A kisbaba születésétől fogva közösségben él: a családban. Míg ez a fogalom valaha a kiterjedt rokonságra is vonatkozott, ma inkább a szülőket és a gyerekeket értjük alatta. Régebben a kisgyerek családon belül is sok különböző korú és természetű emberrel kerülhetett kapcsolatba, ma ezt a lehetőséget ismerősök, barátok körében, játszótéren, óvodában találhatja meg. Fontos, hogy már az első években, még szülei társaságában sok jó tapasztalatot szerezzen az emberi kapcsolatokról. Szervezzünk közös programokat, kirándulásokat ismerőseinkkel, rokonainkkal, menjünk játszóházba, táncházba. Ezzel jól előkészítjük a kicsit az óvodakezdésre.
Kilép a családból
Persze az ovi egészen más, mint az eddigi gyerekprogramjaink, hiszen itt már nemcsak arról van szó, hogy jól érezze magát, nemcsak akkor megy, ha kedve tartja, hanem mindennap, mert kell, mert a szülei dolgoznak. A gyerek szempontjából az lenne ideális, ha azért járna oviba, mert ott jókat játszik, pajtásokat talál, míg otthon kicsit már unatkozik. Erre kezdetben elegendő lenne fél nap is, a másik felét otthon tölthetné saját játékaival, családtagjaival.
Ha megoldható, és közel lakunk az ovihoz, jó megoldás a kicsit délben hazavinni.Előbb-utóbb minden gyerek fejlődésében eljön az a szakasz, amikor – egy időre legalábbis – jobban érzi magát a vele egykorúak társaságában.
Előfordulhat azonban az is, hogy már korábban azt tapasztaljuk, kisgyerekünk jól érzi magát kortársai között, míg otthon, egyedül csak nyűgösködik. A nagyon élénk, állandó foglalkozást igénylő gyereket jól leköti a közösségi élet. Itt mindig talál valakit, akihez társulhat, vagy figyelheti a többiek tevékenységét. Az anya csak komoly erőfeszítéssel tudná ugyanezt biztosítani számára reggeltől estig. Egyes bölcsődék szerveznek játszócsoportot, illetve fél napra is fogadják a kicsiket – ez áthidaló megoldást jelenthet mindkettőjüknek.
Akármilyen okból kezd is közösségbe járni, teljes meggyőződéssel és minden igyekezetünkkel támogassuk beilleszkedését. Lehet, hogy a beszoktatás ideje alatt örömmel ismerkedik az új pajtásokkal és játékokkal, ám amint észreveszi, hogy anyja ott akarja hagyni őt, belekapaszkodik. Maradjunk derűsek és határozottak, ne túlozzuk el a helyzetet. A gyereket nagyon felkavarja, ha érzi anyja bizonytalanságát, megriad tőle, és sokkal jobban fog szorongani, mint ha rövid búcsú után, mosolyogva hagynánk ott.
Mit érez a gyerek?
Ha a kisgyerek nap mint nap megbizonyosodhat anyja szeretetéről, tapasztalja a viszontlátás örömét, csak átmeneti lesz az elválás fájdalma. Bár a nap kezdetén rövid ideig elhagyatottságot érez, figyelmét hamar leköti a közösségi élet, és játékba merül. Szerencsés esetben megkedveli az óvó nénit, kisebb-nagyobb bajaival hozzáfordul, elfogadja vigasztalását, gondoskodását. Lassanként baráti kapcsolatok alakulnak ki, várja a másnapot, hogy folytassa velük a megkezdett játékot. A fordítottja is előfordulhat időnként, egy-egy kellemetlen élmény után lehet, hogy félni fog. Néha kevesli az otthon töltött időt, nem akar este lefeküdni, reggel oviba menni.
Mit érez a szülő?
Nem biztos, hogy könnyen megy az elválás! Megszakad a szívünk, amikor sírva hagyjuk ott szegény gyereket. Hiányzik a megszokott, közös délelőtti séta, ebéd, játék. Megsértődünk, amiért máshol is jól érzi magát, féltékenyek leszünk az óvónőre, mert most hozzá fűzi csemeténket a sok élmény, és nem hozzánk. Aggódunk, hogy a miénktől eltérő értékekkel, gondolatokkal, viselkedésmintákkal találkozik. Szeretnénk kárpótolni őt valamivel, amiért elhagytuk, illetve keressük a módját, hogy visszaszerezzük szeretetét, ezért finomságokat viszünk neki, amikor érte megyünk. Ha elfogadjuk, hogy a gyerek lassú, fokozatos eltávolodása nem tragédia, hanem az élet rendje, hamar kigyógyulunk rosszkedvünkből. Munkánk sikerélményt ad, új témák kerülnek látókörünkbe. Büszkeséggel tölt el, hogy milyen jól boldogul gyerekünk nélkülünk is. Míg eddig egyhangúnak érezhettük a gyerekes mindennapokat, most örömmel foglalkozunk vele esténként.
