Gyerek

Kutyás terápia segíti az elsősök olvasástanulását

A tanár szerint a kutya javítja a gyerekek olvasási készségeit.
2024. Március 06.
kutya és gyerekek
Kép: Getty Images

A delaware-i Brooke Hughes, aki 12 éve tanít első osztályosokat a Good Morning America-nak elmondta, hogy az olvasási program elindítására azután kapott ihletet, hogy a pandémia idején kiskutyákkal kezdett el dolgozni.

„Egyszerűen nem tudtam nem gondolni arra, hogy a kiskutyák milyen csodálatos dolgokat hozhatnak a tanórákra” – mondta a tanárnő. „Mentálisan is tudják támogatni a gyerekeket és a kollégákat is.”

A pandémia után amikor a gyerekek visszatértek az iskolákba, a tanárnő arra kérte őket, hogy vigyenek magukkal kutyákat. Miután az igazgató is áldását adta rá, végül egy napra három kutya is érkezett a gyerekekkel együtt. „A kiskutyák egyszerűen feldobták mindenki hangulatát, és azóta nem sok olyan napunk volt, amikor nem voltak kiskutyák az iskolánkban.”

Azóta a Hanby Általános Iskola több mint 50, általában 6-12 hetes kiskutyát fogadott be a helyi állatmenhelyről.

A tanárnő elmondta, hogy az emberek első azt hiszik, hogyha állat is van az osztályteremben, akkor egyet jelent a káosszal. Valójában szerinte a kutyák nyugtatóan hatnak mindenkire. Azt is elmondta, hogy mióta kutyák is „járnak” iskolába, a gyerekek gyorsabban elvégzik a feladatokat, hogy legyen idejük kutyázni is. Az állatokat egyébként a diákok és szüleik látják el hétköznap esténként és hétvégenként, az állatmenhely pedig azzal segít, hogy átvállalja a pénzügyi részét a kutyatartásnak.

Egy év elteltével a tanárnő elmondta, hogy a programnak számos előnyét tapasztalta meg a gyerekek körében. „Adatokat gyűjtöttünk az olvasási eredményekről ősztől tavaszig, összehasonlítva más évekkel, amikor nem voltak kiskutyáink. És csak ősztől télig majdnem 32%-os növekedést tapasztaltunk” – mondta Hughes. “Az osztályom összetétele nagyon hasonló volt, ezért nagyon izgatottak vagyunk, hogy lássuk a végső eredményeket tavasszal.”

„A kiskutyákat nem érdekli, ha elakadsz egy szónál. A kiskutyákat nem érdekli, ha öt percen keresztül próbálsz kiolvasni egy szót. Csak örülnek, hogy az öledben ülhetnek. Szóval, nagyon sok önbizalom származik ebből a programból.” A tanár elmondta, hogy a gyerekek egyéb életvezetési készségeket is megtanultak, például empátiát, felelősséget és kommunikációt.

Nem csak a diákok profitáltak abból, hogy állatok vannak a közelükben. „Az iskola dolgozói szeretnek olyan helyen dolgozni, ahol kiskutyák vannak, a diákok több mindent is megtanultak, a kiskutyák már nem menhelyen vannak. Szóval ez mindenkinek jó.”