem megfelelően viselkedett.

Hány évesen várható el?

Persze mondhatjuk minden helyzetben, hogy “Zsuzsika, köszönd meg szépen az ebédet”, de nem valószínű, hogy ha Zsuzsika így meg is köszöni, az alapmintájává fog válni. Inkább azért köszöni meg, mert ezt várják el tőle, mert erre szólították fel, esetleg mert a szülő haragos, ha nem köszöni meg, de belső alapértékké nem így fog válni. Ha azonban tőlünk is ezt hallja, látja, akkor természetes viselkedésévé alakulhat.Hogy hány éves korban várható el, nem is olyan könnyű kérdés. Otthoni, családi környezetben, egészen pici gyereknek is magától értetődő lehet, hogy utánozva a szülőket, a testvért, megköszön dolgokat. De egy visszahúzódó, csendes, introvertált gyerek, még ha a legjobb mintákat is kapja, nem biztos, hogy idegen közegben, általa nem ismert emberek jelenlétében is magabiztosan alkalmazza a megköszönést. Óvodás kor végére általában beépülnek ezek a szokások, főleg akkor, ha egyébként meleg családi légkör, világos szabályok, kiszámíthatóság veszi körül a gyereket. Legyünk türelmesek, bízzunk abban, hogy a példánk, az ahogyan élünk, ahogy egymással viselkedünk előbb-utóbb megjelenik a gyerek mindennapi viselkedésében is.