Gyerek

Már megint unatkozik a gyerek?

A gyerek folyamatosan azért nyafog, mert unatkozik? Hogy érdemes kezelni ezt a helyzetet?
2020. Május 07.
Mit tehetsz, ha a gyermeked mindig unatkozik? (Fotó: Getty Images)

Az “unatkozom” szóval őrületbe lehet kergetni a szülőket. Ha van egy vagy több, 6-8 éves, vagy annál idősebb gyermeked, akkor valószínűleg rendszeresen hallod is ezt a rémes szót. Gyakran azért mondják, hogy unatkoznak, hogy magukra irányítsák a figyelmedet, de nem kell azonnal félbehagynod azt, amit épp csinálsz, ha a gyereked erre panaszkodik. Hagyd inkább, hogy saját maga ötleteljen, hogy mivel foglalhatja el magát.

Nem kell minden áron elűzni a gyerek unalmát

Kathy Lynn, nevelési szakértő a Today’s Parent-nek azt nyilatkozta, hogy az első, amit szülőként meg kell érteni az az, hogy az unalom nem egy olyan probléma, amit azonnal a szülőnek kell orvosolnia. Ehhez képest a legtöbbször és legtöbben úgy érzik, mindent meg kell tenniük az unalom elűzéséért, így elkezdenek ötletelni, mit csináljon a gyerek. – Valójában annyi a szülő feladata, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a gyereknek vannak rajz- vagy festőeszközei, könyvei, játékai, egyszóval lehetősége, hogy játsszon. Ha ezek mind megvannak, akkor hagyd, hogy kitalálja, mivel foglalja el magát – tanácsolja Lynn.

Ha viszont a gyerek azért mondja, hogy unatkozik, mert veled szeretne időt tölteni, akkor amennyiben van lehetőséged, ülj le hozzá játszani, ha beszélgetni akar, hallgasd meg. (Azaz tölts vele minőségi időt!) Ha sürgős tennivalód van, próbáld bevonni abba, amit épp csinálsz: legyen szó főzésről, kertészkedésről, a ruhák kiteregetéséről.

Az unalomnak előnyei is vannak

Az, hogy a gyerek az ablak előtt ül, a földön fetreng és unalmában csak bambul, nem feltétlenül rossz dolog. Nincs mindig baj azzal, ha inaktív. Miért jó, ha unatkozik? – Ilyenkor igazán jó dolog is történhet, hisz a gyerek elkezd gondolkodni, használni a fantáziáját, és előállhat egy izgalmas ötlettel – tehát beindul egy kreatív folyamat, önálló problémamegoldás.

Ha a gyereked állandóan unatkozik, akkor érdemes közbeavatkozni. – Néha a gyerekek azért unatkoznak, mert nagyobb kihívásra van szükségük – mondta Lynn. Győződj meg arról ilyenkor, hogy a játékai valóban megfelelnek-e az életkorának, illetve hogy eleget mozog-e. Ha a mozgáshiány a probléma forrása, akkor próbálj meg több kinti játékidőt, vagy valamilyen sportolási lehetőséget biztosítani számára.

Forrás: todaysparent.com