Ne szégyenítsd meg!
Szégyelld magad!
Nem hiszem, hogy a mai felnőttek között akadna bárki, aki nem találkozott a fenti mondattal. Vagy az óvodában, vagy az iskolában, vagy – és talán ez a legszomorúbb – otthon, a saját szüleitől. “Amikor gyerek voltam, ez a mondat teljesen hétköznapinak számított az iskolákban. Sajnos rá kellett jönnöm – amikor a saját gyerekeim is iskolába kerültek, – hogy még mindig él. Pedig ha valamivel, ezzel igazán tönkre lehet tenni egy gyerek fejlődő önbizalmát, önértékelését, énképét” – fogalmazza meg a lelkizona.blog.hu tanácsadó szakpszichológusa, Mogyorósy-Révész Zsuzsanna.
A szakpszichológus szerint szerencsére ez a gyakorlat már mondható általánosnak. De hogyan hat a megszégyenítés a gyerekre?
Akit megszégyenítenek, azt megalázzák, alkalmatlanságát hangsúlyozzák. A cselekedetét összemossák a személyével, pedig az nagyon fontos, hogy soha ne a gyerekre haragudjunk, hanem a cselekményt ítéljük el. Pl. nem rossz vagy, hanem rosszat csináltál – látszólag apró a különbség, valójában nagyon lényeges.
“A nyilvános megszégyenítés kiközösít, pellengérre állít, alkalmatlannak minősít. Ismerjük jól az érzést, amikor a vér az arcunkba szökik, s érezzük, hogy még a fülünk hegye is ég. Amikor legszívesebben elsüllyednénk a föld alá. Nem véletlen, hogy a mások feletti hatalomgyakorlás jól bevált eszköze a megszégyenítés, az áldozattá tétel: a megalázott ember elveszti erejét, hatóképességét, önérzetét, identitása darabokra hullik, szinte megsemmisül” – fogalmaz a blog szakpszichológusa.
A megszégyenítés büntetés: a gyerekkorban nagyon fontos tekintélyszemély (anya, apa, óvónő, tanár) visszajelzése, ha ez elítélő, de a gyermek számára nem teljesen érthető, hogy mi az ok, akkor ez büntetés. A szakpszichológus rámutat arra is, hogy a megszégyenítés jól ismert szocializációs eszköz is egyben: a társadalom normáit közvetíti. Csak később, felnövekedve kapunk esélyt arra, hogy felfedezzük, nem a “mások szeme” az egyedüli tekintély, hanem a belső, belőlünk fakadó morális tekintély is létezik: a lelkiismeret.
Iskolában (óvodában) a nyilvános megszégyenítés a gyermek önbecsülését és a csoporton belüli, szociális helyzetét is károsítja. Nem csak önmaga előtt, de társai előtt is szégyenkezik.
Lehet úgy alkalmazni a megszégyenítést, hogy azt rögtön követi a feloldozás és a közösségbe való visszafogadás. Ezt “megbocsátó” megszégyenítésnek nevezzük. Ilyenkor a megbocsátás és újra elfogadás arra ösztönöz, hogy a többiek által elítélt viselkedést ne ismételjük. Visszafogadottként feloldódik a szégyen fájdalma, újraépülhet az önbecsülés- mutat rá a szakpszichológus.
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna a másik típust ún. “stigmatizáló” megszégyenítésnek nevezi: tartós hatása van azáltal, hogy nem engedi feloldozni a bűnöst, a közösséget folyton emlékezteti a helytelen cselekedetre. Ez a címkézés a személy identitásává válik és hosszú távon befolyásolja viselkedését, mégpedig épp a normaszegés irányában.
A szakpszichológus idéz egy 2013-as vizsgálatot, amelyben a megszégyenítésnek e két típusát és annak hatását vizsgálták egy közösségi számítógépes játékkal, amelyben lehetőség volt a csalásra. Akit lelepleztek, azt vagy a megbocsátó, vagy a stigmatizáló módon büntették meg. Az eredmények azt mutatták, hogy a stigmatizáló csoport tagjai a lebukás és büntetés után sokkal többet csaltak, mint akiket a másik módon büntettek meg. A most már mindegy alapon. A büntetés tehát kontraproduktív volt.
A megszégyenítés helyett a szakpszichológus szerint a példamutatásra, az empátián alapuló nevelési módszerekre kéne helyezni a hangsúlyt. Büntetés helyett pedig jutalmazzunk.
(via lelkizona.blog.hu)
Büntetéshez kapcsolódó cikkeink:
Forrás: lelkizona.blog.hu
Kapcsolódó cikkek