Szülői segítség a háttérből
Érdeklődjünk mindennap, kivel játszott, mit csináltak. Így megtudhatjuk, kiket kedvel, mi iránt érdeklődik, gyerekünk pedig észreveszi, hogy mindez fontos nekünk – neki is fontosak lesznek a társas kapcsolatok.
Ne tegyünk bántó megjegyzéseket pajtásaira, csak magát a viselkedést helytelenítsük, ha okot ad rá. Ne játsszuk a bíró szerepét, nagyobb összetűzés, hosszan tartó ellenségeskedés esetén beszéljük meg a helyzetet az óvónővel.
Hívjunk meg néhányszor egy-egy barátot délután, a gyerekek szívesen megmutatják egymásnak otthoni játékaikat. Ha kettesben játszanak, az óvodai hancúrozásnál mélyebb kapcsolat is kialakulhat.
Szervezzünk havonta egy-két hétvégi kirándulást az ovis csoporttal és szüleikkel közösen – kérjük ebben az óvónők támogatását. Így a szülőkkel is megismerkedhetünk, és láthatjuk, hogyan viselkedik gyerekünk a többiek között, milyen szerepe van a közösségben.
Iskola – taposómalom?
Szinte minden gyerek “óvodaedzetten” megy iskolába, hiszen legalább két-három évig ötnapos munkarendben “dolgozott” már reggeltől délutánig. Ismeri a napirendi pontokat, a betartandó szabályokat, a kötött és kevésbé kötött tevékenységeket. Mégis nagy változást jelent életünkben az iskolakezdés. Az óvodában viszonylag kötetlenül folyt az élet. Nem járt különösebb következményekkel, ha betegség miatt mulasztott, akár más okból is hiányozhatott (ha a nagymama vigyázott rá, ha “pihentünk” otthon, vagy elutaztunk). Fejlődését ugyan figyelemmel kísérték, de nem értékelték teljesítményét, az elvárhatótól való eltérés esetén segítséget nyújtottak neki (logopédia), de nem marasztalták el.
Az iskolába nem “körülbelül” nyolc órára kell érkezni, hanem pontosan, csak indokolt esetben szabad hiányozni. A hiányzások miatt lemaradhat, aminek bizony érzi majd a következményét. A legsúlyosabb megpróbáltatás számára talán mégis az egy helyben ülés háromnegyed órán keresztül, és mindez rövid megszakításokkal négyszer-ötször egymás után. Sok szülő a teljesítménykényszertől félve inkább elhalasztja az iskolakezdést, és még egy évig élvezi a gyerekkel együtt az óvoda kötetlenségét. Ám van olyan gyerek, akinek hat-hét éves kora körül már szüksége van a szellemi kihívásokra: kinőtte az óvodát.
Iskola – jó buli
Ma már minden iskola igyekszik gyerekbaráttá válni, a tanító nénik pedig megpróbálják derűssé, kellemessé varázsolni a mindennapokat. Különösen igaz ez első osztályban, hiszen a pedagógusok is tudják, milyen megerőltető egész nap közösségben lenni. Míg az óvodában a déli alvás, vagy legalábbis a csendes pihenő alatt kikapcsolhattak a gyerekek, addig az iskolában erre nincs már lehetőség, egész nap “viselkedni” kell. A napirend éppen ezért változatos: a tanulóidőt többszöri mozgással, levegőzéssel szakítják meg. Rugalmasan alkalmazkodnak a gyerkőcök mindenkori teherbíró képességéhez a tananyag átcsoportosításával, iskolán kívüli foglalkozásokkal.
Hogy csemeténk szeret-e majd iskolába járni, a mi hozzáállásunkon is múlik. Bíznunk kell a pedagógusban, és támogatnunk kell a munkáját – így nagy valószínűséggel igyekszik majd a kis nebuló is. Ne a gyerek jelenlétében kritizáljuk a tanárt, inkább fogadóórán tisztázzuk az ügyet. A kezdeti nehézségek átmeneti jellegűek, nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk nekik. Különösen így van ez ott, ahol csak egyetlen iskola van, és a helység összes gyereke oda jár. Az ismerős közeg meghitté teszi a hangulatot, a pedagógusokkal intézményen kívül is találkozunk.
Kinek mi a jó?
