Gyerek

Nálunk a tej és a tojás, a norvégoknál a koktélrák vezet

A Föld minden tájának megvannak a maga jellemző allergénjei. A pollenek elterjedtsége ugyanis függ a honos növényzettől, a földművelési szokásoktól, a tengerszint feletti magasságtól, a széljárástól.
2011. Március 18.

A nálunk jelenleg első számú légúti allergénnek számító parlagfű Amerikából került hozzánk. Míg Japánban a ciprustól tüsszögnek legtöbben, mifelénk éppen az újonnan érkezőnek számító parlagfű és a nyírfapollen vezeti a sort. Manapság már nincsenek távolságok, nemcsak a madarak hurcolják a polleneket, magokat egyik kontinensről a másikra, hanem maguk az emberek is sokat tesznek a terjesztésért.Allergiaszűrés – bőrpróba

Érdekes az is, hogy a táplálékallergiák terén is lassan, de biztosan változik, globalizálódik a kép. Nem meglepő, hogy Európában a rizs az egyik legkevésbé allergiát okozó tápláléknak számít, míg Japánban, ahol a sokszorosát fogyasztják, mint nálunk, a rizsallergia is gyakoribb. Logikus, hogy a sok tengeri herkentyűt fogyasztó norvégoknál a koktélrák az egyik leggyakoribb allergén, nálunk viszont azért ritka, mert kevesen és keveset eszünk belőle.

Az adott kultúrára jellemző ételféleségeket ugyanis meglehetősen korán bevezetik a csecsemők, kisgyerekek étrendjébe, így elég hamar érzékennyé is válnak rá, jó példa erre a belgáknál a leggyakoribbnak számító almaallergia. Nem véletlen az sem, hogy a legtöbb fejlett országban, ahol a szoptatási arányok alacsonyak, és az újszülöttek jelentős részét vagy sosem, vagy csak rövid ideig szoptatják, illetve túlságosan hamar kapnak kiegészítésként tápszert, az ezek alapanyagául szolgáló tehéntej a vezető táplálékallergén.

Így van ez Hollandiában, Franciaországban, Nagy-Britanniában és egyébként nálunk is, a második helyen pedig többnyire a tojás áll. Franciaországgal kapcsolatban említést érdemel még, hogy sokszínű gasztronómiai szokásaiknak köszönhetően meglepően széles azoknak a táplálékallergéneknek a száma, amelyek súlyos allergiás reakciót okoznak. Irán példáján az is jól megfigyelhető, hogy a szoptatás egyre fokozódó háttérbe szorulásával és a tápszerezés térhódításával párhuzamosan ők is kezdenek felzárkózni a fejlett országokhoz: mind gyakoribbá válik a kisgyerekek körében a táplálékallergia, és nem meglepő módon évről évre előkelőbb helyre rukkol elő a tehéntej.

Allergia világszerte

Érdekességek arról, hogy a Föld melyik részén milyen allergiával kapcsolatos gondok a leggyakoribbak

Norvégia: mogyoró, koktélrák

Hollandia: tehéntejfehérje

Egyesült Királyság: banán, tojás, tehéntejfehérje + 1990 óta 500 százalékkal nőtt a táplálékallergia miatt kórházba kerülők aránya

Új-Zéland: tehéntejfehérje

Egyesült Államok: 12 millió földimogyoró- és tengeriherkentyű-allergiás

Ausztrália: a lakosság közel 20 százaléka táplálékallergiás, leggyakrabban csokoládéra, sárgabarackra, földimogyoróra

Németország: mogyoró, alma

Olaszország: eper, a földimogyoró-allergia extrém ritka

Spanyolország: a fejlett országok közül itt a legkevesebb a táplálékallergia: 4,6 százalék

Franciaország: tengeri herkentyűk, tehéntejfehérje, földimogyoró

Hongkong: bizonyos allergiás betegségek hatszor gyakoribbak, mint a térség más, kevésbé fejlett területein

Közel-Kelet és Izrael: szezámmag-allergia

Irán: a kisgyerekek 8, a felnőttek 2 százaléka allergiás élelmiszerre

Kína: allergiás asztmában évente százezer páciens közül tízezer hal meg 5 és 34 éves kor között, míg az Egyesült Államokban csupán 1,4 fő

Az egész világon évente 250 000 ember hal meg kezeletlen allergiás asztmában

Ázsia: a leggyakoribb légúti allergén a háziporatka

Japán: a cédrus- és cipruspollen a szénanátha leggyakoribb okozója

Thaiföld: a háziporatka után a csótány és a pálmapollen felelős az allergiák 95 százalékáért

Magyarország: parlagfű, nyírfapollen, tehéntejfehérje