Ezt állítja Iben Dissing Sandahl dán pszichológus-tanár. A hvg.hu-n jelent meg a dán pszichológus gondolatait összefoglaló cikk annak apropóján, hogy most jelent meg a szerző Játék dán módra című kötete. Ebben nem állít mást, mint hogy a gyerekeket engedni kéne szabadon játszani, nem pedig irányított tevékenységekre rávenni. Azért is érdemes elgondolkozni a szerző állításain, mert Dánia évtizedek óta a világ legboldogabb nemzetei közé tartozik. Dániában pedig a nevelés sok szabad játékra épül (csakúgy mint pl. Finnországban is, ahol az iskolai rendszert a világ egyik legjobb és leghatékonyabb rendszerének tartják a különféle felmérések eredményei alapján).
Ugyanezt állítja egyébként évtizedek óta Vekerdy Tamás is, ahogy már többször több helyen is megfogalmazta: “A szülők beveszik a süket dumát arról, hogy teljesítményelvű világban élünk, ha jót akarsz a gyerekednek, topmenedzserképzést már az óvodában is! Jönnek a béték, a káefték az oviba, kikapkodják a kicsiket a szabad játékból és elviszik képezni; lovagolni, úszni, angolórára… ami teljesen abnormális. A zseniális topmenedzser nem abból lesz, aki már az óvodában topmenedzserképzést kapott. Hanem abból, aki teljes értékű óvodás lehetett, sok mozgással, szabad játékkal, mindennapos mesehallgatással.”
A szülők, bár nyilván azt hiszik, hogy jót tesznek vele, kifejezetten nyomás alá helyezik az óvodákat, az iskolákat meg végképp, mindenféle szakkört, különórát, emelt angolt, játékos matekot várnak el a normál tanítási időn túl is, valószínűleg ez abból a félelemből táplálkozik, hogy a gyerek lemarad, kimarad valamiből.
A dánok ezt teljesen másképp gondolják és csinálják: nem lexikális anyagokkal tömik a gyerekek fejét, hanem engedik, hogy gyerekek maradjanak. A tíz évesnél fiatalabbak kettőkor végeznek az iskolában, nincs házi feladat, van helyette játék.
Dániában a tanítás után úgynevezett “szabadidős iskolában” folytatják a napot a gyerekek: itt szinte irányítás nélkül, laza keretek között játszhatnak. Tehát ott az iskolarendszer része nem a mindennapos testnevelés, hanem a mindennapos szabad játék.
Sok iskolában működik a “játékjárőrözés”: ez egy társas segítő eszköz arra, hogy a kisebb, félénkebb gyerekek is be tudjanak kapcsolódni a csapatjátékokba. Általában a nagyobbak “járőröznek”, és ha látják, hogy valaki nem találja a helyét, nem tud részt venni valamilyen játékban, akkor különböző stratégiákkal, instrukciókkal bevonják őket is a játékokba.
Sandehl szerint a gyerek képzelete, spontán fantáziajátéka vezet el ahhoz, hogy érzelmileg rugalmas, kiegyensúlyozott gyerek és majd felnőtt váljék belőle. Egyébként nem vitatja, hogy az irányított foglalkozásoknak is helye van és hasznosak lehetnek, de ezek kevésbé mozgatják meg a gyerekek fantáziáját.
Sokan itthon időpocsékolásnak tartják a játékot, és csak a strukturált, célzott oktatást tartják fontosnak. Pedig a játék nem lustaságot vagy semmit nem csinálást jelent: a gyerekek a szabad játék során a saját képességeikkel ismerkednek és saját magukat fejlesztik, ezáltal fejlődik ki a belső iránytű és a rugalmasság képessége. A belső iránytű pedig ahhoz járul hozzá, hogy önbizalmuk, önbecsülésük legyen, jól érezzék magukat a bőrükben. A szabad játék során fejlődnek a szociális készségek, az empátia, a kreativitás, a stresszkezelés és örömmel, sikerélménnyel jár együtt. Így pedig tanulni is könnyebb és örömtelibb.
Sandehl külön fejezetben foglalkozik a képernyővel, a játékokkal, és elég megengedő a számítógépes oktatóprogramokkal. Szerinte hasznosak lehetnek az olvasni, számolni tanító programok, vagy az olyan játékok, amelyek fejlesztik az együttműködést, csapatmunkát. De fontosnak tartja, hogy a szülő vagy más felnőtt is jelen legyen, mialatt a gyerek használja őket. Persze minden képernyő előtt töltött perc a szabad játék rovására megy.
A játszásban az is jó, hogy a gyerekeket erre nem kell megtanítani, nincs szükség hozzá semmilyen különleges képességre, csak arra van szükségük, hogy hagyják őket a saját ritmusuk szerint játszani.
A dán módszerről így nyilatkozott HVG-nek Sandahl: “Ahelyett, hogy a saját tehetetlenségünket a környezetre fognánk, és így áldozattá válnánk, a gyermeket nevelőknek inkább önmagukba kellene nézniük, és eldönteni, milyen értékek fontosak igazán számukra. Fontos-e, hogy rendszeresen együtt töltsenek időt, sokat játsszanak, hitelesek legyenek, megtanítsák a gyerekeknek, hogyan legyenek empatikusak mások iránt? Ha ezeket tisztázták a szülők, máris jobban látják, hogyan tudják a saját életükben megvalósítani. Nem nagy dolgokat, csak kis lépéseket, de azokhoz maradjanak hűek. Abban hiszek, hogy ennek hamarosan meglesz a hatása, akár a családon túl is.”
Kapcsolódó cikkeink:
- Játék és lélek: árulkodó, mivel és hogyan játszik a gyerek
- A szabad játék valódi jelentése
- Ennyi mindent fejleszt a játék
Forrás: HVG.hu
Kapcsolódó cikkek