Nagyobb városokban általános, hogy egymáshoz viszonylag közel fekvő iskolák eltérő tanítási programokat kínálnak. A módszerek és a tematika különbözősége mellett éppen a szülők mélyítik a szakadékot, amikor egy-egy iskolát előnyben részesítenek a másikkal szemben. Jól tesszük, ha alaposan tájékozódunk, és élünk a választás lehetőségével, ahol ez adott. Fontos azonban, milyen szempontok szerint választunk. Már az óvodában is megtalálhatjuk a környékbeli iskolák ismertető anyagát. A szülőket és a gyerekeket bemutató órákra, játszódélutánokra hívják. Felesleges minden helyre együtt ellátogatnunk, a kisgyerek előbb-utóbb megelégeli az iskolalátogatást. Felnőttként jobban átlátjuk, hogyan valósul meg a gyakorlatban az iskola kínálta program. Ne hárítsuk a döntés felelősségét a gyerekre (“hol érezted magad jobban?”), az ő benyomásai pillanatnyi érzelmein alapulnak. Vigyük el az általunk megfelelőnek tartott iskolába, hogy ismerkedhessen leendő tanítójával, a környezettel.
Ami számít
– A megközelítés: Jó, ha gyalogosan vagy tömegközlekedési eszközzel, átszállás nélkül jutunk el az iskolába. Ezzel nemcsak időt takarítunk meg, hanem gyerekünk magabiztosabb az ismerős környéken, előbb-utóbb egyedül járhat suliba. Ha éveken keresztül kocsival szállítjuk, félő, hogy önállótlan, kényelmes lesz. Persze az is jó megoldás lehet, ha együtt megyünk “dolgozni”, és az iskola közel esik munkahelyünkhöz. Ám a szülő betegsége vagy munkahely-változtatása ebben az esetben bonyodalmakat okozhat.
– A tanító: Az első években különösen fontos a jó személyes kapcsolat. Sok szülő ezért nem is iskolát, tanítási módszert, hanem tanítót választ. Szülőként mi ismerjük a legjobban gyerekünket, tudjuk, milyen típusú felnőttet fogad el, mi illik egyéniségéhez. Azt már csak remélhetjük, hogy a kiválasztott pedagógus időközben nem betegszik meg, nem változtat munkahelyet, nem megy babaszabadságra.
– A program: Az első négy évben a tanulás megkedvelése, a feladattudat kialakulása a legfontosabb. Jobb, ha az alapozó tárgyakra összpontosít az adott iskola programja. Hosszabb távon úgyis kiegyenlítődnek a kezdeti előnyök – aki alsóban nem járt nyelvtagozatra, később rövid idő alatt behozhatja “lemaradását”. Egyes területeken viszont fontos a korai fejlesztés (művészeti tárgyak). Fontos, hogy belelássunk, mennyire eredményes egy-egy tagozat munkája, egyezik-e elvárásainkkal. Legmegbízhatóbb forrás, ha olyan szülőktől informálódunk, akiknek már több éve ide jár a gyerekük.
– Személyes benyomásunk: Milyenek a folyosók, a díszítés, a mellékhelyiségek, az udvar, az étkező, hogyan beszélnek a pedagógusok a felnőttekkel, a gyerekekkel, hogyan viselkednek a tanulók a folyosókon szünetben – ezek a dolgok befolyásolják az iskola légkörét, itt fogja tölteni gyerekünk napjának nagy részét, éveken át.
– A közösség: Ahogy telnek az évek, mind nagyobb hatással van gyerekünkre saját korosztálya. A hasonló családi háttérrel rendelkező gyerekek hamar egymásra találnak. Jó, ha legalább néhány ilyen rokon lélek egy osztályba kerül.
Szülői segítség a háttérből
– Pontosan kísérjük figyelemmel gyerekünk iskolai feladatait. Persze a leckét egyedül kell megcsinálnia, de segítségünkre szorul a gyűjtőmunkában, felszerelésének gondos összekészítésében, naprakész karbantartásában. A ceruzahegyezés, a füzetbekötés még egy ideig a mi feladatunk.
– Adjunk neki jól csomagolható, kis tízórait, innivalót (teljes kiőrlésű péksüteményt, gyümölcsöt, limonádét), ne szoruljon az iskolai büfé kínálatára!
– Rendszeresen tartsuk a kapcsolatot a pedagógussal (használjuk ki a fogadóórát, az üzenőfüzetet). Jobban tudunk segíteni, ha tudjuk, mi a követelmény, melyik tantárgyat kell többet gyakorolni.
– Szabadidős programjainkkal élőbbé tehetjük az iskolában tanultakat (kirándulhatunk, múzeumba járhatunk). Javasolhatunk ilyesmit a tanítónak, és ajánljuk fel közreműködésünket.
– Ne csak a tanulásról kérdezősködjünk, amikor délután hazajön a gyerek, iskolán kívüli témákról is beszélgessünk. Jó, ha néhány osztálytársával szabadidejében is találkozik akár kötetlen játék kedvéért, akár valamilyen közös érdeklődési kört kielégítő sport- vagy művészeti szakkörön.
Kapcsolódó cikkeink:
– A beszoktatás 6 bevált trükkje
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
