Gyerek

Nem árt, ha vannak céljai a gyereknek

Szülőként az egyik legfontosabb feladatunk azt megtanítani a gyermekeinknek, hogy felelősséget vállaljanak a tetteikért és döntéseikért, bízzanak magukban és legyenek készek folyamatosan fejlődni.
2018. Szeptember 08.
Segítsünk a gyermekünknek, hogy elérje a kitűzött céljait

Mindannyian szeretnénk olyan gyermeket felnevelni, aki tisztában van a saját értékeivel, kész szembenézni az élet kihívásaival, és a kudarcokat legalább olyan jól kezeli, mint a sikert. A célok kitűzésének és megvalósításának képessége az egyik leglényegesebb lecke. Ezzel ugyanis megerősíthetjük az önbizalmát, növelhetjük az önértékelését, felelősségvállalásra taníthatjuk!

A kutatások szerint azok az emberek, akik rendszeresen célokat tűznek ki maguk elé, az élet minden területén sikeresebbek. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogyan határozzuk meg a céljainkat – elég ha csak az újévi fogadalmakra gondolunk (melyek, mint tudjuk, ritkán érik meg a februárt…)

A cél legyen elérhető

Persze, jó dolog “nagyot álmodni”, de a konkrét céloknál sokkal hatékonyabb, ha kisebb dolgokat tűzünk ki magunk elé, ezeket könnyebb elérni és a sikerek tovább növelik az önbizalmat. A túlságosan nagy célok ráadásul időben is meglehetősen messze vannak, ezt pedig nehezebb megérteni a gyerekeknek. Természetesen, azt is érdemes tudatosítani a gyerekben, hogy a kis célokkal elért eredmények bizony összeadódnak, és előbb-utóbb hozzásegítik ahhoz, hogy a “nagy álmot” elérje!

Írjuk le a célokat!

Biztassuk a gyermekünket arra, hogy írja vagy rajzolja le, mit szeretne (esetleg segíthetünk neki mi is). Ezzel még inkább a magáénak érezheti a célt, ráadásul a cél elérésének egyéb lépései is könnyebbek lesznek, hiszen mindig pontosan tudni fogja, mire is vágyik.

Határozzuk meg a célhoz vezető utat!

Bármi is legyen a kitűzött cél, pontosan kell látnunk azt az utat, mely elvezet ehhez. Enélkül sajnos borítékolható az, hogy elbukjunk. Fontos tudni, hogy milyen tennivalókhoz, képességekhez, akár tárgyi feltételekhez van szükségünk a sikerhez. Minél kisebb lépésekre tudjuk lebontani az útvonalunkat, annál nagyobb az esélyünk a sikerre. Ha például a gyermekünk szeretne megtanulni autókat rajzolni, a szükséges lépések közé sorolhatjuk a napi gyakorlást, a színes ceruzák kihegyezését, az autós újságok nézegetését is.

A cél legyen mérhető!

A túlságosan általános célok – mint az “ügyesebb akarok lenni” vagy “egészségesebben akarok élni” – sajnos nehezebben elérhetőek, mint a konkrétabb elképzelések. A konkrét céloknál sokkal jobban tudjuk követni a haladást és így azt is pontosabban meg tudjuk határozni, hogy milyen lépésekre van még szükségünk a sikerhez.

A lassabb haladás nem azonos a kudarccal

Fontos megtanítani a gyermekünknek, hogy a kisebb-nagyobb akadályok, a lassabb haladás nem azonosak a bukással, hanem a fejlődés velejárói. Értessük meg vele, hogy a tanulás maga, vagyis a célhoz vezető út legalább olyan fontos, mint az, hogy elérjük a célunkat.

(via)

Ez is érdekelhet: