Most komolyan: meg kellett érjem a negyvenet, a lányomnak meg a hatot, hogy megtudjam, hogy nem csak egyféle cipőkötési mód létezik?! Lehet nevetni, de legalább bevallom. Most viszont nagyon jól kiműveltem magam a műfajban, és el tudom mondani nektek, hogy nem, nem csak egyféle létezik. Hogy akkor hányféle? Hát úgy kábé három, de azért vannak mindenféle mutánsok meg verziók, egyszerűsített meg gyorsított eljárások.
Cipőkötés – Alapverziók
Azért az alapverziókat be tudom mutatni. Már csak azért is, hogy ti szintén megmutathassátok másoknak – elsősorban persze a gyereknek, merthogy ez úgy nagyjából ötéves kor körül időszerű. Sokkal jobb lenne mondjuk, ha véglegesen átállnánk tépőzáras, patentos meg álfűzős cipőkre (valamint éljenek a szandálok és a gumicsizmák). Komolyan elgondolkodtam, hogy mi szükség a fűzős modellekre – a hagyományon kívül persze. Na jó, még talán az elegáns férficipőknél nehéz elképzelni mást – bár egy bebújós is tud jól kinézni.
Viszont a sportcipők maximálisan működnek tépőzárral, sport közben tulajdonképp mit nyerünk a madzagokkal? Mert hogy veszítünk velük, az viszont biztos (akár a meccset is, ha kikötődnek)… Mosni meg mindkettőt szívás úgyis, a börtönökben meg csak elveszik a fűzőt, nem igaz? Na jó, ez utóbbi szempont annyira nem fontos az ötéveseinknek, de azért marad a kérdés: miért nehezítjük meg szándékosan az életüket?
- Kapcsolódó: Meglepő: így is lehet cipőt kötni
Persze a kérdés csak költői, hiszen ha már vannak fűzős cipők a világban, akkor – biztos, ami biztos – tanítsuk meg őket használni, én amondó vagyok. Egy átlagos ötéves gyerek ugyanis már képes kezelni a mobiltelefont vagy a tévé távirányítóját, többnyire úszik, biciklizik valamelyest, de csak minden tizedik képes cipőfűzőt kötni, noha agyi képességei és kézügyessége már adott hozzá.
Kézműves hajlamú bloggerek és influenszerek azt javasolják, hogy sablonon fogjunk hozzá a tanításhoz, vagyis kartonpapírra rajzoljunk egy cipőformát, lyuggassuk ki, fűzzünk bele kétféle színű madzagot (én mondjuk már itt elakadtam kicsit), és azon gyakoroljon a gyerek. Nagyon pofás, bár szerintem ezt a ráérős anyáknak találták ki (ők melyik bolygón laknak vajon?), mert minek sablonnal vesződni, ha egy meglévő tornacipőn is lehet próbálkozni, nem igaz?
Az viszont jó ötlet, hogy – ha nincs is kétféle színű fűzőnk – jelöljük meg a két madzagot különféle filctollakkal, hogy jobban követhető legyen a mozgásuk.
A másik kézenfekvő tipp, hogy ne szemben üljünk le a gyerekkel, ha tanítjuk, hiszen “tükörben” nehezebben fogja követni a dolgokat. Ültessük az ölünkbe vagy kucorodjunk mellé!
Mivel a pici ujjak nehezen kezelik a vékony zsinórokat, gyakorolhatunk szép nagy, hosszú sálakkal is – ugyanúgy csomózhatók.
Ugyanúgy, de hogy? Na itt jön a trükk, mert van kérem “nyuszifül” vagy “egérfül” tetszés szerint, esetleg lombos fa – mutatjuk!
1. Nyuszifül, egérfül
Mindegyik módozat egy keresztkötéssel indul, de onnantól variálódnak. A nyuszis esetben két különálló hurkot készítünk, egyet-egyet mindkét kezünkkel, majd ezeket fűzzük át egymáson. Persze írogathatnám napestig, akkor is nehéz lenne megérteni, inkább nézzük képekben!
Egy gyorsított verzió ugyanerre:
2. Lombos fa
Itt először egy hurok készül, amikor ez megvan, a másik fűzővel körültekerjük (a kígyó felmászik a fára), aztán a szál végét is hurkoljuk, majd átdugjuk a hüvelykujjunk alatt képzett lyukon. Hát, így elmondva ez sem egyértelmű, mindenesetre én mindig is így kötöttem, azt hittem, ezzel mindenki más így van a világon.
3. Egyszerűsített verzió
És következzen, amikor mindezt meghekkelik (ezért a változatért állítólag az autizmussal küzdő gyerekek szülei hálásak, mert nekik a “sima” nehezebben megy):
Olvastam még azt a tanácsot, hogy soha ne vegyük át a gyerektől a feladatot csak azért, mert sietünk reggel, vagyis ne kössük be helyette, mert akkor leszokik a dologról. Amúgy jó mondás, de azt hiszem, aki kitalálta, az még nem élt együtt gyerekkel…
- Kapcsolódó: Hagyd önállósodni a gyereket!
(Cikk forrása: downbaba.hu, fieggen.com)
Kapcsolódó cikkek
